2011. január 11., kedd

Olvad a hó

Péntek óta, nem újdonság, de fenn még van valamennyi, és pár nappal ezelőtt gyönyörűen mutatott. Akkor Nagymamám és Németh Lajos időjárás előrejelzését megszívlelve fotóztam a Mátrában mindenfélét. Ami nem mozgott. A mókusok elkerültek.
Semmi kiemelkedőt nem alkottam, inkább a gépet nyomkodtam, találgattam, mire mit reagál, hogyan lehet vele belőni, hogy ne legyen borzasztó alexpós a havas táj, meg élveztem a manuálfókusz előnyeit. Persze ez utóbbi inkább életlen képek garmadát eredményezte, de akkor is na! :)
Öt perc alatt belapátoltam azt hiszem a bablevest, ettem hozzá jégsalátát, meg talán kenyerem is volt. Fura, hogy mikor más érdekli az embert, nem is éhes. Bezzeg a hétfő dél mindig nehezen jön el. (Sokszereplős többéves megfigyelés szerint. :) ) Az ebédidő többi részét kinn töltöttem. Jól felfrissít, az bizonyos. Többször gondolkodtam már rajta, hogyan lehetne bevezetni az ebéd utáni sétát, de nem találtam ez ügyben nyitott fülekre. 
Kivételt képeznek a Telkibányai zenekaros tartózkodásaink, mert ott az ebéd elfogyasztását követően mindig felkerekedünk, ha esik, ha fúj. Nem saját találmány, több mint száz éves, de csak javasolni tudom mindenkinek. Könnyebben megy az emésztés, ráadásul kevésbé akar az ember feje leesni a kanál letétele után.

Hogy ne csak dumáljak, beillesztek pár képet is holmi rejtőzködő sündisznókról, sima útjelzőtábláról, havas banánszoknyáról, deres semmit gömböcökről, meg villámot fából. (Szigorúan a sorrend betartásának mellőzésével. :) )






2011. január 10., hétfő

Padlizsántekercs

Ha már tojás volt az előző receptben, írok egy másikat, amiben pedig sajt is van! Anya készítette szombatra, állítólag nagyon finom lett. Én azt tudom, hogy nyálcsurgatós látványt mutatott, és az illata is jó volt.

A hozzávalók:
50 dkg rizs
3 padlizsán
1 kg gomba
1 fej vöröshagyma

4 dl tejszín
15 dkg sajt
olaj

A rizst sóval kétszeres mennyiségű vízben megfőzzük.
A hagymát és gombát megtisztítjuk, apróra vágjuk, kevés olajon összesütjük.
Amikor készen van mindkettő, egy nagyobb edényben összekeverjük és hűlni hagyjuk.
A padlizsán végeit levágjuk, megmossuk, félcenti vastag szeletekre vágjuk hosszában.
Amikor a töltelék kihűlt, a tál mellé készítünk egy kiolajozott tepsit. A padlizsánokat a tenyerünkbe fektetve megtöltjük a gombás rizses keverékkel, feltekerjük, és óvatosan letesszük a tepsibe egymás mellé a tekercseket.
Akikor ezzel készen vagyunk, tejszínnel leöntjük, alufóliával lefedjük a tepsit. 
3/4 órát hagyjuk 200 C-on sülni, majd sajtot reszelünk a tetejére, és még negyed óráig visszarakjuk, míg a sajt rápirul a padlizsántekercsekre.






Azért nem bírom ki, hogy ne írjam le, hogyan nézne ki mindez vegánul, hasonlóan finoman.
A rizst cserélném a barna változatára. A hagymát vízben megpárolnám, és azután keverném hozzá az olajat. Vagy az is előfordulhat, hogy a hagymát és a gombát is nyersen keverném a főtt rizshez.
A tejszín helyettesíthető pl. rizstejszínnel, de azt gondolom, hogy inkább az egészet leönteném olajos magokból készül vegán sajttal, mert az sülten nagyon kellemes ízű tud lenni. Pl. ilyennel, vagy emilyennel. :)

Fasírt

Olyan jó fokhagymás, hogy egyesek már akkor fintorognának, amikor még csak csöngetek a kapun. :)

A zöldbab főzelékhez csütörtökön este fasírtot készítettem. Mivel a családunk számára régebben egy marhahúsból készül lapított gombóc jelentette ezt a fajta ételt jó sok fokhagymával és pirospaprikával, Anya kedvéért megpróbáltam hasonló ízvilágot létrehozni, bár sosem rajongtam érte. Nekem bejött, és a többség véleménye szerint nagyon finom volt, csak... 
A Hugom közölte: - Olyan érzésem volt, mintha nyalogatnám a sólámpát! :)
Khm. Elsóztam. Ritka dolog, de előfordul ilyen is. A zöldbabbal együtt kellemesen kiegészítették egymást, mert abba spórolósabban tettem. A hozzávalóknál már a csökkentett mennyiség szerepel.

Hozzávalók:

2 csésze tk. zsemlemorzsa
1 nagy zeller lereszelve
2 tojás
1 tk szódabikarbóna
1/2 dl olivaolaj
1 kis fej vöröshagyma felaprítva
3 gerezd fokhagyma összenyomva
1 ek vegamix (elhagyható)
1 ek pirospaprika
1 csapott tk só
1 -1 kk borsikafű, köménymag, bazsalikom
~ 1 dl víz

Egy tepsit zsírpapírral kibélelünk. A zellert megpucoljuk, megmossuk, nagy lyukú reszelőn lereszeljük egy nagyobb tálba. A hagymákat megpucoljuk, a vöröset aprítjuk, a fokhagymát szétnyomjuk, majd a zellerhez adjuk. Azután rászórjuk a fűszereket, a sót, a szódabikarbónát. Felütünk hozzá két tojást, majd hozzákeverjük a zsemlemorzsát. A morzsa állagától függően igényel folyadékot. Nekem kb. 1 dl vizet szívott fel. Az a lényeg, hogy megszívja magát, és puha, kanállal könnyen formázható legyen. 
A morzsa házi volt, barna lisztből készült kenyéré, tehát előfordulhat, hogy egy bolti zsemlemorzsa jóval kevesebb vízzel "beéri".
Evőkanálnyi adagokat szaggatunk ki, a tepsibe halmozzuk őket. 
200 C-on hőlégkeveréses fokozaton kb. 25 perc alatt sült át.

Nem titok az egészség



Január 18.
Az édesítés tudománya • Édességek és édesítés – cukor nélkül
Tóth Gábor

Február 1.
A biogazdálkodás és a biotermékek haszna 
Roszik Péter

Február 15.
Vízfogyasztás és vízgyógyászat 
Reisinger János

Március 1.
Élõ erõforrásaink: a nyers táplálékok, csírák • Hogyan tesznek energikusabbá az élõ ételek?
Szabó Attila

Március 29.
Könnyben úszó ország A pollenallergiák életmódbeli okai
Tóth Gábor

Április 12.
A tej: élet, erõ, egészség? 
Bakó László

Április 26.
Megerõsíthetõ-e az idegrendszerünk? A stressz legyõzése
Szabó Attila

Május 10.
A csontrendszert erõsítõ étrend 
Tóth Gábor

2011. január 4., kedd

Kossuth Napközben, M1 Nappali

Szerdán, a Kossuth Rádió Napközben műsorában Tóth Gábor beszél a rádióban tavaly elhangzott egészségügyi, élelmiszer-tudományi és gasztronómiai kérdésekről, várhatóan 10-11 óra között.
Csütörtökön, pedig az M1-es televízió csatornán 10 óra körül, a Nappali című műsor elején az E-számokról lesz beszélgetés 8-10 percben, majd telefonos kérdezési lehetőséget biztosítanak az érdeklődőknek.

