2009. szeptember 21., hétfő

Krumplileves


Ritkán jelentkeztem mostanában, amiért ezer bocs. Nem főztem sokat. Volt helyette zakuszka eltevés éjszakai sütögetéssel, lekvárfőzés, miegymás.  Ettem 1-2 Mama készítette főzelékekből, Anya bableveséből. Nagyrészt viszont élveztem az ősz végi gyümölcsszezont, és eléldegéltem barackon, szilván és almán. Ma bevallom 1 diós csigán is, amit a fősulin vettem. Látott némi korpát. :)
Ma estére Mama készített nekem külön krumplilevest barna liszttel és tej nélkül. Békési szokás szerint ő mindig is tejjel készítette, de sosem értettem igazán minek bele, jobb íze van anélkül. Egyébként nagyon finom. Többnyire palacsinta utána a második fogás.

Krumplileves (csak így falusiasan :) )

Hozzávalók:
1 kg burgonya
1/2 kg répa
1/2 kg petrezselyem
1 csokor petrezselyem zöldje
3 ek tk liszt
2 ek olivaolaj
1 ek só
1 ek vegamix
víz


A burgonyát, répát, petrezselymet meghámozzuk, megmossuk. A burgonyát kétújjnyi kockákra vágjuk. A répát, petrezselymet hasábokra szeljük. Mindezt annyi vízzel, ami épp ellepi, felengedjük, és a sóval meg a vegamix-szel kb. fél órát főzzük.
A petrezselyem zöldet apróra  vágjuk, kevés olajon pirítani kezdjük, majd összekeverjük a liszttel, sütjük kicsit és felengedjük vízzel. Beleöntjük a zöldséges fazékba, és együtt főzzük kavargatás mellett még negyed órát.
Lehet a rántást először is készíteni, és azzal együtt főzni a zöldségféléket, azonban akkor többször kell kevergetni.

2009. szeptember 9., szerda

Vegán hamburger

Már vagy két hónapja tervezem a hamburger projectet, de mindig megbukott valamin. Tegnap délután szerencsére végre időm is volt, erős késztetés is, csönd és nyugalom. Előszedtem a Bózsvai tábor szakácsainak receptes könyvét (Zakor János - Horváth Róbert Vegán és vegetáriánus szakácskönyv húsfogyasztóknak is) mert ott ettem már, és az a zsömle finom volt.
Persze változtattam.

Hozzávalók a majdnem teljes kiőrlésű hamburger zsömléhez
16 db


80 dkg tk tönkölyliszt
20 dkg finomliszt
1 ek búzasikér (szejtán)
1 ek burgonyapehely
25 dkg biomargarin (vaj, kinek mi tetszik)
480 ml víz
2 ek méz
2 tk só
4 dkg élesztő

a tetejére:
2 ek szezámmag
1 ek olivaolaj
3 kanál víz
1/2 kanál méz

Sajnos hozzátettem a fél liter vizet. Már tudom, hogy az kicsit sok volt, tovább is kellett sütni miatta, viszont nagyon finom puha lett.
Mindezt gépben összedagasztattam, majd kiborítottam egy belisztezett deszkára. Először félbe, majd újra félbe és félbe vágtam, így könnyebb volt egyforma cipócskákat gyúrni.
Jófajta ruganyos tészta lett, olyan, amivel szívesen dolgozik az ember. :)

Egy tálban összekevertem pár kanál vizet, 1 kanál olajat, 1/2 kanál mézet, és azzal kentem meg a tetejét, majd szórtam rá szezámmagot.
55 percig sütöttem 2 tepsivel (alsó felső sütés, de légkeverésre nem mertem tenni, inkább félidőnél felcseréltem a tepsiket) 180C-on. Ha csak 1 adag, és nincs benne több folyadék, szerintem 35 perc elég neki.

A hús helyett szejtánt szoktunk használni, vagy pedig zabpehelyfasírtot. A szejtánnal nem volt kedvem bajlódni, így az utóbbit készítettem el.

Hozzávalók a zabpehelyfasírthoz (kb. 30 db)

2,5 pohár zabpehely
5 dkg dió
3/4 pohár őrölt szezámmag
1 fej hagyma
1,5 gerezd fokhagyma
1 ek petrezselyemzöld
1 ek kapor
1 kk rozmaring
1 kk borsikafű
1 ek vegamix
1 ek só
4,5 pohár víz
olivaolaj a tepsi kikenéséhez

Dió nem volt itthon megtörve, így egy fél füstölt tofu került reszelve a fasírtba. Kevesebb fűszert is használtam, még mehetett volna bele valamennyi, így a fenti adagokat már megemelve írtam le. Így is jó lett, csak a diósnak jellegzetesebb íze van.
Mindezt kb. 15 perc alatt összefőztem. Az a lényeg, hogy jól besűrűsödjön.
Két tepsibe sütőpapírt fektettem, beolajoztam, majd kb. 1 cm magas tenyérnyi halmokat raktam belőlük. Légkeverésen kb. 50 percig sütöttem, mert szeretjük ha ropogós.

Hozzávalók a vegán majonézhez

1 ek szójaliszt
2 ek szójatejpor
2 ek lenmag
2 ek mandula
1 kk só
1 tk méz
1/2 cirom leve
1 ek mustár
(vagy 1 kk őrölt mustármag)
1/2 dl olaj (hidegen sajtolt napraforgó, oliva)
víz
Mindezt turmixgépben összedolgoztattam annyi vízzel, hogy tejfölsűrűségű legyen.

Gabojsza nagyszerű ketchupot készít, ezt pl. érdemes kipróbálni.

A fogyasztása pedig?
Zsömlét kettévág. Megken majonézzel, paradicsompürével.
Fölé kerül a fasírt.

Rátehető: - paradicsomkarika
- paprikaszelet
- uborkaszelet
- hagymakarika
- jégsaláta levél

Kinek mi tetszik...



Ha valaki a csöpögős, szaftos, húsos izé ízét várja, akkor csalódni fog. Viszont eddig mindenféle ismerősömnek ízlett ez a változat, függetlenül attól, hogy növényi eredetű.
Finom és kész! :)

(Ja, a fotókat a hugom készítette)

2009. szeptember 6., vasárnap

Sült zöld zöldbab szezámöntettel

A pénteki piacon Gyöngyösön nagyon szép zöldbabot árult az egyik nénike. Mivel a zöldbabot mindenféle formában szívesen fogyasztom, vettem is tőle 1,5 kg-ot. Ez a sötétzöld színű volt, gondoltam megpárolom. Miután megtisztítottam, levágtam a végeit, soknak találtam, fölösleges lett volna a párolóedénybe belegyömöszölni, ezért inkább jénaiba raktam a sütőbe.

Hozzávalók:
1,5 kg zöldbab
1 csapott ek só
1 kk őrölt kömény
1 kk bazsalikom
2 gerezd fokhagyma
2 ek olivaolaj
1/2 dl víz

A zöldbabot megtisztítottam, és a jénaiba öntöttem. Rácsurgattam az olajat, hozzáöntöttem a vizet, összeráztam. A fokhagymát felkarikáztam, a fűszerekkel és a sóval együtt rászórtam, átkavartam. A tetejét lefedtem, majd 40 percre a 200 C-os sütőbe raktam.

A múltkor kikisérletezett, most egyszerűsített szezámöntettel és salátával fogyasztottuk el.

Az öntethez keverjük össze egy kis tálkában a következőket:
2 dl (Soyade volt) szójajoghurt
1 kk őrölt köménymag
1,5 tk pirított szezámmag
1 csipet só

2009. augusztus 31., hétfő

Reform süti kölestúróval és gyümölccsel

KatAnyaka ihlette sütemény teljesen átalakítva. Emlékeztem rá, hogy készített valami nagyon szimpatikusat, de az a recept akkor elérhetetlen távolságba került net és gép, illetve időhiány miatt. Így hasraütésre a szokásos tészta lett az alap (csak kimaradt a szójajoghurt) köles és gyümölcs a töltelék.

A tésztája a következőképpen készült:
50 dkg tk liszt
5 dkg kukoricadara
1 csipet só
1 dl olaj
6 csepp sztívia
1 ek őrölt lenmag
víz

Kissé ragacsos állagú volt, de pár perc dagasztás után kellemes, ruganyos tésztát kaptam.
Jó alaposan átdolgoztam, majd kétfelé vettem. Az egyik felét lisztezett deszkán kinyújtottam, és egy kerek pitesütőbe tettem.

A köles-túrót így készült:
1 bögre kölest 3 bögre vízben feltettem főni egy marék mazsolával, egy darab vaníliarúddal, csipet sóval. Amikor elfőtte a levét, kb. 20 perc, hozzáöntöttem 2 dl szójatejszínt, és azzal főztem pár percig. A végén lehet bele 20 csepp sztíviát csöpögtetni, vagy 2 kanál (ízlés szerint) mézet belekeverni.
(A citromlén még gondolkodom, lehet, hogy legközelebb megpróbálok egy fél kanállal hozzákeverni.)

Amikor kicsit meghűlt, a tésztára kanalaztam, eligazgattam, és a tetejét megpakoltam gyümölccsel. Erre kb. 1 kg őszibarack és szeder került vegyesen.

Kinyújtottam a tészta másik felét is, amivel lefedtem az egészet. A széleket behajtogattam. Maradék tésztából vágtam kis díszeket, amiknek az alját kicsit bevizezve tettem a süti tetejére.
Jó lett, csak a két tesóm még édesítette magának.
A képen a süti egy "kirúzsozott szájú" pudlira emlékeztet. :)

Hogyan "udvarol" a Műszak és a Gazdaság?

Bekocogok a műszaki osztályvezetőhöz, tévesen nekem címeztek valami levelet. Visszafelé az egyik műszakos kolléga jön velem. Fél éve van kb. nálunk, de amióta az összes kedves barát jól itthagyott, nincs kedvem közelebbről ismerkedni senkivel, így ritkán beszélünk. (A közelebbről alatt nem párkapcsolat céljából való ismerkedést értek, csak egyszerű barátságot.) Nem jól fogalmaztam, inkább tartom a távolságot.
- Brigitta, te nem fogytál mostanában? - kérdi.
- Nem, csak keveset aludtam, és karikás a szemem.
- Csak mert nem olyan pufi az arcod, mint szokott.
(Pff. Most rögöhjek?) Jövök előtte, szinte pánikszerűen rázom a fejem, hivatkozva a kevés alvásra és egyéb hülyeségekre, becsukom az ajtót, és kitör a nevetés. Fura számomra a kimért udvariassága, és a kicsit úri modor. Nem mintha rossz lenne, csak szokatlan. Csak ez most rosszul jött ki.

Mint a múltkor az egyik kolléganő, mikor megfordulok:
- Ahh, Brigi te vagy az?! Nem ismertelek meg. Olyan fiatalos vagy ebben a rövid szoknyában.
Hát igen. Ha 50 éves lennék, bóknak is venném. :)

2009. augusztus 28., péntek

Sárgaborsó krém

Tegnap este nagy rohanás volt. Borsós tészta készült, meg gyümölcsös süti. Közben Tata bajlódott a paradicsom locsolással, segítettem befejezni, szedtem répát a káposzta salátához, ilyenek. Ezalatt persze kifutott a sárgaborsó, lehetett takarítani. :)
Szombat este itt vacsorázik a zenekar, az állandó körözöttet és zöldségkrémet fel akartam váltani valamivel. A sárgaborsót mind nagyon szeretjük, volt is itthon, így azt készítettem, de egyszerűsített változatban.

Hozzávalók:

1,5 csésze sárgaborsó
3 csésze víz
1 ek só
1 babérlevél
1 kk őrölt kömény
2 ek olivaolaj (kihagyható, de akkor kevésbé krémes)
1/2 pritaminpaprika
1 gerezd fokhagyma


A sárgaborsót vízzel sóval, köménnyel, babérlevéllel feltettem főni, majd mikor puhák voltak a szemek, kivettem a babérlevelet, elzártam a gázt, és hagytam hülni.
Beleszórtam a kisebb darabokra vágott fokhagymát és paprikát, hozzáöntöttem az olajat, majd botmixerrel krémesre kevertettem.

Megint Bózsva

20.-ai hosszú hétvége.
Bevalljam, ne valljam? Olyan krumplit főztem "idegenben", ami csak hathatós segítséggel lett püré, pedig nem is annak indult, közben leamortizáltam valami drága lábast is hajdinafőzés közben.
Kiderül, hogy az ember hét év alatt elfelejt főzni! ;)
A fentieken túllépve: Elvarázsolt két nap, kevés alvás, sok séta, beszélgetés, rengeteg mosoly.
Szombaton visszarázódva az alomvilágból 5 órakor a Babar zenéjével ébreszt a telefonom (nem röhögni, nagyon szeretem) pakolás, utazás, zenekar. Este koncert a tó mellett. Elég sokan kijöttek meghallgatni.
Utána még bohóckodtunk kicsit a Bózsva sziklán, mert Bálint nagyon fel akart menni, és az apja tériszonyos lévén megkérte az öcsémet, menjen fel vele.

Kaja? Töltött paprika szokás szerint a tábori ebéd ilyenkor, meg rétes. Mákos, vagy diós, két ujjnyi vastag töltelékkel. Vacsora a "tudod te mennyit eszik egy zenekar" jeligére Micuéknál.
A táborból vettek szójafelvágottat, azt ettem paradicsomos kenyérrel. Hm, nagyon ízlett. A múltkor én is vittem haza, mert finom.

Csak még elő kell bányászni, pontosan honnan is lehet beszerezni. Majd megosztom, ha valakit érdekel. Kicsit erősebb a fűszerezése, mint amit megszoktam, de nagyon ízletes.

2009. augusztus 25., kedd

Zöldségpörkölt

Ratatoulille volt tervben, azonban a szederlekvár lazán "beleszólt". Mert, mert tudta, hogy ő a fontosabb. 4 üveggel raktam el cukor nélkül, a többi ehető mások számára is. :)
Kicsit rohantunk a Sógornőmmel, mert a fiúk már éhesek voltak. Az ebédet csak meg kellett melegíteni, mert még maradt töltött paprika, így azt ettek, meg a szintén maradék szilvás sütimet. A tésztájáról pl. itt írtam, a töltelék darált dió és félbevágott szilva volt. Ha nem áztatja el tejesen az alsó tésztát, nagyon finom tud lenni. Bár az az igazság, hogyha eláztatja is. :)

Ők hamarabb elkezdték, én inkább megvártam, míg megfő a kajám. (A lé édesített volt, és fehér rizses, bár az utóbbi már nem akkora gond. Így jár az, aki másutt császkál, mikor ilyenek főnek itthon.) Nem baj, ráértem. Addig 4-5 reszelt répából, 3 paradicsomból, némi paprikából készítettem salátát.

