"Igazából nem is jó szó rá a díj - szóljon, akinek eszébe jut rá jobb kifejezés - inkább jelzés a barátságról és a közelségről, ami legkevésbé értendő földrajzilag. :)))Lényege, hevenyészett fordításban: "Ha blogolsz, hiszel a "proximitásban" a térben, időben és kapcsolatokban való közelségben és teszel is érte. Ezek a blogok különösen varázslatosak. Íróik célja, hogy barátokat találjanak. Nem az anyagiak vagy a hatalom érdekli őket. Reméljük, hogy amikor kibomlik a szalag az üzeneten, még több barátság fog születni. Figyeljünk oda jobban az ilyen blogokra! Add tovább nyolc újabb blogolónak és mutasd meg ezt a leírást is!"
Adéle egy kedves öleléssel tette mosolygósabbá az estémet. Köszönöm szépen.
Előző bejegyzésem panaszáradata után kellett, mert módfelett szerencsétlenül éreztem magam. Ez volt a nap egyik fénypontja, a másik egy kézcsók egy öreg kertésztől.
Az épület egyik részében lakik, mikor végeztem a vizsgákkal, megkérdezte hanyast kaptam, és azt is, meg akarom-e nézni a kaktuszgyűjteményét. Elballagtunk szépen, beszélgettünk, csodálatos virágai vannak. Közben kiderült, hogy fél éve van a nagyujjában egy tüske... közerővel sikerült kioperálni, na erre tisztelt meg így.
Apró dolgok, igazán, mint egy ölelés is, olykor jobban esnek, mint a házi baracklekvár. Lelket önt az emberbe, nem úgy, mint az előző lelombozó bejegyzésem. Tényleg nem szabad hagyni az önsajnálatba esni magunkat, és kirángatásra épp a barátok a legjobbak. Inkább barátja legyen az embernek, mint kenyere... /Khm. Mondja ezt egy Molnár./ ...ilyen gasztrocimborák között majd csak akad valaki, aki megszán. ;)
Ki az a 8 ember, akit most tenyeres-talpas ölelésemmel zaklatok? Nehéz. Sok és kevés. Egyszerre.
Az első Kata, ezt ő úgyis tudja :) (azután a másik Kata is, de ő már kapott), azután Siccike, Réka, Szilda, Poppy, mert neki is jót tesz, Len, Írisz és Zöldalma.
Adéle egy kedves öleléssel tette mosolygósabbá az estémet. Köszönöm szépen.
Előző bejegyzésem panaszáradata után kellett, mert módfelett szerencsétlenül éreztem magam. Ez volt a nap egyik fénypontja, a másik egy kézcsók egy öreg kertésztől.
Az épület egyik részében lakik, mikor végeztem a vizsgákkal, megkérdezte hanyast kaptam, és azt is, meg akarom-e nézni a kaktuszgyűjteményét. Elballagtunk szépen, beszélgettünk, csodálatos virágai vannak. Közben kiderült, hogy fél éve van a nagyujjában egy tüske... közerővel sikerült kioperálni, na erre tisztelt meg így.
Apró dolgok, igazán, mint egy ölelés is, olykor jobban esnek, mint a házi baracklekvár. Lelket önt az emberbe, nem úgy, mint az előző lelombozó bejegyzésem. Tényleg nem szabad hagyni az önsajnálatba esni magunkat, és kirángatásra épp a barátok a legjobbak. Inkább barátja legyen az embernek, mint kenyere... /Khm. Mondja ezt egy Molnár./ ...ilyen gasztrocimborák között majd csak akad valaki, aki megszán. ;)
Ki az a 8 ember, akit most tenyeres-talpas ölelésemmel zaklatok? Nehéz. Sok és kevés. Egyszerre.
Az első Kata, ezt ő úgyis tudja :) (azután a másik Kata is, de ő már kapott), azután Siccike, Réka, Szilda, Poppy, mert neki is jót tesz, Len, Írisz és Zöldalma.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése