2011. november 23., szerda

Reform "részeges" pogácsa

Hehe, a cím kissé meghasonlott önmagával. Most akkor reform, vagy részeges. Remélem az előbbi, de tény, hogy gondok vannak a mozgáskoordinációjával. :)
Miután a Piszkei Öko márkaboltja elköltözött a Keletitől, kénytelen vagyok néha magamnak sütni valamit. Pedig nagyon kényelmes volt, mert ha nem volt időm sütkérezni is, elérhető volt olyan típusú étel, amit nyugodt szívvel megeszek, és finom is.
Sajnos a Nyugati téren lévő BioCafé felé szinte soha nem járok. Csak egyszer voltam, azonban a kínálata kisebb, nem voltak nagyobb kiszerelésű dolgaik, így eléggé lógó orral távoztam. (értsd 3 szeletes meggyes süti, nem tepsivel) Persze azért vettem jó néhány terméket, és ezután is fogok, ha arra megyek, csak sajnálom. Nem baj, ennek is van előnye, nem (ez) hizlalja a hátsómat. :)

Összetevők:
60 dkg liszt (45 dkg tk, 15 dkg fehér)
2-3 db főtt, tört burgonya
3 dl növényi tej
1 dl + 4 ek olivaolaj
1 tk méz
1 tk só
2 dkg élesztő
magok (tök-, szezám-, len-, köménymag)

A tejet meglangyosítjuk, hozzákeverjük a mézet, és belerakjuk az élesztőt. A lisztet átgyúrjuk 1 dl olivaolajjal, majd hozzáadjuk a burgonyát, az élesztőt, a sót. Ez utóbbi kettőt ne közvetlenül egymás mellé tegyük. 
Tovább gyúrjuk, majd a felfutott élesztőt is a tálba öntjük, és erősen átgyúrjuk a tésztát. A burgonyától függően igényelhet a tészta több folyadékot is.
Ezután jó negyed órát pihentessük a tésztát, majd nyújtsuk ki. 4-5 ek olivaolajjal kenjük meg, tekerjük fel, mint a bejglit, azután nyújtsuk ki újra két ujjnyi vastagra. (Ettől dőlnek jobbra - balra, lesznek "részegesek"..)
A tetejét kenjük meg vízzel, vagy mézes-sós víz keverékével. Szaggassunk ki belőle pogácsákat, amelyeket nagyobb távolságokat hagyva helyezzünk el tepsiben. Szórjuk meg a magokkal.
Kb. fél óra kelesztés után ugyanannyi idő alatt sül ki 200 C-os sütőben. Ha kicsit tovább sütjük, keményebb lesz, de egyébként a burgonya miatt egészen puha a tésztája.


Nincsenek megjegyzések: