2013. augusztus 27., kedd

Gombóc sárgabarackkal, szilvával

Érik a sok szilva a hátsó kertben, a gyümölcsök a földig húzzák az ágakat. Tegnap a sógornőmmel azon fáradoztunk, hogy megkönnyítsük kicsit a fákat, és a letörés veszélyeztetett ágakat megszedtük.
Azok a szilvák befőttnek alkalmasak, mert kissé még éretlenek, de már finomak, és nincs rajtuk zöld folt. Sajnos volt olyan ág is, amit sámlin ülve lehetett szedni, mert a gyümölcsök súlya letörte...
Még két hét, és készülhet az üst a nagy üzemre, addig is pár befőtt készült, épp az utolsó két üveg rotyog a gázon. Illetve 10 perccel később már múlt idő, mert dunsztban van mind a 8 db 1,7 literes üveg. No, nagyúti mértékkel nézve nem sok, csepelivel egészen jó. Bár a férjem épp az előbb közölte, hogy egy baj van a szilvabefőttel, hogy pillanatok alatt meg tudja enni az összeset, és csinálhatom a következő adagot. 
Még mit nem! Mint jó feleség az egészségét védve közöltem vele, hogy egye a nyers szilvát, mert az sokkal jobbat tesz a szervezetének. Majd télen eheti az aszaltat és a befőttet.
Persze lehet, hogy ennek ellenére mire egyszer szétnézek, csak a befőttes üvegeket találom a mosogatóban... :)

Furcsa volt itt befőzni. Otthon vannak erre alkalmas óriási edényeink, itt meg két ötliteres lábasban főztem, mert azok voltak a legnagyobbak. Ugyan nézegettem a boltban, de egy 20 literes lábas vagyonokba került. Meg itt lavór sincs, csak egy pici kád, így már a gyümölcs mosása is kalandos volt. De csak megoldottuk, igaz, hogy néha Ábel lábujja beleért a szilvás vízbe. ;)

Még a sárgabarackos idény végén készítettem gombócot. Régebben itt és itt írtam róla. A szilvás végül is ugyanaz a recept, csak cserélni kell a gyümölcsök neveit a leírásban. A kiinduló recept a Horváth Ilona szakácskönyv burgonya sodrottja.

Hozzávalók:
1 kg burgonya
30 dkg tk liszt
2 ek olivaolaj
1 ek zabliszt
1 ek búzadara
1 csipet só

30 dkg tk zsemlemorzsa
2 ek olivaolaj

szilva / barack
 
A burgonyát héjában megfőzzük, majd krumplinyomón áttörjük. Hozzáadjuk a liszteket, az olajat, a darát és a sót is. Alaposan átgyúrjuk, majd azonnal nyújtjuk is kb fél centi vastagságúra. 8 cm-es darabokat vágunk (vagy amilyet sikerül), gyümölcsöt rakunk a közepébe, a sarkait összefogjuk, gombócot formázunk. Jó lisztes deszkára  a nyomott végeivel lefelé sorakoztatjuk, míg nem főzzük.
A zsemlemorzsát megpirítjuk, a végén összekeverjük az olajjal. 
A gombócokat forró sós vízbe tesszük, amikor feljön a víz tetejére, még hagyjuk egyet forrni, szűrjük, és a morzsába forgatjuk.


 

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

Kedves webmester,


Észrevettük, hogy sok finom receptek talállhatók a blogodon, és egyúttal szeretnénk bemutatni neked az új honlapunkat, http://www.osszesrecept.hu/ ahol a felhasználók válogathatnak több mint 85 000 összegyüjtött receptek közül. Az oldalon szintén talállható egy rangsor a leggyakrabban látogatott blogokról. Ha hozzácsatolod a te blogodat is, mi indexeljük a recepteket, és a felhasználók ezután receptjeidet könnyen megtalállják a keresőnk segítségével, majd a recept klikkelése után átirányítja őket a te blogodra. Tehát egyre több látogatód lesz az oldalon. Ne aggódj, minden teljesen ingyenes.

Osszesrecept.hu testvéroldalai megtalállhatók világszerte. Nagyon örülnénk, ha a te blogod is része lenne ennek a nagy családnak.

Ha bármilyen kérdésed van, kérem lépj velünk kapcsolatba, szivesen segítünk bármivel.

Üdvözlettel,
info@osszesrecept.hu