2010. március 31., szerda

A szombati győri fellépésünkkor és vasárnap is bár szeles volt az idő, rengeteget sütött a nap. Olyan jól esett kinn lenni, vagy csak nézni a kék égen robogni a bodros fehér felhőket, a kipattanó rügyeket, döbbenetesen göcsörtös fűzfát, de még a közelről ismerkedés is öreg rózsa bokrok tüskéivel.

Gyerekként mindig azt mondtam, a tavasz a kedvenc évszakom. Talán mert akkor születtem. Ma már nem vagyok képes egyértelműen eldönteni. Mindben van valami szeretni való. A nyárban a meleg, az őszben a megérlelt termés, a télben a hó, a megnyugvás.

De most végre tavasz, örüljünk az éppen aktuálisnak, eltekintve a mai áldástól, ami borsónyi jéggel keverve hullott alá - szerencsére ez utóbbival kiegészítve csak - a Mátrában. 
A gondviselésnek hála éppen a buszon ültünk, elnézegetve az ablaküvegről lepattanó szemek nagyságát, leamortizálta volna a gyenge virágokat a kiskertben.

Hazaérve sétáltam egyet, készítettem pár képet, de a nap már lemenőben volt, a házak árnyékoltak.

Vacsora után átkocogtam Mamáékhoz, és kulturfoglalkozásként törtünk mogyorót.
Ő mesélt, én hallgattam. Én törtem, ő válogatta. Azután Tata is belekotnyeleskedett kicsit, így egészen jól haladtunk. A kis öregek elégedettek voltak, hogy ott vagyok, a munka haladt, jómagam meg újabb érdekes történetekkel lettem gazdagabb.

Barátnőmmel beszélgettük pont hét elején, hogy akár milyen nehéz idők is voltak, jobb szeretne legalább 50 évvel korábban élni. A generációk együttélése megszokott volt... Igen, annak sok hátulütője volt, de olykor szeretné az ember ezt a nyüzsgő, romló világot elfelejteni.
Azonban mégsem érdemes ennél egy percet sem tovább időzni, hiszen hiába nosztaliázunk, csak bosszantjuk vele magunkat, eredménye pedig pozitív nincs.
Viszont, hogyha előre nézünk, van befolyásunk a saját életünkre, vannak döntéshelyzeteink, jól kell dönteni. Vagy ha rájöttünk, a döntés rossz volt, próbáljuk meg a legjobbat kihozni belőle, vigyük végig, ne visszafelé botorkáljunk. Magunktól persze nem könnyű, de akinek nincsen bölcsessége, kérje Istentől. (Jakab 1:5)

Vannak vágyaink, álmaink, elképzeléseink. Sokszor mindből engedni kell. Mert sosem a körülöttünk lévő tárgyak, nem magunk vagyunk lényegesek, hanem a minket körülvevő emberek.

2 megjegyzés:

klarkat írta...

"Minden jó adomány és minden tökéletes ajándék felülről való, és a világosságok Atyjától száll alá, a kinél nincs változás, vagy változásnak árnyéka." Jak. 1,17
Mink van, amit ne kaptunk volna? (ld. 1 Kor 4,7 "Mid van ugyanis, a mit nem kaptál volna? Ha pedig úgy kaptad, mit dicsekedel, mintha nem kaptad volna?")
Mindent Istentől kapunk, a szép természetet, az örömöt, nyugalmat, és a bölcsességet is az életünk helyes vezetéséhez.
Ezt hiszem, és TAPASZTALOM a mindennapokban is, Nélküle gyenge szárnycsapkodásokkal vergődöm, Vele együtt viszont igaz: "De a kik az Úrban bíznak, erejök megújul, szárnyra kelnek, mint a saskeselyűk, futnak és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el!" Ésa 40,32

Így legyen!

Bridge írta...

Valóban...
Köszönöm, Klári.