Hohóóó

Nagyon szeretem fönn a telet is. Ahogy az ősz vége beköszönt, már alig várom, hogy leessen az első hó, azután több, és több. Persze van olyan alkalom, amikor aztán vacogva kí(n)vá(r)nom a buszmegállóban az összeset melegebb éghajlatra. De ez igen ritka eset, és többnyire komoly okai vannak, hiszen szakadó hóesésben is szívesen lapátolom a havat. Ez egy komoly, és kellemes kikapcsolódás a szellemi munkát végzőknek. :) 

Ha rajtam múlna, bevezetném szieszta helyett a hólapátolást, seprést, de legalábbis egy nagy sétát ebéd után biztosan kötelezővé tennék. (Még jó, hogy a blogot a bentiek nem olvassák, különben biztos, hogy meglincselnének. :) )

Amúgy megjött a tavasz. Hallottam a madarakat ma, meg voltam kinn is kicsit. A 23. telefon után kinéztem, és láttam, hogy ragyogóan süt a nap. Bebugyoláltam magam, és kiálltam pár percre. Annyira jól esett, feltöltött. Ma nagyon szép napom volt leszámítva a rengeteg telefonálást. Volt egy kis időm feltöltődni, regenerálódni, helyrerakni a fejemben dolgokat. Nem szabad elhanyagolni, rá kell szánni az időt. Közben nézegettem a nyiladozó természetet. kibújtak a téltemetők is. Gyönyörű kis virágok.

Mindennek olyan szép rendje van, ahogy a természetet megfigyeli az ember. Isten tökéleteset teremtett, bár az ember már belerondított, de azért még viseli a hatalmas Gondviselő keze nyomát. 

Merthogy most is fenntartja. Nem csak megteremtette, hanem gondja van reá. Rám is, amiért nem győzök eléggé hálát adni. Pedig hát sokszor tudja az ember, hogy valóban nem érdemli meg - illetve nincsenek is érdemei. Mégis, ha kinyitjuk a szemünket, szeretete ezernyi megnyilvánulását tapasztalhatjuk.