Ez a címe annak a könyvnek, amiről már jóval régebben hallottam még a Solán talán vallástörténetből. A múlt héten a kezembe akadt, és úgy döntöttem elolvasom. Nem könnyed olvasmány, ennek ellenére nagyon le tud kötni. Egy 77 éves prédikátor emlékszik vissza arra, hogy az 1600-as években milyen üldöztetéseket kellett kiállnia a protestánsoknak. Mai fejjel nehéz felfogni, hogy mik történtek, csak azért, mert valaki másképp hitt valamit, mint a másik. Hiszen viszonylagos szabadságod van, törvényes keretek között azt csinálsz amit akarsz. Bár, ha belegondolunk, az utóbbi évben megingott ez a biztos alap is, köszönhetően az új egyházügyi törvénynek. De ezt most hagyjuk, nem kívánok politizálni.A lényeg az, hogy az állam és a vallás összekeveredése sosem vezet jóra. Egyrészt felhígul az adott egyház, mert sokan érdekből fogják követni, másrészt célt téveszt, és sokan megsínylik.
Mégis, az egészből nem ezt tartom a leglényegesebbnek, hanem azt, hogy én hogyan viselkednénk egy ilyen helyzetben? Prédikátorként valószínűleg az első héten feladtam volna, pedig elég szigorú elveim vannak. Szomorú belegondolni, de az ember általában veri a mellét, mint Péter, hogy a többiek lehet, de én nem... aztán 3x is beleesünk a csapdába, ami után szemlesütve kulloghatunk.
És a másik oldal? Mi van, ha épp a kellemesebb oldalon vagyok? Lennék-e ennek ellenére könyörületes, és irgalmas szívű? Vagy meggyőződve a saját igazamról tennék nagy ívben az elnyomottra? Oh, persze az ember mindig a legjobbat hiszi magáról, és oly sokszor kiderül, hogy gerendát hordoz a szemében.
Mindez nem reklám szeretne lenni, talán már nem is kapható csak antikváriumokban a könyv, viszont fenn van a neten is, bár én így nem szeretek huzamosabban olvasni. Azért írtam le, mert komolyan elgondolkodtatott arról, hogy valójában mi lakik bennem, kényszerhelyzetekben ugyan hogyan viselkednék egyik, vagy másik oldalon. Szeretném hinni, hogy mindenütt megállnám a helyem, mégis ijesztő belegondolni az ellenkezőjébe...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése