2011. szeptember 21., szerda

Ketchup

Tegnap este Anya rábökött a sütőre, jelezve, hogy estére még némi munka akadna kettőnk számára. 
Kicsit fancsali pofával néztem, mert a hétvégi éjszakai vitézkedés, plusz, a tegnapi esti rosszullét  után nem éreztem magamban ambíciót ilyesmire. Aztán rávettem fondorlatos módon az agyamat, hogy kezdje el érdekelni a dolog, mert régebb óta tervezgettem a ketchup készítést... Felvetettem Anyának is, hogy a nem túl nagy adagból paradicsomlé helyett nem főzhetnénk-e azt. Nyitott volt a kérdésre, így nézegettünk recepteket a Mindmegettén, itt-ott, végig bogarásztunk 3 fajata gyári szószt, végül megalkottuk a saját verziónkat.
Annyival voltunk előrébb, hogy egy adag átsült-főtt paradicsommal kellett dolgozni, ami kb. 6-8 kg paradicsomból állhatott össze. Ezt már csak passzírozni kellett. Olyan bő 8 liternyi leve maradhatott, mert elég sok héját, és magját szűrtünk ki.
Amíg ő passzírozott, én mosogattam, majd pucoltam 6-8 nagyobb fej hagymát. A zellerszár majdnem kimaradt, de miután feltúrtam mindkét mélyhűtőt, találtam az egyik alján zacskóban eltéve egy csokorral.
A levet feltettük főni, belekerült a hagyma, zellerlevél, 1 rúd fahéj, 6-8 db babérlevél, egy nagy csipet szegfűszeg, és teatojásban 2 tk koriander és 2 tk mustármag. Sót is írtak, de azt kifelejtettük.
Kb. 2 órát kavargatta Anya - igen most Ő volt az áldozat - mire készen lett. Végig nézte az összes sorozatot, Híradót, meg még közéleti műkorokból is jutott... sajnos nekem is.
Berakhattuk volna újra a sütőbe is, de gyorsítani akart a folyamaton, mert így is 11 óra múlt, mire üvegbe mertük.
Az ecet íze kicsit hiányzik belőle, de csak azért sem rakok bele. Nagyon savasít, a természetes bélflórának sem tesz jót. Majd esetleg ha elővesszük, és hiányzik némi savanykás íz, csepegtetünk bele citrom levet.
A végén olyan 6 liternyi mennyiség maradt, de nem volt elég sűrű. Keményítőt, ami eredetileg a gyári szószokban is megtalálható, csak módosított formában, nem mertem bele rakni, nehogy elromoljon, ezért másfél tk agar-agart kevertünk hozzá. Semleges ízű, jól sűrít, nem káros. 4 ek gyümölcscukorral édesítettük a legvégén.
Azon forrón üvegekbe töltöttük. Nekünk nagy láda van kibélelve régi ágyneműkkel, azon lepedő. Abba kerül a befőtt, majd bebugyoláljuk minden oldalról, a tetejére rakunk még egy  takarót, és 1-2 napi abban dunsztoljuk.

Majd ha felbontunk egy üveggel, elmondom mennyire működik, addig a most kóstoltak alapján tudok nyilatkozni, hogy egészen finom szósz lett.

4 megjegyzés:

Ani írta...

Szia! Ecet helyett citromot nem próbáltál? Az lúgosít. Persze csak a végén belerakni, el ne illanjon) Nekem is tervbe van véve ketchup. Németben lehet kapni a kaisersnél- sajna a nevére nem emlékszem- irgalmatlanul finom fűszerezésűt. Valahogy gyanítom masala (is) van benne.

Bridge írta...

Forróba belerakni nincs értelme, a dunszt miatt meg nem várhatok. Utólag, mikor felbontjuk viszont aktuális lehet.
A masala-t bevallom őszintén nem ismerem, milyen fűszerösszetétel.

Ani írta...

Ellenkeznem kell veled))) Ugyanis mindenbe citromot rakok, amibe ecet is kellene. Persze, hogy forróba is, leves, főzelék...de gondolj a síma citromos teára, abba sem kihűlés után rakod, és forrón is benne marad az íze. A masala (garam masala) összetételét megtalálod a neten is, de már több boltban lehet kapni. Kellemesen, fűszeresen édeskés. Én tuti kipróbálom az enyémben.)) persze csak óvatosan

Bridge írta...

Az ecetet én is azzal helyettesítem, az uborka salátától kezdve a mustárig. Értelek. De ez már így maradt. Talán jövőre megy bele, remélem emlékezni fogok a tanácsodra.