2013. december 3., kedd

Kakukkfüves /fokhagymás/ édesburgonya

Na, ez sem recept, inkább emlékeztető, ha később visszanézem.
Ábel miatt mindenfélét próbálgatok, úgyis állandóan azt akarja enni, amit mi, gondoltam ez esetben mi igazodunk. (Na jó, a hétvégi rakott káposztával nem, arra mindenki csurgatja a nyálát erősen, de azt úgyis Anyu csinálta.)
Vettem hát édesburgonyát a szokásos kofánál a piacon. (Nyolcvan-egynéhány éves, de legtöbbször az ötven-egynéhány éves vejét a férjének nézik.) Megtisztítottam, 1 ek olajon 25 pedig sütöttem az Actifry-ban (sütőben hőlégkeverésen kb. fél óra lehet 180 C-on) és a végén megszórtam kevés kakukkfűvel, némi sóval. Egy másik változatban apróra vágott fokhagymát is adtam hozzá pár perccel kikapcsolás előtt.
A kis mazsolának nagyon ízlett, bár ő úgy kapta, hogy a közepéből kinyomogattam a puhább részeket, és enyém volt a "ropogója".
Különböző fasírtok mellé  köretnek jó alternatíva.


Nincsenek megjegyzések: