Mikor abban a júliusi bejegyzésemben még egy bejegyzés-szűkösebb hónapot jeleztem előre, nem gondoltam, hogy 3,5 hónappal később rosszabb lesz a helyzet, mint akkor. Persze azt sem hittem volna, hogy valaha szappanoperába illő jeleneteket generálok az életemben, vagy egy nap végén összeráncolt szemöldökkel az kezd el motoszkálni az agyamban, hogy velem forgatják a Truman show-t. Az  pedig végképp nem, hogy sikeres államvizsgáról hazafelé tartva bőgésre áll a szám vigyorgás helyett.

Azóta eltelt két hét, és a helyzet nem tűnt kevésbé utálatosnak, a munkahelyemről "éccaka" jártam haza,  de a tegnapi nap sem volt semmi. A családom reggeltől ment Bükkszentre, én csak délután értem oda a próbára, csakhogy kiderült, hogy a hangszeremet otthon hagyták... No, nem baj, ilyen is kell. Próba helyett próbálkoztam Klárinak az 5 nyüzsgő gyerekre vigyázni. Jelentem pisiltetésben jó vagyok. ;)

Hogy írjak még valami mosolygósabbat az utolsó mondaton kívül is, munkatársaimtól megkaptam egy macis sütőformát, és életem legnehezebb "virágcsokrát" névnapomra. Ma fogyasztottuk el az utolsó darabjait. :)