2014. január 7., kedd

Héjában sült krumpli répás öntettel

Valahogy a téli eledelek között a családban a héjában sütött krumpli a legfenségesebb étkek egyikeként szerepel. Olcsó, egyszerű és finom. Olcsó, mert a saját kertből van, egészséges szintén ugyanezért, értékes, mert megdolgoztunk érte mind, ott hajlongtunk szorgalmasan a kertben, és közben békát ugrasztottunk, göröngyöt rugdostunk, röhögtünk egymás hülyeségén, emelgettük a nagyobbnál nagyobb gumókat - "Ezt nézzétek!" - felkiáltással, terelgettük Tatát a traktor elől, mert Ő is segített, néha repült kisebb kolompér is, és ebédkor úgy ettük a paprikás krumplit, mint a sáskahad. :)
A feltétek általában ugyanazok, sült hagyma, sajt, tejföl, esetleg egy kis olajos hagymás padlizsán a vegánoknak. Mellé jó kis hagymás savanyú káposzta hidegen sajtolt olajjal meglocsolva.
Ebbe próbáltam egy kis színt csempészni némi répával, amihez néhány nagyobb répát finomra reszelünk, picit megsózunk, és joghurttal, vagy tejföllel összekeverünk. Vegánok szójajoghurtot használhatnak. Ahhoz még javasolok némi őrölt köményt is keverni, hogy elvegye a mellékízét. Kevés hidegen sajtolt olajjal finomra keverve nagyszerű íze van. Próbáljátok ki.


2 megjegyzés:

hekvanc írta...

Imádom a héjában sült krumplit. A legjobb, amikor kivesszük a sütőből, és egy jó nagyot rácsapunk, hogy kirepedjen. Mi így szoktuk. :D Ja! Sós hagymával és túróval vagy vajjal és szilvalekvárral. :D

Bridge írta...

Szia Helga!
Ilyenkor mondja azt a Mama, hogy: No, de kisfiam... Persze ha a Mamától tanulja az ember... ;)
Ez a szilvalekvár új. Egy pillanatra visszanéztem, hogy jól olvastam-e. Végül is a gombóc is nagyrészt krumplis tészta, és azt bizony sokan kedvelik. Hát, nem tudom. :)