Mustár

Szamóca írt arról, hogy mustárt készített, mivel az ecetet és cukrot ki akarja hagyni az életéből, így annak bolti formája sem jöhet szóba. A hagyományos módit követte, egyszerű, jó recept.
Erről jutott eszembe, hogy az ősszel készítettem, azóta is használom, de valamiért nem raktam fel a blogra. Pedig egészen jó lett első próbálkozáshoz képest.
Szüret után volt közvetlenül, bogarásztam száz éves recepteskönyveket, és akkor a mustos változat mellett döntöttem. Ennek kicsit másabb íze lett, mint a hagyományos mustárnak, de jó. Viszont tényleges használat előtt esetleg javasolt még nagyon kevés aprított vöröshagymával és citromlével felkeverni.

Hozzávalók:
1 l fehér must
50 dkg mustármag
fűszerek: őrölt szegfűszeg és koriander, illetve fahéj
só

A mustot elméletileg addig kellene főzni, míg kb. a felére be nem sűrűsödik. Nekem ez talán két óra is volt.
 És az is igaz, hogy csak vörös musttal dolgoztam, mert csak olyan szőlőt szedtünk Mamáéknál, más faját végül nem sikerült beszerezni és gondoltam a semminél jobb lesz. :) (ÉS valóban, sokkal jobb lett, mint vártam.)
Amíg a gázon pötyög a lé, a mustármagot megőröljük. (Simán beleraktam a kávédarálóba.)
Amikor a must besűrűsödött, az őrölt mustármaghoz lassan adagolva kevertem össze, hogy elkerüljem a csomókat, majd összefőztem pár perc alatt. Állítólag minél tovább főzzük, annál kevésbé lesz erős.
A végén hozzáadtam a sót és a fűszereket.
Azon forrón megtöltöttem a kitisztított üvegeket, rácsavartam a kupakot, fejre állítottam öt percre, majd mentek a polcra.

A felbontott üveget a hűtőben tárolom, de előfordulhat, hogy kinn sem lenne baja.
Mindenkinek bátran ajánlanám, hogy kísérletezzen  vele, mert különbözünk, és más-más fűszereket használva egészen különleges, és finom ízek hozhatók ki. Nem bonyolult, csak a must főzése időigényes, viszont  addig nem igényli, hogy foglalkozzunk bele. Nem ég le. Szerencsére. :)