2010. április 7., szerda

Húsvét másképp... 55 éves házassági évforduló, Papusok 87. és 88. szülinapja

A húsvét nálunk nem a szokásos módon megy ünnep számba. Krisztus feltámadásáról nem egy évben egyszer illene megemlékezni, hanem nap mint nap, ha valaki valóban hiszi, hogy ő váltotta meg az embert a bűn átkától, a haláltól (merthogy a bűn zsoldja a halál).
Most mégis kicsit ünneplősebbek voltak a napok. Szombaton unokatesómék érkeztek meg, ez már maga ritka, de kedves esemény. Majd este Pestre utaztam, mivel a legkedvesebb barátnőm karácsonyi ajándékként ezzel a színházjeggyel lepett meg. Ez utóbbi a ritkábbnál is ritkább, hiszen utoljára 8 éve a volt barátom vitt el egy előadásra.
A további két nap beszélgetősen, csöndesen, bújósan, kicsit semmittevősen telt. Ez utóbbit általában nem is szeretem, kellemetlen érzés, ha a nap csak úgy elfolyik az ember kezei között. Most viszont jól esett.
Persze volt főzőcske is. Hétfő reggel el is keseredtem. Előző este beállítottam a két kenyérsütőt, hogy reggelre dagasszanak meg zsemlének való tésztát. Hm, az egyiket valahogy elszámoltam, és 7 órára, mikor felkeltem, már majdnem kisült. Kenyérnek gyönyörű nagy lett, de nem ezt terveztem, meg kicsit kalácsosabb jellegű tészta nem is tökéletes annak, és izé... Hát hogy lehetek ilyen szerencsétlen.
Aztán a köles nem akart megfőni, csak leégni az alja. 
Szegény Anya nem győzött vígasztalni.
Akkor gyorsan eldöntöttük, hogy rakott krumplit készítünk ebédre, hogyha jönnek Papáék és az öccse is, tudjunk nekik adni valamit. Húsos kaja unokatesómék miatt többféle választékban maradt előző napokból, de Nagyapám 30 éve nem eszi, a csicseriből pedig nem sok maradt.
Aztán felmentem felébreszteni a család maradék részét, és odafönn rájöttem, mennyire buta vagyok. Elmosolyodtam, helyreállt a rend. Hiszen gyönyörű kenyeret sütöttem, kit érdekel, hogy nem zsömle. A másik adagból szép zsömlék lettek amúgy is. A köles csak megfőtt, a rakott krumpli a sütőbe került, és még csak negyed 10. :)

És persze ha a kis öregekről esik szó. Neves évfordulóik voltak!
Nagymamámék 55. házassági évfordulójukat ünnepelték, egyik nagyapám 30.-án lett 87, a másik 23.-án volt 88.  A két Mama 83 és 89 éves, de nekik máskor van a szülinapjuk.
A 4 nagyszülő együtt volt végre. Bükkszenti papáékat sajnos ritkán látom, pedig nagyon szeretem. Szegényt meg is leptem valamivel, ami akkor hirtelen eszembe sem jutott, hogy nem rendelkezik róla információval.
Volt ott Valaki, akit több éve nem látott. Jött be az ajtón, gyorsan megpusziltam, majd hátraléptem, helyet adva a mögöttem állónak. Látom, hogy megáll, és néz fel. Arcán némi meghökkenés: jól látom, amit látok?! Végre összerakta... mosolyogni kezdtek a szemei, és valami nevetésfélére húzódott szájjal nyújtotta örömmel a kezét. Mindez persze egy pillanat volt, de olyan édes, hogy szerintem sosem felejtem el. 

Annyira jól esett a lelkemnek, hogy a közelemben tudhatom mind a négyüket. Egymást túllicitálva beszélgettek esendőségükről,  kitértek arra is, hogy kedvük lenne már "aludni térni". Ennek ellenére hálát adnak a hosszú életért Istennek.
Sokszor mondogatják nekem, hogy jobb lenne már nem lenni, de az öregségnek is megvannak a szépségei. Szeretetük, ha már nincsenek, nem pótolható. Sokat megéltek, tapasztalataik haszonos információkkal gazdagítanak. Formálják a világszemléletem, rengeteget meséltek pl. a háborúról. Mindkét papa volt hadifogoly, megjárták Oroszországot.  Ezzel tanítottak a az élet szeretetére, arra, mennyire fontos a tolerancia, és hogy értékeljem a fiatalságom.
És különben is. Ki főz nekem még azért minden héten legalább egyszer jó kis főzeléket, vagy ki töri a diót... ;)

8 megjegyzés:

Hamritka írta...

gratulalok a nagyszüleidnek ehez a csodalatos évfordulohoz!!!!!

Névtelen írta...

Isten áldja meg és éltesse sokáig az aranyos öregjeidet!
Boldog lehetsz, hogy ekkora kincsekkel rendelkezhetsz.Használd is ki minden percét a lehetőségnek és minél több időt tölts velük, mert ezzel csak mindannyan gazdagabbak lesztek.
sajnos én ezt már nem mondhatom el, nekem már csak a hiányuk maradt, ami rettenetesen fáj még igy 10 és 7 év után is.
Isten áldja mégegyszer Őket!
Szeresd és nagyon szeressétek egymást!
Ildikó

Bridge írta...

Kata!
Még egyszer köszönjük a jegyeket. :)

Bridge írta...

Kedves Ildikó, nagyon kedves vagy.
Igen, tudom, hogy "kincsek", talán ezért is született a bejegyzés.
Különösen örülhetek annak, hogy szellemileg is épek, sőt sokszor lepipálják az embert logikus gondolkodásban. Ennek szerintem sok köze van ahhoz, hogy viszonylag egészségesen étkeznek, azért még mozognak eleget, naponta tanulmányozzák a Bibliát, és mindent megtesznek a szeretett családjukért. "Cserébe" persze ugyanezt próbáljuk visszaadni. Szerencsére mindez nem tudatos. Jön magától. Átmegyek, mosolyog, megpuszilom, beszélgetünk. Örül, ha csak kis időre is, de minden nap találkozunk. Néha ha ő főz, ott eszek. A 83 éves nagyanyám hajlandó barnalisztből főzni a kedvemért. :)
Hálás vagyok értük.

Zizi írta...

Nagy kincs a mai világban, hogy fiatalon még mind a négy nagyszülőd társaságát élvezheted! :)

Bridge írta...

Kedves Zizi, ez úgy hangzott, mintha a 33 éveddel már az öregebbek társaságát gyarapítanád!
~32,85 évesen erősen tiltakozom! ;)

Bocs a viccelésért. Valóban az. Bár az egyikük pótmama, de már 25 éve, és olyan, mintha igazi lenne.

Zizi írta...

Bridge,
nekem már csak egy nagymamám él. Szeretem olvasni az írásaidat, mert sok régi emléket felidéz bennem. Jelenleg Budapesten élek, de a szegedi éveim meghatározóak voltak. Ráadásul a nagyszüleim Makón laktak, így a nyarakat mindig ott töltöttük az öcsémmel és nekünk is rengeteget meséltek a régi időkről! :)
Természetesen fiatal vagyok, akárcsak Te! :)
Szép napot!

Bridge írta...

Anyu szülei eredetileg békésiek, unokatesómék szegediek. Megértelek, mert az a környék olyan jó emlékeket ébreszt. :)
Sajnálom, hogy már csak egy nagyszülőd él.
Egyébként olyan jó olvasni mások élményeit is ezzel kapcsolatban. Láttam, hogy te is írtál a blogodban a szezámos postba.