2009. március 16., hétfő

Rakott káposzta, sótlan kenyér és vaníliás csiga

Összegzés az elmúlt pár nap főzőcskéiből.

Igen, sütöttem kenyeret is. Ami nem újdonság, mert naponta akár többet is - azonban csütörtökön az egyikből kifelejtettem a sót. Mea culpa.
Mikor kivettem, örömmel állapítottam meg, hogy szép formás krumplis kenyérke lett, csak kicsit sápatag. Belegöngyöltem ruhába, tettem-vettem, és egyszer csak belémhasított: Túl fehér volt ennek a teteje... Na ne... Elég savanyú képpel állapítottam meg, de ami rosszabb, hogy a többieknek is be kellett vallani :)

A rakott káposzta jól sikerült. Mindkét fajta, a vegán és a lakto-ovo is. Majd a napokban részletezem.

A csigáról azt gondoltam, kudarc lesz. Csupa nagybetűs. Mivel a formája inkább törökjárás utáni hangulatot árasztott (csak hogy keverjem a szezont a fazonnal, meg a népi énekeket is).
Azért odakészítettem az ebéd végén, és csak néztem... mert egy folyékonyabb eperlekvár segítségével sűrű bólógatás, nyammogás közepette a családtagok elégedetten fogyasztották el.

2 megjegyzés:

Renata Kalman írta...

Nálam is előfordult már 2-3-szor, hogy kifelejtettem a sót! És mennyire hiányzott....mindjárt a Só című mese jutott eszembe.

Bridge írta...

Az "úgy szeretem édesapámat, mint a sót" mondatosra gondolsz a Magyar Népmesék sorozatból?