A pörkölt pedig cooproduction-ban a következőképp készült:

Hozzávalók:
1 padlizsán
2 cukkini
20 dkg borsó
2 nagyobb répa
3 paradicsom
2 paprika
2 fej hagyma
2 ek olivaolaj
1 ek só
1 tk őrölt kömény
1,5 ek pirospaprika

Olajon és vízen megpároltam 2 kisebb fej Sógornőm által apróra vágott hagymát. Szórtam rá 1,5 kanál pirospaprikát és 1 tk őrölt köményt.
Az Anyukája felaprított 1 nagyobb padlizsánt, 2 nagyobb répát, 2 közepes cukkinit. Mindezt rászórtuk a hagymára, tettem hozzá 1 ek sót. Azzal átforgattuk pár percig, beleszórtam 20 dkg borsót, majd felengedtem vízzel. Bevágtam a paradicsomok végét, és rátettem a paprikával együtt. Kb. 35-40 percet főhetett, de bevallom, nem figyeltem az időt, mert közben a lekvárt mertem üvegekbe.

Barna rizzsel eszegettem, de tésztával, nokedlivel is finom lehet.

Miért ne igyunk étkezés közben?

Étkezés előtt fél órával, és utána egy óráig nem szoktam inni. Sokszor kérdezik ebéd környékén, miért. Elmondom. Bólint a többség, majd lehajtja a fél pohár vizet a leves után.

Egyébként egyszerű indoka van. Felhígul a gyomorsav, az emésztés lassul. Míg a szervezet kivonja a vizet, a gyomor nem dolgozik, az étel pang, majd erjed. Puffadás, kellemetlen közérzet...

(Erről rögtön valami reklám ugrott be, hiszen a mai módszer: Szedjen rá XYZ tablettát...)
Hamar megszoktam, miután elmagyarázta valaki.
Főleg könnyű betartani, ha több nyers ételt fogyasztunk. A zöldségféléknek, gyümölcsöknek magas a víztartalma, így azokkal kiegészítve az étkezést, kevésbé leszünk szomjasak is.

2009. augusztus 14., péntek

Lasagne

Most készítettem másodjára, de nem konkrét recept alapján, hanem abból került a lapok közé, amit itthon találtam. Ezek a következők voltak: (2 tepsire való adag)

1,5 füstölt tofu
2 nagy cukkini
4 fej hagyma
2 kg paradicsom
6 paprika
3 l paradicsomlé (sűrűbb jobb)
fűszerek (bazsalikom, oregánó, babérlevél)
3-4 gerezd fokhagyma
1 ek méz
1 kk só
1 citrom leve
2 ek olivaolaj
3 doboz lasagne tészta
20 dkg sajt

A hagymát felaprítottam, kevés olajon és vízen megpároltam. Ráöntöttem a paradicsomlevet, belenyomtam a fokhagymát, rászórtam a fűszereket, beletettem a sót és a mézet, plusz a citromlét is. Amennyire lehetett összefőztem (10 perc), hagytam, hogy a leve sűrűsödjön, bár a vége felé túlságosan köpköd.

A cukkinit kimagvaltam, és apróra reszeltem. A tofuval szintén így jártam el, csak a magvalást elhagytam. :)
A paradicsomok héját lehúztam, és felkarikáztam mindet. A paprikát szeletekre vágtam.

A tésztalapokat lefektettem az edény aljára. Rákentem a paradicsomszószból egy adagot, majd szórtam rá cukkinit, tofut egyenletesen. Ráraktam paradicsom karikákat, és paprikaszeleteket. Majd újra a tészta jött, a paradicsomszósz, zöldségek és tofu. A tetejére paradicsomszósz, paradicsom és kevés reszelt sajt került.

Vegánok növényi sajtot tehetnek rá, ilyesmit, de egyszerűbben is lehet. Pl. turmixgépben összekevertetjük a következőket annyi vízzel, hogy híg tejföl sűrűséget kapjunk:
15 dkg napraforgómag, vagy kesu, esetleg mandula
2 ek zabpehely, vagy zabliszt (esetleg rozsliszt)
2 ek sörélesztőpehely
1 kisebb fej hagyma
1/2 pritaminpaprika
1 kanál citrom leve
1/2 tk só
Majd mindezt a tészta tetejére öntjük.

40 perc alatt 180 C-on szépen megsült.

Mák, rakott tészta, mákos kenyér

Hajnal 5 óra lesz. 3/4 3 óta nem alszom. Először forgolódtam, mert általában pillanatok alatt visszaalszom, de most nem. Apa kiment a traktorral - gondolom - lucernát vágni, Anya szintén felébredt, most olvas. Egy darabig én is azt tettem, de egy fejezet után elég volt. Felbosszantott, mert nem álmosított el. :)

Bóklásztam a neten fotós oldalakon, megnéztem barátnőm nyaralásának képeit, elolvastam néhány bejegyzést, és gondolkodtam is. Alkalmas idő ez utóbbira. Nyugalom van. A nap még nem kel, az éjszaka csöndes zajai hallatszanak az ablakon keresztül. Kedvem lenne kibóklászni csillagokat nézni. Annyira lenyűgöző tud lenni, milliárd különböző fényes pont az égen, a Tejút... Isten teremtette más és más világok.

Közben eszembe jut az inverze, és a mák. Meg a mákvirág. Leszedtük azt is. Most egy nagy ruhazsákban várja, hogy mákos kifliként, mákos tésztaként, karácsony körül - és persze később is - beigliként, gubaként végezze. Vagy rakott tészta lesz belőle rengeteg baracklekvárral. (Tésztát megfőz, tepsi alját olajjal kiken, bele a tésztát a tepsibe, rá a mákot. Aki akar cukrot, vagy mézet pár kanállal rászórhat, majd át kell keverni. A végén a baracklekvárt rákanalazgatni, és egy villával egyenletesen beleforgatni, hogy mindenfelé jusson.) Öcsém nagy kedvence, de így még magam is megeszem, pedig nem vagyok mákrajongó. Kivéve még a meleg beiglit és a péksütményt, vagy pogácsa tetejére szórt egész magvakat.
Hihi, eszembe jutott, tesóm hogy ette még. Kenyérre szórta, megcukrozta, és paradicsommal eszegette meg. Ennél nekem csak a zsíros-cukros kenyér bizarabb, de azzal még itthon senki nem mert próbálkozni. :)

Ezalatt megvirradt, a traktor lefulladt, és nem akart beindulni, így a behúzásával Anyának is megvolt a reggeli adreanlin adagja. Igaz ennél csak az a jobb, mikor az MTZ-vel kell behúzatni (most a Transporter) a kisdutrát, ahogy egy hete jártunk. Sosem tudom igazán kiszámolni a gázadást, Apa meg haladna. Igaz legutóbb egészen jól ment.
No, miután jól "kifőzőcskéltem magam" megpróbálok szundítani még fél órát. Aki meg most ébredezik, annak szép napot!

2009. augusztus 12., szerda

Hogy vagy barátném?

Avagy az egyik Katus féle saláta.
Megnéztük mi van a hűtőben, azután Kata közölte, mit szokott ő belerakni általában. A feta sajtot simán beleöntöttem volna, mondtam is, hogy majd kipiszkálom, mint Tündérkeresztanyu az avokádót, de inkább utólag rakták hozzá. (Köszönöm.)

Egy csomag madár- és jégsaláta (250 - 250 g körül) és (4-5 db) paradicsom volt az alap (3 ek) pirított szezámmaggal. Tettünk még bele uborkát, pár szem diót összetörve és egy fej avokádót is felaprítva. A végén megöntöttük pár kanál dióolajjal, amit nagyon finomnak találtam, de teljesen megfelelő az extraszűz olivaolaj is.

Már nem is tudom mit ettünk hozzá. A csajok talán lazacot, én meg rizst valami japán szószos pácolt tofuval. (Mivel franciául nem tudok, saját fejem szerint fordítom ezeket. Sokszor hasonlít az angolra, néhány dolgot már megtanultam. Nagyon még nem fogtam mellé, remélem azért ez sem malaczsírban pácolták. ;) )

Nem jó ez a világ így. Túl messze vagyunk egymáshoz, vagy csak nem jó szektorban dolgozom, hogy minden hónapban kiugranék hozzád 1-2 napra. Csak dumálni mindennapos dolgokról, megnézni Dávidot, hogyan növekszik. Ülni, és hallgatni a csöndet (már ha nem jön a kukásautó és a vízesést is kikapcsolják), ahogy sokszor tesszük. Vagy bosszantanálak azzal, hogy megint nem jó edényt olajozok össze. :)

2009. augusztus 10., hétfő

Szombat este

Szombat esténként mindig próbálunk a zenekarral. Most szünet volt, így szabadabban töltöttük naplementéig az időt. Persze azért fura, mert több, mint tíz éve van együtt a csapat, ennek ellenére szinte minden héten találkozunk. Pedig Bózsva és Budapest közötti vonalon helyezkedünk el, Mátraháza, Nagyút és Miskolc-Szirma megszakítással. Hogy miért jó ez mégis? A zene (na nem a Manson féle) áldás. Jót tesz a lelkünknek, és olyan lehetőségeket nyitott meg előttünk, amiről csak álmodoznék.
Persze olykor az is jó, ha kimarad egy alkalom. (Másnap a koncerten a fele csapat úgyis találkozott. ) Most helyette estefelé kitekertünk a patakhoz, ahol megdöbbenve kérdeztem Apát, hová lett a híd korlátja.
- Ellopták. - hangzott a nem túl boldogító válasz.

Egyébiránt kellemes este volt. Újra felfedeztem a karob fákat. Egészen sok van az út mellett.
És ebből lesz a por?! Gyorsan meg is kóstoltam a magját, bár még zöld volt. Mit ne mondjak, nyersen jobb. :) És nagyon szépek is.
Ősszel biztosan kijövök, és szedek belőle. Bár információm nincs róla, de majd utánanézek a neten.

Két napraforgó tábla is virágzott még, pedig szinte mindenütt leégett már. 3 hete, mikor repültünk, azt gondoltam, majd milyen szép lesz felülről... de nyoma sem volt.

Szedtem egy csokorral azokból, amelyek már biztosan nem hoznak magot. Emlékezetembe hozott néhány dolgot a koncert előtti nap. Egyszer volt barátom anyukájának ástunk ki cserépbe pár kis napraforgót, nagyon szereti, és felvittük Pestre.
De sok eszem volt. Hiszen a cserépben is kb. annyi idei bírhatta, mintha levágom, ráadásul egy bérházban nincs kert, ahová kidobja a földet, a fél kuka tele lesz. Csitri voltam és fogalmam nem volt a panelházi életről.

A Bundás (kaukázusi juhász és jugoszláviai farkasölő keveréke) élvezte az egészet legjobban. Ha visszafelé nincs Apa biciklijéhez kötve, biztos megkerget egy őzet. Így is, mikor hátranéztem, azt hittem, Apa repülni fog... :) Iszonyatos enegiái vannak.
Most bezzeg bánatosan várta a vacsorát. Remélte a szagok alapján, hogy nem lecsót kap. Mert azt készítettünk este Anyával.
Kedvenc kaja. Nyersen, főve, tojással, tojás nélkül, franciásan... mindegy. Most 1/2 kg hagyma, 2 kg paprika és 3 kg paradicsom végezte felszeletelve a fazékban. :)

Ismétlések

Nincs recept. Olyat főztünk az utóbbi hetekben, aminek az elkészítését már leírtam a blogban. Töltött paprikát, csak mostanában egy kis borsikafüvet is csempészek a vegánba, tökfőzeléket is persze. Sütöttem piskótát maradék sárgabarackkal és szederrel... Ami viszont kimaradt, az a sárgabarackos gombóc... Szomorú. :(
Kevesebb idő marad a főzőcskére is a kerti munkák miatt, meg az ember nem is kívánja úgy a meleg ételt. Inkább leül egy darab dinnye mellé, és élvezi, hogy torok bedagadás nélkül eheti.
Jönnek különböző programok is, akkor sem alkotunk, csak tepsiben sütünk kolompért, mint vasárnap délelőtt.
Végül is elmentünk a koncertre. Még pénteken is kérdéses volt, de aztán csak fújtuk a bevonulót az erkélyről. Szép volt az egész, sőt néhol ilyen izgalmas: ;)

2009. augusztus 8., szombat

Rakott patiszon

Pénteken Anya itthon volt, így nem kellett már csütörtök este készülődni szombatra. Volt pár patiszonunk, így azt találgattuk, mit is lehetne belőle készíteni. Végül főztem barnarizst, és átbeszéltük másnap hogy is készíti el. (Szegény, ha én is eszek belőle, igen óvatosan fog hozzá. Most is kötekedtem, mikor megszagoltam, hogy kevés benne a fűszer. Persze ismét csak előbb járt a szám... hiszen egy micurdummal több nem kellett volna bele. Szégyellem is magam. No , nem ilyenek miatt nem szoktam megenni az is igaz.) Aztán ő is kreatívkodott, mert a paradicsom szeleteket végül is kifelejtette, rakott viszont bele darált diót, ilyenek. Nem egy megszokott, de jó ízű ételt ehettünk szombat délben. A répa és a patiszon miatt egy picit édeskés, a tetején lévő öntet viszont ellensúlyozta az erőtejesebb ízével. Vegyes salátával másodszor is csúszott még a tányérokba. :)
Annyi gond volt vele, hogy sülés után több levet engedett. A problémát megoldottuk úgy, hogy kivettünk 1 adagot, és a tepsi alját megemeltük kicsit, és az így összegyűlt folyadékot kikanalaztuk.


Hozzávalók (nagy tepsire való adag)
4 nagyobb patiszon meghámozva, feldarabolva
2 nagyobb szál répa
10 dkg darált dió
1-2 fej hagyma
40 dkg barnarizs
olivaolaj
fűszerek (köménymag, borsikafű)


A tetejére:
15 dkg napraforgómag, vagy kesu, esetleg mandula
2 ek zabpehely, vagy zabliszt
2 ek sörélesztőpehely
1 kisebb fej hagyma
1/2 pritaminpaprika
1 kanál citrom leve
1/2 tk só
A sörélesztő pehely a sajt jellegű izt hivatott pótolni. Mindezt turmixgépben finomra kerevertetjük annyi vízzel, hogy hígabb tejföl sűrűségű maradjon.

A barnarizst kb. 40 percig főzzük 2,5x-es vízmmennyiségben 1 tk sóval.
A patiszonnal szépen megharcolunk, leszedjük a bundáját úgy, hogy maradjon is belőle. :) Azután félcentis szeleteket vágunk belőle.
A hagymát és a répát megpucoljuk. Előbbit apróra vágjuk, utóbbit nagy lyukú reszelőn lereszeljük.
Egy tepsit kiolajozunk, alulra egy réteg tök kerül, picit sózzuk, azután a rizs, diót, hagyma és a répa. Megszórjuk fűszerekkel. Azután újabb réteg tök, só, rizs, dió, hagyma.
Ha ezt nagyon macerásnak találnánk, azt is lehet, hogy a patiszont is felaprítjuk, és a rizzsel, dióval, hagymával, répával összekeverjük, a tepsibe borítjuk, azután eligazgatjuk.
Erre jön az öntet.
Majd mindezt be a sütőbe egy órára. A vége felé érdemes légkeverésre tenni magasabb hőfokon, hogy megpiruljon a teteje.

A salátához 1 nagy fejes saláta leveleit felaprítottam. 6-7 paradicsomot felkarikáztam, 4-5 paprikát felaprítottam, ugyanígy tettem 3 fürtös uborkával is. Picit megsóztam, 2 ek olivaolajat öntöttem rá, a végén megszórtam pirított szezámmaggal és pár db dió gerezdjét összetörve szóram rá.