A tömény mézes, fűszeres illat átjárta az egész házat. Hatására Apa meg is jelent leellenőrizni, megfelelően haladnak-e a konyhai folyamatok... ;) A kóstolgatás megvolt, most fémdobozban csücsülnek a mézeskalácsok a konyhaasztalon várva a holnap reggelt, hogy teljesen kihűlve pár napra a kamrába vándorolhassanak.
Reformos, így karácsony után. Már hiányzott, mert az ünnepi menü inkább fogyókúrásra sikerült, de általában ez van. Az ilyesmire már nem marad idő, de most nem is volt annyira lényeges. Volt helyette más. Csöndes pihenő, túl rövid napok, beszélgetés, ajándékok. Ez utóbbiak közül csak egyetlen egyet említenék konkrétan, a legkedvesebb. Ez a két tenyérnyi papírdoboz valóban meglepetést rejtett. Apa féle csomagolás, fóliához való vasalható szalaggal átkötve. Benne újabb burkolat, abban egy margarinos doboz. A dobozban papírtörlőbe tekerve valami. Ekkor már nagyon járt az agyam, el nem tudtam képzelni mi lehet, pedig általában jól be tudom "lőni" az ilyen dolgokat. Most nem. Újabb bogozás, és egyszer csak előbukkan egy pici öreg medve megvarrt karokkal. A kulcstartóm. Még az öcsémtől kaptam néhány éve, és nagyon szerettem, de szegényt "baleset" érte néhány hete. Letettem a zongorára, hogy majd lesz vele valami... és láss csodát. :)
Nem vette észre senki, de annyira jól esett a gesztus, hogy teljesen elérzékenyültem, sőt most is, ha belegondolok. S nem tudom igazán megmagyarázni, hogy miért hatott így rám ez az egész, de nagyon köszönöm.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése