2012. március 1., csütörtök

Granola

Legutóbb megvariáltam a müzli receptemet. Kísérleteztem más fajta alap összetevőkkel is. Rizs-, hajdina- és pehellyel pl. Most, hogy már fogyasztjuk, megtarthatónak mondható a recept, mert ma reggel is azt csemegéztem. Persze ebben nagy szerepe volt a narancslének, és a szederdaraboknak is. (Amin a nyáron igen sokat tipródtam, hogy nem vétek-e megaszalni, de most már másképp látom.)
Tanulva a régebbi  hibákból - amikor is az olajos magvak jobban megpirultak, mint kellett volna - a kiegészítő összetevőket csak a végén tettem hozzá.



Hozzávalók: (Bármelyik kihagyható, vagy ízlés szerint bármi hozzá keverhető)

1/2 kg zabpehely
25 dkg árpapehely
25 dkg rozspehely
25 dkg hajdina pehely
25 dkg kölespehely
25 dkg rizspehely

20 dkg lenmag
20 dkg szezámmag
20 dkg napraforgó mag
10 dkg mazsola
10 dkg mandula
10 dkg törökmogyoró
10 dkg tökmag
10 dkg asztalt sárgabarack
10 dkg aszalt szilva
10 dkg aszalt cseresznye
10 dkg kókuszreszelék
10 dkg aszalt szeder

2 dl olivaolaj
1-2 liter gyümölcslé (nekem most must volt)
5-6 kanál olvasztott méz opcióban

Ezek közül az összetevők közül tényleg ízlés szerint lehet válogatni. Megnézni, mi van a kamra polcon, és azt felhasználni bele.
Először a gabonaféléket összekeverjük az olajjal, majd a folyadékkal. Óvatosan adagoljuk. Az a lényeg, hogy a pehlyhek megduzzadjanak, de ne maradjon víz az edény alján. Ha édesen szeretjük, a mézet is ekkor keverjük hozzá, de szerintem elég azt fogyasztáskor a folyadékba keverni.
Ezután nagy tepsikbe rakjuk ujjnyi vastagon, és 110 fokon szárítjuk 2-3 órát. Közben át-átforgatjuk, hogy le ne süljön.
Amikor már majdnem száraz, hozzákeverjük a magokat, aszalványokat. Jó fél órát sütjük, majd jól zárható dobozokban tároljuk.

Nincsenek megjegyzések: