Te mióta főzöl, és miért?

Dulmina volt olyan kedves, és továbbadta a kérdést. Köszönöm.
Ez eddig rendben is volna, csak honnan kezdjem?
Onnan, hogy totyogósan a véleményem annyi volt a meggyes pitéről, hogy rajtahagytam az épp kisült költeményen a pelusom lenyomatát?
Esetleg ott, hogy a (Anya fóliázott egy időben) legnagyobb és legszebb 80 dekás uborkát megrágtam, mikor pedig rámszólt, hogy akkor edd is meg!... eltűnve bizony megettem :)
Vagy ott, hogy sót loptam a szomszédban lakó Nenike konyhaszekrényéből?
Esetleg arról meséljek, hogy a nyers tésztát is lopkodtam, és Mama azóta is emlegeti, hogy "picit veszek, picit veszek". :)

Bizonyos tekintetben alakult az ízlésem... úgy gondolom akkor elég sót ettem, ma már kevesebb is elég. A tejfölös meggyes pite azóta sem a kedvencem, az uborka iránti rajongásom viszont megmaradt.

Főzési tudományom általános iskolás időszakomban abból állt, hogy vegetáriánus nagyapámmal délben rárontottunk a csirkékre, és tojást sütöttünk, ha nem találtunk fogunkra való kaját. (Sokszor ki sem nyitottuk a hűtőt, Anyu vérnyomását emelendő.)
Mennyiszer megégettem azt a két lábast... de azóta is megvannak.

Salátát készíteni egyik Bózsvai tábor után kezdtem, mivel nagyon megkedveltem az ottani menüből az egyik fajtát.

Azután jöttek a nyári szünetek, és megtanultam élesztő pástétomot készíteni, meg paprikás krumplit főzni. Anyu leírta részletesen egy lapra, én meg alkottam, míg nem volt otthon. Addig volt jó, míg önállóskodni nem kezdtem, és hasraütésre főztem a sósabbnál sósabb zöldségleveseket... Igazán nem szólhatok semmit, mert bár viccelődve, de mindig megették. Azt hiszem ez a szakácskodni szeretők titka, nem törték le az első próbálkozásokat. (Kati pogácsája :) )

Majd palacsinta sütés 4 literes lábassal nekiállva kamasz fiúk hasába... sose maradt kidobni való azon a jópár égetten kívül :)

Egyszer a paradicsomos töltött káposzta receptjét is megkaptam. A húsos, nagyanyám féle hatalmas töltött savanyúkáposzta levélbe tekert sosem kellett, viszont az a szójás valami tejföllel azóta is bejön.

Sütéssel nem is tudom mikor kezdtem el kacérkodni. Talán piskótákat gyártottam eleinte, mert az egyszerű volt. Abból meggyeset, lekváros tekercset és kókuszkockát, meg lúdlábat. A család ette a sütit, én meg magában a szélét.
És a töménytelen mennyiségű vaníliakiflik. Azt a Horváth Ilona féle SZAKÁCSKÖNYVBEN találtam egyszer. Mivel tudtam, hogy a tesómék úgysem ennék meg a diósat, megbolondítottam (fa)mogyoróval. (az a törökmogyoró?) No az egy nagyon jó ötlet volt.

Hús sütésben mindig nagyon otthon voltam. Be a tepsibe a csirkecombot, csirkemellet. Vagy csak simán befűszereztem, vagy egy lecsós alapot készítettem, esetleg főtt zöldségfélét törtem alá, és azzal sütöttem össze.

Jöttek a rántott dolgok, azzal Anya sosem szeretett piszmogni. Rám hagyta. Cukkini, karfiol, zöldséges fasírt, otthon termelt laskagomba.

Ahogy így gondolkodom, az első 1-2 próbálkozás után soha nem magamnak készítettem az ételeket, hanem a család, a barátok kedvében szerettem volna járni velük. Mindig nagy mennyiségekben kellett gondolkodnom, így a mostani candidás étrendem rendszerint 3 napi egyforma kajából áll, mert nem tudok keveset főzni.

És hogy hogyan kezdtem el reformálódni?
Vallási okokból valahol mindig is jobban ügyeltünk arra, hogy mit eszünk. Disznóhúst, tengeri herkentyűket, nyulat sosem tettünk az asztalra. Az volt a természetes, hogy a rakott krumpli, töltött paprika, paprikáskrumpli, lecsó nem húsos étel. Amúgy sem nagy mennyiségben került állat az asztalra. Állati eredetű, az igen. Méz, tej, tejföl, tojás. A jó kajákhoz nem is kellett más számunkra.
Zöldség, meggy, karalábé, karfiol, bab, paradicsomleves. Tök, zöldbabfőzelék. Lecsó. Krumplis, káposztás, túrós, diós, mákos, gombás, borsós tészta. Spagetti paradicsom szósszal, esetleg vadas szósszal. Héjában sült krumpli sült hagymával, tejföllel, rakott kompér, gombás rizs.

És egyszer eljött a pillanat, amikor a Severin megsütötte az első kenyeret az otthonunkban. Még 98-ban.

Folyt. köv.
De most kicsit az ínyenc francia világ lopja az időmet ;)