2010. december 29., szerda

Reform mézes

A tömény mézes, fűszeres illat átjárta az egész házat. Hatására Apa meg is jelent leellenőrizni, megfelelően haladnak-e a konyhai folyamatok... ;) A kóstolgatás megvolt, most fémdobozban csücsülnek a mézeskalácsok a konyhaasztalon várva a holnap reggelt, hogy teljesen kihűlve pár napra a kamrába vándorolhassanak.
Reformos, így karácsony után. Már hiányzott, mert az ünnepi menü inkább fogyókúrásra sikerült, de általában ez van. Az ilyesmire már nem marad idő, de most nem is volt annyira lényeges. Volt helyette más. Csöndes pihenő, túl rövid napok, beszélgetés, ajándékok. Ez utóbbiak közül csak egyetlen egyet említenék konkrétan, a legkedvesebb. Ez a két tenyérnyi papírdoboz valóban meglepetést rejtett. Apa féle csomagolás, fóliához való vasalható szalaggal átkötve. Benne újabb burkolat, abban egy margarinos doboz. A dobozban papírtörlőbe tekerve valami. Ekkor már nagyon járt az agyam, el nem tudtam képzelni mi lehet, pedig általában jól be tudom "lőni" az ilyen dolgokat. Most nem. Újabb bogozás, és egyszer csak előbukkan egy pici öreg medve megvarrt karokkal. A kulcstartóm. Még az öcsémtől kaptam néhány éve, és nagyon szerettem, de szegényt "baleset" érte néhány hete. Letettem a zongorára, hogy majd lesz vele valami... és láss csodát. :)
Nem vette észre senki, de annyira jól esett a gesztus, hogy teljesen elérzékenyültem, sőt most is, ha belegondolok. S nem tudom igazán megmagyarázni, hogy miért hatott így rám ez az egész, de nagyon köszönöm.

2010. december 7., kedd

Saláta kínai kelből

A lenti tömény egészség ellensúlyozására leírom a vasárnapi ebédhez kínált saláta összetevőit  is. Ez utóbbiak egyébiránt bátran variálhatók ízlés szerint. A norvégoknál csak paprika, paradicsom és uborka került bele. Azonban kiegészíthető olajos magvakkal is, pl. pirított szezámmaggal. 
Vasárnap a kamrában és a pincében talált alapanyagok határozták meg a jellegét. Bár volt morgás, hogy sok a répa benne, szerintem finom lett, és elég jól fogyott a nagy "vájlingból".

Hozzávalók:
1 nagy fej kínai kel
3-4 nagyobb szál répa
1 uborka
4-5 paradicsom
1 nagy fej lila hagyma
 1 citrom
1 ek méz
1 tk só
1 ek dióolaj (vagy szezámmag olaj, hidegen sajtolt oliva)

A kínai kelt apróra vágjuk, a répát megtisztítjuk, megmossuk, reszeljük. Az uborkát legyaluljuk, a paradicsomot vékonyra szeleteljük, ugyanígy járunk el a lila hagymával is.
A citrom levét kicsavarjuk, a mézzel és a sóval, illetve az olajjal összekeverjük. Felengedjük némi vízzel. Érdemes legalább egy órát hagyni összeérni az ízeket.

Mézeskalács

 Mielőtt bármit is írnék, közlöm, hogy járt nálunk a Mikulás (igaz, hogy inkább a neje lehetett) és nekem ilyeneket hozott: :)


Évek óta program a mézeskalács sütés kb. 3 héttel karácsony előtt a családban. Egy nagy dobozba kerülnek, és rájár a csapat újévig. Általában. De ahogy ezt az idei helyzetet elnézem, örülök, ha karácsonyig kihúzzuk a másfél kiló lisztből készül adaggal. :) Vasárnap nagy sikert aratott a frissen sült változat, ha kicsit puhul is, szerintem marad a fogyasztási hajlandóság e fajta tendenciája részükről.
Tény és való, hogy nagyon finom, de receptet nem kéne közölni, mert BioB kb. 20 kiló liszthez használna ugyanennyi mézet és cukrot. Ha mégis nagyon szeretné valaki, megjegyzésben leírom, vagy vegye elő a Horváth Ilona féle szakácskönyvet.
A tetejére tojásfehérje került. Anya biostatisztika dolgozattal harcolt egész nap, csak kb. elmondta, hogyan is szokta készíteni. A cukormennyiség az első változatba szerintem sok lett, a hab tört, és fogyott. A második adagba negyedével kevesebb cukrot öntöttem. Az meg sok lett. Nem mintha az édesszájúak bánták volna a maradék habcsókokat.
Ennek megfelelően az utolsó darabokra kifejezett utasításra jóval több hab került. Volt amelyikkel vicceltem is, és nem sok látszott ki a tésztából. Erre mi a reakció? Na most jó! :)






2010. december 6., hétfő

Körtés gömböc

Mit tegyen az ember, ha rosszat álmodik, és hajnal fél hétkor vizsga előtti napon már nem tud aludni? Ja, tanuljon! Vagy süssön buktát, vagy valami olyasfélét. :)
Cseresznyedzsemmel töltve sütöttem, mert az volt az adott helyen, és a pincében nem mertem keresgélni a sokéves lekvárok között tudván, hogy nem csak a barátom fog belőle enni. Azért ízre nem képes verni azt a friss gyümölccsel készült szuper bucit, ami a tavalyi cseresznyedömpingkor készült.
A saját cukorstoppos lekvárjaim közül nem volt nálam, így az enyémekbe körtedarabokat pakoltam.

Körtés és lekváros bukta

Hozzávalók:
A tésztához:
60 dkg liszt (fele arányban legalább teljes őrlésű)
380 ml növényi tej
1 dl olivaolaj
3 ek méz
1 nagyobb csipet só
1,5 dkg élesztő

Töltelék:
Egész körte, vagy valamilyen lekvár

Mivel dagasztóedényt nem találtam a házban, de még csak affélét sem, előszedtem a 6 literes jó nehéz fazekat, és abban gyúrtam meg a tésztát. Legalább nem ugrált annyira gyömöszölés közben. ;)
Legtöbbször nem futtatom fel az élesztőt, akkor kivételt tettem, mert öregecske volt, de azért felment.
Mindent alaposan össze kell dolgozni, először a lisztet és a zsiradékot, s mikor "csöpög a mennyezet" (magyarul gyöngyözik az ember homloka az izzadságtól) akkor abba lehet hagyni, mondja Nagyanyám. Olyan jó 20 percet érdemes legalább ráfordítani, mivel annál jobb lesz a tészta minél több energiát belefektetünk. Persze a legegyszerűbb a dagasztó-, vagy kenyérsütő gép.
Hagyjuk ezután pihenni fél órát, majd újra gyúrjuk át, és nyújtsuk ki lisztes deszkán ujjnyi vastagra. Annál vékonyabbra azért nem javaslom, mert formázás közben még nyúlik, plusz könnyebben kilyukad a tészta, amin kifolyik a töltelék.
Vágjuk fel tenyérnyi téglalapokra, azokra halmozzuk a lekvárt, vagy gyümölcsöket. Hajtsuk be a négy oldalát, jól nyomjuk össze a széleket, kicsit gömbölygessük, és kikent tepsibe tehetjük egymástól távolabb, mert még kelés közben megnőnek.
Miután tepsit nem leltem, két nagyobb arkopál edényben sültek, a lekvár volt, amelyikből kifolyt, de azért meg lehetett enni. :)
Nekem a körtés is ízlett úgy natúran, de ha valaki édesszájú, egy kis mézet rakhat mellé.

2010. december 1., szerda

Rakott zöldség

Volt öregecske gombám, friss cukkinim, padlizsánom, a pincében krumpli... ez lett belőle. Apa a hugom kérdésére, hogy milyen azt válaszolta, hogy jó... Csak meg kell sózni! :)
Szokás szerint nekem inkább sós volt, de ezen a témán mindig vitatkozunk. Nagyon szeretem, de olykor megőrjít. Pont ez előbbiért tud annyira bántani, ha morcok vagyunk egymásra. Két makacs Molnár fajta erős mennydörgések közepette... aztán jön a puffogás, azután orrlógatás, azt követően nézelődés, hogy nincs e közelben a másik szintén békülékenyebb hangulatban. Merthogy az ember kezd felengedni, és belátni, hogy kicsinység volt az egész. Ezután már sündörgés forog fenn, míg nagy öleléses elnézéskéréssel sokkal szebb lesz a világ.
Az utóbbi időben történt különböző események néha élesen rámutattak számomra, hogy egy egy szituációban mennyire hülye az ember, ha ragaszkodik vélt igazához. Pedig ha máshogyan állna hozzá, tárgyalóképes kommunikáció alakulhat ki, míg így eleve ellenérzést vált ki. A vita pedig nem vezet sehová. "...egymást tiszta szívből buzgón szeressétek" (I. Pét. 1:22) jutott most eszembe azért, mert nem tudhatom, mi lesz holnap. Fogalmam nincs megleszek-e még holnap este is, mert ahogy "öregszem" egyre tapasztalom az élet törékenységét. Csak olykor nehéz. Felpaprikázódott hangulatban mindez kiesik az ember gondolataiból, és csak a vörös posztót látja. Butaság.

Hejj, eltávolodtam a gasztronómiától. Visszakanyargok inkább arra, hogyan is készültek a zöldségek öntettel összesütve.


Hozzávalók:
1 kg csiperke gomba
1 kg burgonya
2 kisebb cukkini
1 padlizsán
1 nagyobb fej hagyma
2 marék olajosmag
2 ek szezámmag
4 ek zabliszt
3 ek olivaolaj
1-2 ek citromlé


A burgonyát héjastól megfőzzük, majd megpucoljuk és szeleteljük.
A gombafejeket megtisztítjuk. A cukkinit, padlizsánt, hagymát tisztítás után felszeleteljük
Az olajos magokat (ez lehet napraforgó, kesudió, mandula, paradió) a citrom levével, szezámmaggal, kevés vízzel összeturmixoljuk. Ha sima, felengedjük vízzel kb. 1-1,5 liternyire, belekevertetjük a zablisztet, és kevés sót.
A zöldségeket szeletekben egymás mögé rakjuk, egy fej gomba, burgonya, padlizsán, cukkini... Ha valaki nem akar ezekkel variálni, fel is kockázhatja a zöldségeket. A tetején szétszórjuk a hagymát, majd az egészet leöntjük a szósszal.
200 C-on alufóliával lefedve 3/4 órát sütöttem, majd fólia nélkül még 15 percet.

2010. november 17., szerda

Leves


 Még azon az ominózus héten főztem ezt a levest. Államvizsgára készülve le-le tiltottam magam mindenféle bonyolultságokról, így is volt azon a héten több, mint elég. Máig sem tudom, hogyan sikerültetett. Illetve tudom. Nem rajtam múlt. De nem is mondhatnék mást, mint hogy fentről egyengették azt a napot is...
Hétfőn megismerkedtem az ottani piaccal, kofákkal. Kisebbfajta súlyemelési verseny győztesének éreztem magam, mire visszaértem a házba, viszont abból a beszerzésből lehetett "gazdálkodni"  valamennyire, s a bevásárlás be lett fejezve arra a hétre. A Spárban örültem, mert találtam jó fajta tönköly kenyeret, amiben nem csak lézeng a korpa, tehát minden klappolt.
Nem tudom, végül is miért lett leves is, de finomra sikerült. Valószínűleg a tészta is dobott rajta, még régebben vettem Naturgold tönköly sodort csigát. Nem hiába lett a 2007-es év bioterméke.

Karalábéleves egyszerűen

Hozzávalók:
2 karalábé
2-3 szál sárgarépa
2-3 szál fehérrépa
1 kis fej vöröshagyma
1 gerezd fokhagyma
1 kis fej paradicsom
1 ek olivaolaj
1 csipet őrölt köménymag 
víz

A zöldségeket felkockáztam, illetve karikára vágtam, sóztam, és kevés vízen pároltam 5 percig. lefedve  egy fazékban. A hagymákat megpucoltam, a paradicsomot bevágtam. Felengedtem vízzel a zöldségeket, majd hozzáadtam a köményt, fokhagymát és vöröshagymát, belecsurgattam az olajat, illetve paradicsomot is beleraktam. Lefedve főztem kis lángon, amíg a zöldségek puhulni nem kezdtek. Akkor beleszórtam a tésztát, és még 10 percig főztem együtt.

Egy nagy félliteres bögréből szürcsölgettem ki, mert ott mindig bajban vagyok az edényzettel, bár nem sok leve lett. Ez utóbbi szándékolt, mert evés közben a folyadékfogyasztás nem előnyös, hiszen felhígítja a gyomorsavat.

2010. november 12., péntek

VKF! XXXVIII.-ra


Reformosítottam a reformosat :)
Avagy a hajdina piskóta utóélete

Régebben írtam arról, hogy hajdinaliszttel kiegészítve készítettem piskótát. Azóta sokszor sütöttem, és osztatlan sikert aratott a családban, a munkahelyen... Abban fele-fele arányban tönköly és hajdina liszt az alap. Végre megembereltem magam, és elkészítettem teljesen hajdina lisztből is, és működik! Finom ízének köze nincs a hajdinához, lúgosító hatású gabona, és most épp kapóra jön a reformételes VKF-re. :)

Hozzávalók: 
60 dkg hajdinaliszt 
1 l növényi tej
1 tányér aszalt gyümölcs felaprítva (datolya, vörös áfonya, füge, szilva)
10 dkg olajos mag felaprítva (dió, mandula)
3-4 ek olivaolaj
stevia cseppek, vagy xilit
1 ek lenmag (kihagyható)
1 csipet só
1 cs foszfát mentes borkősütőpor

1 csipet őrölt szegfűszeg
1 csipet őrölt fahéj 

Egy tepsibe zsírpapírt teszünk, eligazgatjuk. A sütőt 190 C-ra melegítjük.
Ezután a száraz összetevőket egy tálban keverjük össze, majd az olivaolajat, és a végén adagonként hozzáöntjük a tejet. Előfordul, hogy még igényel folyadékot, attól függően, mennyire sikerült finomra darálni a hajdinát. Az a lényeg, hogy galuskatészta szerűen lehessen kavargatni.
Egyébként készítettem már gyümölcslé/tej 50-50%-os arányával is. 
Gyorsan összedolgozzuk finom masszává, a legvégén beleszórjuk a gyümölcsöket, összekeverjük, és mindezt szétterítjük a tepsiben. 45-50 perc alatt 190 C-on sütjük.
Candidások aszalt gyümölcs helyett almát, ananászt tehetnek bele apróra vágva, vagy esetleg házilag aszalt epret, vagy hasonlóan alacsony glikémiás indexű gyümölcsöt, és persze nyírfacukrot, vagy szteviát használjanak.

2010. november 9., kedd

Vaníliáscsiga

Minden héten felmerül bennem a kérdés, hogy hogyan volt időm tavaly a blog írására, mert mostanában aludni sem sok van... Azért sütök, főzök, csak a lejegyzése elmarad. 
Belekukkantottam a fotós mappába, és legalább 5-6 étel motyogott nekem, hogy terveztem róla írni az utóbbi időszakban. Úgy döntöttem, hogy legalább a vaníliás csiga készítéséről írok pár szót, egyrészt finom volt, másrészt mindenki kedveli a környéken.

Hozzávalók:
A kelt tésztához:
60 dkg tk tönkölyliszt
400 ml növényi tej
1 dl olivaolaj
2 ek burgonyapehely (elhagyható)
1 ek szejtán (elhagyható)
2-3 púpos ek méz
2 dkg élesztő
1 kk só

A töltelékhez:
1 cs vaníliás pudingpor 
(Vagy vaníliarúd kikapart belseje + 6 ek keményítő)
1/2 l növényi tej
10 dkg kókuszreszelék
2-3 ek méz/ rizsszirup stb. (ízlés szerint)

A kelt tésztát a kenyérsütőben szoktam összedolgoztatni, de kézzel is összegyúrható, csak kicsit megizzad vele az ember. A burgonyapehely lazítja, de kihagyható, a szejtán ugyanígy.
A tk liszt aránya csökkenthető 2/3-1/3 tk/fehérliszt arányra, de szerintem teljesőrlésűként is finom lett.

Amennyiben nem gépben dolgozik az ember, a száraz anyagokat összekeverjük az olajjal. A tejet kicsit meglangyosítjuk, belerakjuk az élesztőt és az édesítőszert, megfuttatjuk, majd az egészet összekeverjük, és átgyúrjuk.
Fél óra kelesztés után újra átgyúrjuk.

Közben elkészítjük a tölteléket.
Kevés tejet kiveszünk egy lábasba, és a pudingport simára keverjük vele. Hozzáadjuk a kókuszreszeléket is. Katanyaka jó kis ötlete alkalmas a pudingport kiváltani. Pl. ha vaníliásat szeretnénk, akkor vanília + a keményítő, csokisnál karobbal kiegészíthetjük.
A maradék tejet felforraljuk, majd sűrű kevergetés mellett hozzákeverjük a pudingos, kókuszos szószhoz, és még 1-2 percig főzzük, míg besűrűsödik. A végén hozzáadjuk a mézet.
HAGYJUK LEHÜLNI! Fontos momentum, mivel jártam már úgy, hogy melegen a tésztára kentem, és szétmállasztotta a kelt tésztát.
A fotón elég borzasak a csigák, mert most sem volt tökéletesen hűlt a töltelék, és deformálódtak, plusz a kókusz nem bolti reszelék volt, hanem rendes kókusz nagyobb lyukú reszelőn feldolgozva.

A kelesztés után az átgyúrt tésztát ujjnyi vastagra nyújtjuk,  rákenjük a krémet, feltekerjük, gyorsan 1,5 cm vastagra szeleteljük, zsírpapírral kibélelt tepsibe rakjuk, és hagyjuk langyos helyen 15-25 percet kelni.
Azután 180 C-os sütőben fél órát sütjük.

2010. október 31., vasárnap

Mikor abban a júliusi bejegyzésemben még egy bejegyzés-szűkösebb hónapot jeleztem előre, nem gondoltam, hogy 3,5 hónappal később rosszabb lesz a helyzet, mint akkor. Persze azt sem hittem volna, hogy valaha szappanoperába illő jeleneteket generálok az életemben, vagy egy nap végén összeráncolt szemöldökkel az kezd el motoszkálni az agyamban, hogy velem forgatják a Truman show-t. Az  pedig végképp nem, hogy sikeres államvizsgáról hazafelé tartva bőgésre áll a szám vigyorgás helyett.
Azóta eltelt két hét, és a helyzet nem tűnt kevésbé utálatosnak, a munkahelyemről "éccaka" jártam haza,  de a tegnapi nap sem volt semmi. A családom reggeltől ment Bükkszentre, én csak délután értem oda a próbára, csakhogy kiderült, hogy a hangszeremet otthon hagyták... No, nem baj, ilyen is kell. Próba helyett próbálkoztam Klárinak az 5 nyüzsgő gyerekre vigyázni. Jelentem pisiltetésben jó vagyok. ;)

Hogy írjak még valami mosolygósabbat az utolsó mondaton kívül is, munkatársaimtól megkaptam egy macis sütőformát, és életem legnehezebb "virágcsokrát" névnapomra. Ma fogyasztottuk el az utolsó darabjait. :)


2010. október 6., szerda

Padlizsános rizs gombafejekkel

Volt megsütött padlizsánom, krémnek készült, nem használtuk el, akkor közbejött valami. Most pedig tudtam, hogy nem lesz aki ennyit kenyérre kenjen. Így nézegettem, mire használhatnám még. A hűtőben volt 1 kg gomba, némi barnarizs a dobozban, a répát szedegetjük aha az idő engedi...

Hozzávalók:
1/2 kg barnarizs 
3-5 db padlizsán
3 nagyobb répa 
3 nagyobb paradicsom
10 dkg szezámmag
10 dkg napraforgómag 
1 fej vöröshagyma
3 cikk fokhagyma
4 ek olivaolaj
1 tk vegamix
borsikafű, bazsalikom, köménymag 

A barna rizst bő sós vízben negyven percig főztem, majd leöntöttem róla a fölösleges vizet.
A padlizsánt sült volt, de szerintem apróra vágva nyersen is bele lehet keverni, vagy turmixolni.
A répát lereszeltem, a vöröshagymát felaprítottam, és az olivaolajjal, vegamixszel, fűszerekkel és a padlizsánnal együtt összeturmixoltam. Majd az egészet a rizshez kevertem némi sóval és olivaolajjal.
A gombát megpucoltam, és egy kiolajozott tepsi aljára viszonylag egyenletesen raktam le a fejeket. A tönkjeit egy két lyukba beillesztettem. Erre borítottam a padlizsános rizst. 
Minderre szeletekben elhelyeztem a paradicsomokat.
A napraforgó- és szezámmagot a fokhagymával, kevés sóval, vízzel összeturmixoltam krémesre. Végül az egész tetejére öntöttem, és egy kanállal eligazítottam, hogy mindenhová jusson a szószból.
220 C-on 1 óra alatt sült meg. Tata annyit mondott, hogy vihetek neki másnapra is. :)