2009. március 10., kedd

Avokádókrém

Frici barátom búcsúztatójára készítettem először ilyen "fura színű, de ehető izét", aminek sikere is volt. Egyik kedves kollégám finoman megjegyezte, régen vittem be ilyesmit.
Hétfőn kenhette a kenyerét avokádókrémmel.

A hűtőben még találtam belőle ma délben, így a zellekrémleves mellett az volt a második forgás.
Diós-mogyorós kenyerem sült utoljára, ami teljes őrlésű lisztből készült kenyér picit több olajjal, esetleg néhány kanál joghurttal (többnyire kihagyom, mint most is) és persze nagyobb marék dió és mogyoró darabokkal. A kettő együtt igen jól esett.

A recept egyszerű. 2 érett avokádóhoz 1 kis fej apróra vágott hagymát, 2 kisebb gerezd szétnyomott fokhagymát és fél citrom levét használom fel, és némi sót teszek bele.

Az avokádót villával pépesre nyomom, belekeverem a hagymákat, a sót, és a citrom levét, ami legfőképp azért kell, hogy ne barnuljon meg a krém. Egy éjszaka alatt összeérik az íze.
Másnap kenyérre kenve, vagy különböző chipsekkel fogyasztható.

Nincsenek megjegyzések: