2009. november 15., vasárnap

Zakuszkás szójaszelet burgonyával

A szójakockával sosem voltam nagy barátságban, talán mert nem is jól készítettük, de most sem fogyasztok belőle túl sokat, mivel nem épp a legszerencsésebb kémiai eljárásokon megy keresztül. Inkább tofut, szójatejet, joghurtot, felvágottfélét. Könnyebb emészteni, természetesebb is.
A szója fogyasztást egyébként nem tartom kétségbeejtőnek, vegánoknak megfelelő formában igenis jó alternatíva. No GMO persze, de magyar szója között nem lehet génmódosított, bátran fogyasztható. Ezt sem szabad túlzásba vinni, de az előnyös tulajdonságait érdemes kihasználni. (Fitoösztrogének, magas fehérjetartalom...) Az elkészítésére ügyelni kell, 40-60 perc hőkezelése szükséges, a több se jó.
Tóth Gábor előadását már reklámoztam, érdemes meghallgatni az érveit és ellenérveit.

Múlt héten vasárnap fősuli után 3/4 9-re értem haza, mert órák után még tettem egy kisebb kanyart. :) Azon agyaltam, mi a csudát fogok másnap enni. Erre Anya kinyitotta a hűtőt, és közölte, minden ehető számomra, amit aznap készítettek. Be kell valljam, igen jól esett, főleg, hogy nem főzelék volt. Szeretek főzőcskézni, de néha sokkal finomabb a más étele. :)
Ők most lecsós jellegű szójaszeletet sütöttek le, nagyon ízlett.

Hozzávalók 4 személy részére:
8 szójaszelet
4 púpos kanál zakuszka
Pár kanál olivaolaj
1 fej hagyma (opcionális)
1 ek vegamix
1 ek só
víz

20 nagyobb burgonya
petrezselyem zöldve
2 ek olivaolaj
kevés víz
1 ek só

A szójaszeleteket a vegetás, sós vízben kb. negyed óráig főzzük, majd leöntjük. Ha szeretjük a jó hagymás kajákat, lehet hozzáaprítani egy fej hagymát, és a szójához tenni, de szerintem elhagyható. Egy tepsit kikenünk olajjal, a szójaszeletek alá kenünk fél kanál zakuszkát, majd a tetejüket is beborítjuk a krémmel, és az alufóliával lefedett tepsit közepes hőfokon kb. fél óráig benn tartjuk a sütőben.


A burgonya simán félbevágva megfőzhető kis egész köménnyel, vagy teflon lábasban néhány kanál olajon a felkockázott burgonyát némi vízzel sokat kavargatva készítjük el úgy, hogy a végén megszórjuk apróra vágott petrezselyemmel.

Mindez friss salátával nagyon ízletes. Candidások a krumplit cseréljék le barnarizsre például.

Nincsenek megjegyzések: