A szombati győri fellépésünkkor és vasárnap is bár szeles volt az idő, rengeteget sütött a nap. Olyan jól esett kinn lenni, vagy csak nézni a kék égen robogni a bodros fehér felhőket, a kipattanó rügyeket, döbbenetesen göcsörtös fűzfát, de még a közelről ismerkedés is öreg rózsa bokrok tüskéivel.

Gyerekként mindig azt mondtam, a tavasz a kedvenc évszakom. Talán mert akkor születtem. Ma már nem vagyok képes egyértelműen eldönteni. Mindben van valami szeretni való. A nyárban a meleg, az őszben a megérlelt termés, a télben a hó, a megnyugvás.

De most végre tavasz, örüljünk az éppen aktuálisnak, eltekintve a mai áldástól, ami borsónyi jéggel keverve hullott alá - szerencsére ez utóbbival kiegészítve csak - a Mátrában. 

A gondviselésnek hála éppen a buszon ültünk, elnézegetve az ablaküvegről lepattanó szemek nagyságát, leamortizálta volna a gyenge virágokat a kiskertben.

Hazaérve sétáltam egyet, készítettem pár képet, de a nap már lemenőben volt, a házak árnyékoltak.

Vacsora után átkocogtam Mamáékhoz, és kulturfoglalkozásként törtünk mogyorót.

Ő mesélt, én hallgattam. Én törtem, ő válogatta. Azután Tata is belekotnyeleskedett kicsit, így egészen jól haladtunk. A kis öregek elégedettek voltak, hogy ott vagyok, a munka haladt, jómagam meg újabb érdekes történetekkel lettem gazdagabb.

Barátnőmmel beszélgettük pont hét elején, hogy akár milyen nehéz idők is voltak, jobb szeretne legalább 50 évvel korábban élni. A generációk együttélése megszokott volt... Igen, annak sok hátulütője volt, de olykor szeretné az ember ezt a nyüzsgő, romló világot elfelejteni.

Azonban mégsem érdemes ennél egy percet sem tovább időzni, hiszen hiába nosztaliázunk, csak bosszantjuk vele magunkat, eredménye pedig pozitív nincs.

Viszont, hogyha előre nézünk, van befolyásunk a saját életünkre, vannak döntéshelyzeteink, jól kell dönteni. Vagy ha rájöttünk, a döntés rossz volt, próbáljuk meg a legjobbat kihozni belőle, vigyük végig, ne visszafelé botorkáljunk. Magunktól persze nem könnyű, de akinek nincsen bölcsessége, kérje Istentől. (Jakab 1:5)

Vannak vágyaink, álmaink, elképzeléseink. Sokszor mindből engedni kell. Mert sosem a körülöttünk lévő tárgyak, nem magunk vagyunk lényegesek, hanem a minket körülvevő emberek.