2010. május 4., kedd

Mazsolás kalács

Vasárnap egyedül tartottam a frontot, mert a család többi tagja elment Mamát meglátogatni a kórházba. (Ma hozták haza, de harmatgyenge...) Tatával együtt 11 emberre főztem, plusz számítottam 2-3 "csellengőre", akik végül lemaradtak. Pedig szívesen láttuk volna őket is, de gondoskodtak róluk az otthoniak.
Ebből kifolyólag, a zöldségleves, a töltetlék, a gombaszósz, illetve a nagy tál krumpli pucolása után süteményre már nem futotta. (A salátát is a vendégek állították össze, míg sütöttem a karfiolt, arról nem is beszélve, hogy a krumplipürét sem én törtem, hanem az erősebbje.)
Akkor jutott eszembe, hogy egy mazsolás kalácsnak valót viszont bekészíthetnék a kenyérsütőbe, délután jó lesz, hiszen gyorsan megvan, és finom is. A vendégeink miatt gondolkoztam rajta, hogy teljesen fehér lisztből készítsem-e, de gyorsan elvetettem az ötletet. Egyrészt nagyon nem egyezik az elveimmel - bár a csirkehúst is kivettem időben a sütőből, ami Anya összekészített... ;) Másrészt pedig tudtam, hogy így is finom lesz, és reménykedtem benne, hogy ők is így fogják gondolni. Hála Istennek, valóban szívesen ették. (Vagy igen ügyesen tudnak hazudni. :) )
A külseje viszont valami borzasztó lett, ugyanis nem a kenyérsütőben terveztem, hogy kisül, de idő és alkalom híján ott maradt. Felnőtt a tetejéig, majd még tovább is szeretett volna, de már nem volt hely, így a közepe kissé behorpadt. (Hm, elhallgathattam volna, de ez is hozzátartozik a történethez és a konyhai botladozásaimhoz.)

Hozzávalók:
45 dkg tk tönkölybúzaliszt
15 dkg fehér liszt
4 dl szójatej
10-20 dkg mazsola ízlés szerint
3 ek méz
4 dkg vaj / vagy 4 ek olaj
1 ek szejtán
2 dkg élesztő
1 tk só
1/2 vaníliarúd kikapart belseje

A mazsola kivételével az összes hozzávalót a kenyérsütőgéppel összedolgoztattam alapprogramon. Nekünk egy Moulinex gépünk van, karácsonyra kaptuk aznapi - nekem - legkedvesebb látogatónktól. Hm, így is lehet fogalmazni, ámbár remélem inkább otthon érzi magát... Főleg, ha nem "mindig szaladsz van részemről". :)
Visszakanyarodva a kenyérsütőre, az alapprogram 3:40 percig tart. Talán, de nem esküszöm, mert a barna kenyér programot használom. Nos, ezen végigfutott.
Épp ezért javasolnám mindenkinek a hosszú kelesztést, a dagasztás utáni 3/4 órás kelesztés utáni újbóli átdolgozást, majd újabb 1 órás pihentetést. Viszont ha tehetem, azért ezen túl is a sütőben sütném a kenyérsütő gép helyett.

Tehát, ha kézzel dolgozunk, a lisztet elkeverjük a szejtánnal, vaníliával, és sóval, hozzámorzsoljuk az élesztőt, majd beleöntjük a tejet és belecsurgatjuk a mézet.
Alaposan összekeverjük, majd dagasztjuk, ameddig bírjuk... de legalább 20 percet javaslok.
A végén hozzágyúrjuk a mazsolát is. (A kenyérsütő ezért külön csipog. Azért érdemes ilyenkor beletenni, mert egyébként szétkeni a mazsolát dagasztás közben a gép.)

Pihenni hagyjuk legalább 3/4 órát langyos helyen egy konyharuhával letakarva.
Ha letelt az idő, átgyúrjuk újra az egészet alaposan, formázzuk, majd egy zsírpapírral kibélelt formába tesszük.
Ha kedvünk van, lehet fonni is, de kerek cipónak formázva is ugyan olyan finom íze van. :)
Ezek után kelni hagyjuk egy órát, majd 200 C-on 1 óra alatt kisütjük. Vagy benn felejtjük a kenyérsütőben, mint egyesek... 
Nagyon finom, lágy, ruganyos tészta lett. Rövidre sikerült "anyabarát" délutáni kirándulásunkat követően gyorsan fogyott, amit elégedettséggel nyugtáztam.

10 megjegyzés:

Dulmina írta...

Én is jártam már így a kenyérsütőre bízott kaláccsal :) És még írják sok helyen, hogy a teljes kiőrlésű lisztes tészták nem kelnek olyan magasra...

Bridge írta...

Igen. :)
Persze ebben azért volt fehér liszt is, meg kicsit több élesztő, mint szokásos, de a kalács állag eléréséhez mindig több szalad az edénybe folyadékkal együtt, mint a kenyérbe.
Legközelebb kipróbálom teljes kiőrlésűből készíteni az egészet, sokszor azok is annyira szépek tudnak lenni, hogy öröm nézni. (Kell a reklám. ;) )Bár kissé morzsásabbak.

Kata írta...

Nnna, én napok óta vágyom egy finom kalácsra, viszont időm semmi, úgyhogy én ezt most mindjárt be is készítem a gépbe és bizony sütni is az fogja, nem én :P Köszi a receptet!! :o)

Bridge írta...

Sok sikert hozzá! De talán akkor vegyél le picit az élesztőből. Remélem nem fog beesni, egyébként tényleg nagyon finom volt.

Zizi írta...

A szejtán mihez kell bele? Anélkül működik a recept?

Bridge írta...

Persze, hogy működik! :)
Az csak egy kis csalás, búzsikér, könnyebben felmegy.

Kata írta...

Nos, jelentem, hogy ez egy abszolút fantasztikus kalács recept, egészen biztos, hogy gyakori vendége lesz a konyhámnak!!! Sajnos! Mivel rengeteget ettünk belőle :P :D
Méz helyett cukorral csináltam, 1 zacskó dm - es élesztőt használtam hozzá és kihagytam a sikérport. Nekem is Moulinex gépem van, a nagy, kétlapátos fajta. Gyönyörű megkelt benne és a teteje is szép lett :o) És igen, a 3. programon sütöttem én is, ami 3,47 perces volt vagy mennyi. Brigi, nagyon köszi, ez egy klassz recept!! :o)

Bridge írta...

Kedves Kata!
Mosolyogva olvastam a soraidat, örülök, hogy jól sikerült a kalács.
A zacsis élesztőket fél kg liszthez írják általában, azonban már többször tapasztaltam, hogy bőven méretik velünk...
Gratulálok hozzá, hogy szép lett - a teteje! ;)
B.

Kata írta...

Megint megcsináltam és még mindig finom :)

Bridge írta...

Nagyon örülök neki. :)
Mi újság van veled? Régen hallottam rólad, de örülök a jelzésnek.
Brigi