Nagy Tündér újra akcióban

Olyan keveset tudunk a körülöttünk élő emberekről, munkatársainkról, a szomszédról, de még a barátainkról is. Naponta találkozunk, elsuhanunk egymás mellett. Jobb esetben egymásra mosolygunk, és pár szót váltunk, olykor beszélgetünk sekélyes dolgokról, vagy felületesen meghallgatjuk a problémáit. Mégis, ha valóban ráforítanánk negyed órát, valódi odafigyeléssel, érdeklődéssel, oly sok minden derülne ki. Esetleg még az is, hogy segíteni tudok, a számára jelenleg beláthatatlan problémában. Persze sokszor nem, de már az is segítségnek számít, ha meghallgattam, adtam neki esélyt, hogy hangosan átgondolja a dolgait, esetleg 1-1 kérdéssel más oldalról világítsam meg az egészet.

Olykor azonban saját magunknak segítünk mindezzel, hogy mások bajait szemlélve a miénk már nem is tűnik olyan jelentősnek, illetve nem azzal foglalkozunk, így a felnagyítására sem marad időnk. :)

Épp a rovarirtóssal tárgyalok. Kis közjáték halk kopogás után. Bekukkant, két lépéssel a kisasztalnál van, közben mosolyogva mutatja a szatyrot újabb adag gombával, s az ajtó becsukódik.
Nemrég beszéltünk telefonon komoly dolgokról. Pedig tényleg olyan "tündér" fajta, nem érdemli(k) meg, de megküzd(enek) vele.
- Kell gomba? - állítja meg hirtelen a beszélgetés fonalát. Lehet, hogy kimegyek kicsit az erdőbe kiszellőztetni a fejem, ha találok, hozok.
- Miattam nem kell kimenned.
- Ugyan, tegnap kínomban már vasaltam is.
- Vasaltál?! Akkor indulj rögtön! :)

Most kinn aszalom. Jó idő van rá!
Mindezt nem azért írtam le, mert a beszélgetésnek kézzel fogható eredménye lett. Ugyan. Azért, hogy magam se felejtsek el többet törődni másokkal. Odafigyelni rájuk. Erre van a legnagyobb szükség, különben milyen lesz ez a világ?! Amilyenné teszem, amilyenné hagyom tenni.

És nem holnap, meg a jövő7en. Most. Csak tudnám hogy kezdjek neki...