2010. március 11., csütörtök

Hó, kenyér, leves

Sejtettem, hogy valahogy így lesz. Majdnem azóta esik, mióta megírtam a "tavasz" című bejegyzést. :)
De azért is beteszek ide pár képet, ne tessenek utálni a telet, hiszen szép. És lehet örülni neki. Akkor is, ha miatta csuszkorál, vagy épp keresztbe áll velünk a busz. Csak akkor nem, amikor elkezdem hallani az ereszt. Először csöpög, majd csordogál, végül folyamatosan adja jellegzetes zaját, míg a napocska előbújva apasztja a hókupacokat. Ennek sosem tudok örülni, de elfogadom, ha körülöttem mindenki elégedetten nyugtázza az ilyesfajta tényeket.

Nem ragozom tovább ezt a dolgot. Már csak írogatok. Várom, hogy a rokonságnak tervezett egri húsleves megfőjön, meg kisüljön a kenyérkém. Hupsz, ez utóbbi rendes ám, mert már csörgött is a sütő.
Szép lett. Fele rozs, fele tk tönkölybúzaliszt. A szokásos recept szerint. (60 dkg liszt, 360 g víz, 1,5 g élesztő, só, méz, magok)
A géppel megdagasztattam alaposan, hagytam kelni fél órát, majd újra dagasztattam. Szépen dolgozott a kis Moulinex, karácsony óta az is látott sok mindent a konyhánkban.
Havat azt nem. Csak mert háttal van az ablaknak. :)

Remélem, hogy holnap engem meg nem állítanak a sarokba.
Levettem ugyanis a levest, de egy húsevő nem volt a környéken, hogy megkóstoltassam vele, valóban megfőttek-e szegény marha alkatrészei. Beleszúrtam a villát ugyan, puhának tűnt. Remélem, hogy nem azon a 3 darabon próbálkoztam, ami megfőtt, de a többi még nem. Mert akadhat ilyen szerencsés eset is. Akkor senki le nem mossa rólam, hogy direkt toltam ki velük. Pedig biztosan nem is.
Olykor mégis sikerülnek úgy dolgok, hogy szándékoltnak tűnik. Mint a karácsonyi mákos beiglijük. Pedig még kóstoltattam is, hogy ugyan jó lesz-e.
Szerintük nagyon light-osra sikerült. Mit tegyek. Legközelebb tudni fogom, hogy ugyanannyi cukrot kell borítanom a mákhoz, mint saját mennyisége.
Most viszont, miután a kedvenc barátném és kedvenc barátom is elhagyta a skype légterét, magam is aludni térek.
Mindenkinek kellemes, jó éjszakát! 

2 megjegyzés:

Katus írta...

Jo éjt... !

Bridge írta...

Nektek külön is!