Hóesés és karfiol leves

Minden tél elején lelkesen közlöm, hogy leesett a hó. Idén az első nagy hó a cukros vérvétel napjához kötődik, Pesten is iszonyúan szakadt. Amikor végeztem, felhívtam a lányokat, hogy felmenjek Mátraházára, vagy ellesznek, de azt mondták, örülnek, ha ők le tudnak jönni a hegyről, önként ne menjen senki arra. :) Az a hó viszont másnapra már csak nyomokban volt meg, míg ez a mostani a faggyal karöltve napok óta tartja magát, és még lesz utánpótlása is.

Holnap lehet, hogy felviszem a gépet, mert mint mindig, a zordsága ellenére gyönyörű tud lenni. Először is lehúzza a két nagy tiszafa ágait, megrakódik a korlátokon, az ott parkoló autókon, belepi a a betonplaccokat, elrejti a csúnyaságokat. Azután ha épületen kívülre nézünk, a hatalmas fenyők roskadásig gyűjtik a hatalmas legyező ágaikra a havat, a kopasz fák ágait beburkolja a vastag hóréteg. Másnapra a tiszta fehér hóban vékony tappancsok nyomai húzódnak itt is ott is, vagyis a mókusok feléledtek. Meg a macskák is. :)

Nagyon nehéz bármit is írni róla, mert ha az ember ott áll, és bámulja, egészen fura érzések töltik el. Olyankor az egész környéknek még a hangjai is mások, olyan puha csöndes minden. Nem süket csönd, mégis, mintha elvesznének a hangok...

Ebéd közben ma hátrafelé nézelődtem, akkor kezdett újra szállingózni a hó. Kicsit kikapcsolt a taposómalomból, és megnyugtatott. A Teremtő bölcsessége szerencsére nem emberi, akármilyen csúnya és hideg a tél, megvan a maga feladata, és szépsége is egyben. És mindenben egyre inkább tapasztalom, hogy nem véletlenül vannak úgy a dolgok, ahogyan. Mindennek megvan a maga értelme, és oka, még ha abban a pillanatban nem is vagyok képes belátni.

No, de ha már ennyit dumáltam, vissza kellene térni a konyhára. Keveset főzök mostanában, s ha igen is, ismétlek. Nagyon kevés időm van rá, vagy ha van nem bírom rávenni magam, csak olyanokra, mint a héjában főtt krumpli készítése. (Lásd a mai napot.) Tegnap a mindenki által kedvelt hajdinás süti is készült, mondjuk azzal tovább szöszöltem, de ma már nem fért bele. Nemsoká megyek inkább, és bebújok az ágyba olvasni. A kis kópé jelez, hogy jobb lesz ledőlni inkább, egész nap rohangáltunk.

Szóval az ebéd karfiol leves volt, békési módra. Azért békési, mert ezt a tejes megoldással csak az ottaniaknál találkoztam. Anyával készítettük, így az elején rántással indult, de javasolom helyette a szójatej + liszt keverék hozzáadását az utolsó 15 percben.

Karfiol leves békési módra

Hozzávalók:

1 nagy fej karfiol

3 nagyobb répa

4 ek tk liszt

1 bögre szójatej

2 ek olivaolaj / 1 tk kókuszzsír

1 csokor petrezselyem zöld

1 ek só

Ha nagyon hagyományosak akarunk lenni, készíthetünk rántást. Mivel nem túl egészséges, lehet úgy javítani rajta, hogy a lisztet szárazon megpirítjuk, majd hozzákeverjük az olajat, a petrezselyem zöldet, és felengedjük vízzel. Majd beletesszük a répát, a sót, majd 1/4 óra elteltével a karfiolt is. Időnként kavargatjuk. Mikorra megpuhulnak a zöldségek, hozzáadjuk a tejet, összeforraljuk az egészet, és készen is van.

Ahogyan fentebb írtam, máshogyan is elkészíthetjük. Ez esetben a kókuszzsíron a petrezselyem zöldjét kicsit megforgatjuk, majd beletesszük az apróra vágott répát. Felengedjük vízzel, sózzuk. Kb. 1/4 óra múlva hozzáadjuk a kis rózsáira szedett karfiolt is. Amikor már majdnem megpuhultak a zöldségek, a szójatejet összekeverhetjük a liszttel, és hozzákeverjük a leveshez. Sűrűn kavargatva főzzük 10-15 percet.