Tavaszodik

Hihetetlenek. Még tavaly bújtak ki a nagy fagyok előtt. Jöttek a minusztizenfokok, de kibírták. Kiengedett az idő, sőt... ma, mintha a tavasz előszele érintett volna bennünket egy kis napsütéssel vegyítve.

És fönn is. Bár hó van, csivitelni kezdtek a madarak. Az a jellegzetes tavaszi válaszolgatás. Csi-ti-vi, csi-vi-ti, cse-ve-te, cse-ve-te... állandó visszhang a fákról.
A kis mütyűrök jelzik, pedig még lesz itt néhányszor hó, fognak még fázósan összebújni. Mégis, érzik, nemsokára melegebbre fordul az idő.

Mindez szép és jó. Két nappal később van. Lehetne új bejegyzés is, de annyira összefügg. A fentiek továbbgondolása, illetve az időjárás fricskája.

Tehát kedd. Ma délelőtt úgy alakult, hogy fel kellett szaladnom Kékesre. Amit azért képletesen kell érteni, mert 5 km ugyan, de 300 méternél többet sajnos nem szeretek egyszerre szaladni.
Inkább felásom a kertet. :)

Fenn -4 fok volt, 3 centi hó. A nap elbújt.
Elkisértem az asztalosunkat megmérni a szekrények helyeit, s míg ő dolgozott én ráértem nézelődni, illetve egyik kollégával beszélgettünk, majd figyeltük a tájat, és hallgattunk.

Belül csönd volt, az épület fölött, a fenyők között viszont szabadon száguldozott a szél. A hatalmas zöld ágak jobbra-balra dűlöngéltek egymásnak különleges mély, suhogó hangot produkálva. Ez a hang mindig merengővé tesz, nagyon szeretem.
Átnéztem a másik oldalra is. Tekintélyes, öreg fenyők, lágy szellő kavarta hópelyhek. Nem esett, csak a légáramlat hozta-vitte őket. Emitt némi "mórikálás" részükről, porló hó az ágaikon, kórincáló madarak.
Mögöttük, egészen messze, komor égbolt, ez a szürkés homály hóeséskor szokott lenni. De egyéb jel nem mutatott ilyesmire.

Itt még bizony tombol a tél.

Aztán délután Mátraházán is megmutatta, van még a tarsolyában némi hideg is, téli csapadék is. Ami ilyenkor csak essen. Jobb szeretem, mint az esőt. Lapátolom, ha kell, tolom a kocsit is, nem zavar. (Nehogy azt higgye valaki, hogy nem volt részem ilyesféle kalandokban, azért gondolkodom így.) Egyszerűen szeretem a havat.