2014. november 19., szerda

Karfiolkrém

Karfiolutálók is nyugodtan megkóstolhatják...

Hozzávalók:
1 közepes fej karfiol
2 szál répa
1 marék kesudió/napraforgó+mandula
2 nagyobb főtt burgonya
1/2 dl hidegen sajtolt napraforgó olaj
1 kis fej lilahagyma
1 csokor petrezselyem zöld

A karfiolt és a répát megpároljuk, vagy némi sóval puhára főzzük. (Párolva ízletesebb, ezért olykor inkább bevállalom annak a nagy izének a mosogatását... :) )
A kesudiót kevés vízzel finomra turmixoljuk, majd hozzáadjuk a burgonyákat is. Beleöntjük az olajat is, és annyi vizet adunk hozzá, amivel a gép el tudja dolgozni, de viszonylag sűrű marad. A karfiol majd úgyis hígít rajta. Ez lesz a "majonéz" alap. Candidások inkább mandula és napraforgómag keverékét használják kesu helyett.
A karfiolt, és a répát villával szétnyomkodjuk egy tányéron.
A petrezselyem zöldjét apróra vágjuk, a lila hagymát úgyszintén.
A "majonézt" összekeverjük a zöldségekkel, és fél tk sóval. Éjszakára betesszük a hűtőbe, hogy összeérjenek az ízek.
Pirítós kenyérrel és kápia paprikával nagyon éteti magát.

2014. november 15., szombat

Diós-banános muffin

Régebben többször készítettem, aztán valahogy elmaradt. Talán az is az oka, hogy a hugom nagy muffin készítő, valódi, tejes-tojásos-cukros-csokoládés csodákat gyárt, pillanatok alatt elfogy, ha a nagy vajlingot telesüti is. :) A héten viszont ott árválkodott néhány érettebb banán a konyhaszekrényen, és eszembe jutott egy finom hasznosítása. Kicsit egyszerűsítettem rajta.
Frissen még a férj is betolt sokat, bár hazaérkezésekor a külsejét megszólva nagy esélye volt rá, hogy nem kap belőle...

Hozzávalók:
15 dkg tk tönkölyliszt
15 dkg zabliszt
3 db banán
1 db alma
1 nagy marék dió
1 dl olivaolaj
1 dl növényi tej
15-20  csepp sztívia
1 csipet vaníliapor
1 csipet őrölt szegfűszeg
1 ek lenmag
1 cs sütőpor (foszfátmentes)

A száraz hozzávalókat összekeverjük, a diót apró darabokra törjük, és beleszórjuk. Az almát lereszeljük nagy lyukú reszelőn, a banánt egy tányérban összetörjük.
A sütőt bemelegítjük. Előkészítjük a muffin-papírokat, vagy a muffin-sütő formát.
A lisztekhez keverjük a gyümölcsöket, majd a folyadékokat is. Egyenletesen elkeverjük, és a kapott tésztát azonnal a muffin-formákba töltjük. 180-200 C-on 20-25 perc alatt megsütjük. Ha este sült ki, jól eldugjuk, különben reggelre nem marad. :)

2014. november 12., szerda

Fasírt dióval és lila tönkű pereszkével


Nem kedvelem túlságosan az erdei-mezei gombák ízét, de ebben a fasírtban a dióval együtt annyira zamatos ízvilágot kapunk, hogy napokig szívesen ettem.
Mivel a lila tönkű pereszkének most épp szezonja van, rengeteg ételbe került nálunk, született gombapörkölt, ízesített levest, pizzát, éppen mit...

Hozzávalók:
1/2 bögre köles
opcionálisan 1-2 ek zabliszt, vagy tönkölyliszt
20 dkg lila tönkű pereszke
15 dkg dió és napraforgó mag durvára darálva
2 szál répa
1 kis fej lila hagyma
petrezselyemzöld
1 tk vegamix
1 tk só
kókuszzsír

forgatáshoz tk panírmorzsa

A kölest háromszoros mennyiségű vízzel, fél tk sóval és a vegamix-szel megfőzzük 20 perc alatt. A pereszkét, a répát és a lila hagymát megtisztítjuk. A pereszkét vékony szeletekre, a hagymát és a petrezselyem zöldet apróra vágjuk, a répát lereszeljük.
Amikor a köles kissé meghűlt, hozzáadjuk a darált olajos magvakat, a zöldségeket, és fél kanál sót. Mindezt összedolgozzuk a kezünkkel. Amennyiben a köles pergősebbre sikerül, és a fasírt nem akar összeállni, némi liszttel segíthetünk a problémán.
Ezután vizes kézzel diónyi gombócokat gömbölygetünk, amelyeket aztán ellapítva megforgatunk a zsemlemorzsában. Kizsírozott tepsire helyezzük őket, és 25-30 perc alatt közepes lángon megsütjük. Félidőben a fasírtokat megfordítjuk.

2014. november 9., vasárnap

(Jártak) Keltek a vonatok...

A VKF! 67-re Okki a kelt tésztákat tette célkeresztbe. Hetek óta nézem, de sosem sikerült megvalósítani azt, ami akkor rögtön eszembe jutott. Ábel nagyon szereti a perecet, néha sütök neki kelt tésztából is, egyébként az @lnaturás szezámagosat ropogtatja, mikor nagy gáz van... a bankban, a piacon, a boltban, az okmányirodában, a buszon, és egyéb helyeken. Újabban már komolyan fel vagyok szólítva, hogy: - Pejecet!
Nagyon szereti a vonatokat, sokat nézegeti Nagyúton a ház előtt, és tologatja a kis fa vonatait világba. A kettőt összeraktam fejben, de nem volt alkalom a megvalósításra. Ma, mikor a legalkalmatlanabb volt, mégis csak elindítottam a tésztát a kölyök alvási idejében, de csak nagyon picit aludt. Beteg, és nagyon anyás volt. Lepasszoltam pár percre az Apjának, meg a Hugomnak, akik hősiesen buszt néztek vele, amíg pár perc alatt megsodortam a tésztát. Mert hogy a kelt tészta sajnos ugyanúgy nem szeret várni, mint a kis mazsolák. :) Amikor kisült, és Anya megmutatta neki, alig győzte nyafogással, és mondogatta, hogy süt még, süt még... Őt nem bosszantotta, hogy a vonat forma nem tökéletesre sikerült, hogy a többi perec forma lett. Rögtön betolta a kis éhenkórász pocakjába.
Majd egyszer mutatósabbra is sikerül remélem, most engem sem nagyon érdekelt, milyen lett, örültem, hogy jó ízűen evett belőle.

Hozzávalók: (két tepsire való adag)
60 dkg liszt (30 dkg tk, 30 dkg fehér)
3 dl növényi tej (szója, zab, kinek mi)
10 dkg pálmazsír/margarin vagy 0,9 dl olívaolaj
1 ek méz
1 csapott ek só
2 dkg élesztő 
 
A tetejére:
1,5 ek só
2,5 ek liszt
víz
 
A tészta hozzávalóit gépben dagasztatjuk. Vagy 1 dl tejben cukorral felfuttatjuk az élesztőt. Amíg az dolgozik, a száraz hozzávalókat elmorzsoljuk a zsíradékkal,  majd beleöntjük az élesztőt, és a 2 dl tejet. A tésztát meggyúrjuk, míg finom ruganyos nem lesz, ezt követően 8-10 részre vágjuk. Kígyókat sodrunk deszkán, majd különböző figurákat hajtogatunk belőle. Akár teknősbékát is, ha épp ahhoz van kedvünk. :)
Zsírpapírral kibélelt tepsibe tesszük őket, és bő fél órát kelesztjük.
Megszórhatjuk magokkal, is például napraforgóval, de akkor a tetejét egy kicsit meg kell kenni tejjel, hogy ráragadjanak.
Ha sósat készítünk, a sót összekeverjük a liszttel, és egész kevés vízzel, majd folyamatosan hígítjuk, de nem túl hígra, csak épp hogy folyjon. 10 perc sütés után a sós lével megcsurgatjuk a pereceket, majd visszatesszük a sütőbe, és tovább sütjük, összességében 30-35 percig.


2014. november 4., kedd

Egészségnap Miskolcon



További információ: ITT

Novemberi program ajánló

Oltalom Alapítvány (Budapest, VI. ker., Benczúr u. 9.)
Tel.: 06-1/343-3333

November 5. Gyümölcsök, zöldségek, magvak gyógyhatásai: A szív és érrendszerre

November 8., szombat, 18.00 Kamarazenei koncert (Andante kamarazenekar és…)

November 9. Kreatív zenei műhely (Ferge Béla zenetanár) www.kreativzeneimuhely.hu
14.30 Zene és játék gyerekeknek
15.45 Kreatív zenei foglalkozás

November 10., hétfő, Főzőkör: Főzelékek nem csak hétköznapi módon

November 11. A pénzügyi válság természete - A pénzközpontúság mai ismérvei;
munka nélküli jövedelemszerzés. Miért szorította hátra a termelést a kereskedés?

November 19. Gyümölcsök, zöldségek, magvak gyógyhatásai: Az emésztőrendszerre (P. É.)

November 20. Az öregedés művészete: A viruló egészség élettana az öregkorban (S. K.)

November 24., hétfő, Főzőkör: Pörköltek és raguk: az igazi különlegességek

November 25. Az ökológiai válság elmélyülése - Az ipari forradalomtól máig: 200 év áttekintése; a társadalom szerkezetváltozása és a mezőgazdaság; megállítható-e a Föld pusztítása?

Hét közben (pénteket kivéve) nyitva tartunk 14 - 18 óráig.
Minden  szombaton 9.30 - Közös Biblia-tanulmányozás, 11.00 – Istentisztelet

Az előadások 18 órakor kezdődnek, szeretettel várunk minden érdeklődőt!

2014. október 28., kedd

Omlós sós pogácsa

No, ez nem lesz vegán, de legalább reformosított egy picit. A családban többen szeretik ezt a fajta apró, omlós sós pogácsát, de legtöbbször a disznózsíros változattal lehet összefutni, így nálunk került még a húsevők között is.
Egyik nap nekiálltam kitotózni, melyik is lehet a tuti recept, a Nosalty-tól a Mindmegettéig mindent megnéztem, és vagy 5 receptből gyúrtam egy tésztát. :)
Jó lett, az amit vártunk. És a meglepetés, hogy a pálmazsír először jobban szerepelt a margarinnál. Ha már itt tartunk, igen van pro és kontra mindkét oldalon, a margaringyártás folyamata sokat változott előnyére az utóbbi években, de még mindig nem egy természetes valami, a pálmaültetvények miatt meg vágják ki az esőerdőt. Hát most melyik ujjamat harapjam meg? Alapvetően egyiket sem, azt gondolom, ha lehet minél kevesebbet használjunk mindkettőből, ha mégis hőkezelünk, a kókuszzsír jobb választás. Ezzel kapcsolatban jó tanácsok olvashatók itt. (A tej és a tojás, illetve a kókuszzsír is bio volt.)
Hogy akkor hogy jön most mégis ide ez a recept?
Először is, néha van, hogy az ember csurgatja a nyálát, és állandóan a körül forog a feje, hogy most ezt-vagy azt úgy megenne, de... szerintem ennél sokkal jobb, ha néha megengedi magának, mint hogy az egészséges táplálkozást kínként és folyamatos lemondásként élje meg, azután elmenjen a kedve az egésztől. (Egyébként gyakorlatban azt veszem észre, hogy minél kevesebbet fogyasztok az adott élelmiszer típusból, annál kevésbé hiányzik. Vagy ha mégis megkóstolom, már nincs is olyan jó íze. Hát persze, hiszen az ízlelőbimbóink folyamatosan tanulnak, hozzászoknak a valóban jóhoz is.)
Másodszor szülinapi kívánság.

Hozzávalók:
60 dkg liszt
25 dkg kókusz sütőzsír
2 tojássárgája
1,5 dl tejföl
1 tk só
magok

A lisztet a sóval elkeverjük, azután összemorzsoljuk a kókuszzsírral, majd hozzádolgozzuk a tojássárgáját és a tejfölt is. Amikor egynemű tésztát kapunk, ujjnyi vastagra nyújtjuk. Ha azt akarjuk, hogy sok mag ragadjon rá a tésztára, kenjük meg a fehérjével, azonban egy kis vízzel vékonyan megkenve is ráragad, bár utána könnyen lepereg. Ezután szórjuk meg mákkal, szezámmaggal, lenmaggal, napraforgóval, kinek mi tetszik.
Válasszunk ki egy olyan vékony tálcát, ami befér a mélyhűtőnkbe. Arra tegyük a tésztát, majd vágjuk be másfél centis kockákra.
A mélyhűtőben minimum fél órát időzzön, de akár hetekig is maradhat.
A tésztát közvetlenül sütés előtt vegyük ki a mélyhűtőből. A már bevagdalt íveken vágjuk fel apró kockákra, majd helyezzük sűrűn egymás mellé a tepsibe. Azonnal tegyük forró sütőbe. Közepes lángon 15-20 perc alatt elkészül.



2014. október 21., kedd

Töltött alma

Egyszerűen elkészíthető, mindenki által kedvelt édesség, ami még csak nem is óriási kalóriabomba.

Hozzávalók:

Ovo változat:
8 db nagyobb, kemény húsú alma
2 tojásfehérje
20 dkg darált dió / mandula / mogyoró
10 dkg gyümölcscukor / nyírfacukor / eritrit
1 tk kókuszzsír
vaníliapor

Az almákat megmossuk, a magházat éles késsel (vagy almamagozóval) eltávolítjuk. Lehet kicsit nagyobb lyukat vájni, mert akkor több töltelék fér bele. Ha az almát szeretjük jobban, akkor maradhat kisebb a lyuk. :)
Egy tepsit kizsírozunk, elhelyezzük benne az almákat.
A diót ledaráljuk, és összekeverjük a cukorral és egy csipet vanília porral.
A sütőt begyújtjuk.
A tojásfehérjét felverjük, óvatos mozdulatokkal belekeverjük a cukros-diós keveréket. Gyorsan megtöltjük vele az almákat.
Forró sütőbe tesszük, és alacsony hőfokon, lassú tűzön kb. 40 percig sütjük, míg az alma megpuhul, a töltelék teteje pedig meg nem pirul kicsit.


Viszont tudok ennél egy egészségesebb, és nagyon finom, tojásmentes változatot is, amit érdemes kipróbálni.

Vegán változat:
8 db nagyobb, kemény húsú alma
1/2 bögre köles
20 dkg darált dió
10 dkg gyümölcscukor / nyírfacukor / eritrit
1 tk kókuszzsír
1 csipet só
vaníliapor

A kölest bő 1,5 bögre vízzel, sóval, és cukorral (mindig sztíviával szoktam, ennyihez kb 10 csepp elég, persze ízlés szerint), illetve a vaníliával 20 perc alatt megfőzzük.
Ezalatt az almákat kicsumázzuk, kizsírozott tepsibe helyezzük.
A diót megdaráljuk, és hozzákeverjük a megfőtt köleshez. A keverékkel megtöltjük az almákat. A maradékot (ha van - ez attól függ, mekkorák az almák, és a lyukak :) ) gombócként az almák mellé halmozva megsüthetjük.
Alacsony hőfokon, lassú tűzön kb. 40 percig sütjük, míg az alma megpuhul, a töltelék teteje pedig meg nem pirul kicsit.


2014. október 8., szerda

Lencsehurka

Már van egy receptem a blogon, de ezt most kicsit másképp készítettem. Az is igaz, hogy konzerv lencsét használtam, mert csak az volt itthon, de ennek ellenére nagyon finom lett. Kép csak az első fázisról van. Gyorsan el is fogyott, mire lefotózhattam volna.
Egészséges, teljes értékű fehérjét tartalmaz, próbáljátok ki.
Az eredeti recept a Biblia a helyes táplálkozásról című könyvből való.

Hozzávalók:
1 bögre barnarizs
300 g főtt lencse
1 marék kesudió + napraforgómag / 1 kis doboz tejföl
1 kis fej vöröshagyma
1 ek kókuszzsír
1 ek vegamix
1 csapott tk só
1 csokor petrezselyem zöldje felaprítva
borsikafű, bazsalikom

A barnarizst szárazon megpirítjuk, majd hozzáadunk némi zsiradékot, a sót, és a vegamixet. Felengedjük 2,5 bögre vízzel, majd 45-50 perc alatt megfőzzük.
A lencsét főzhetjük magunk is, ha lehet, előző nap áztassuk be, és babérlevéllel ízesítsük.
Amikor a rizs megfőtt, keverjük össze a lencsével, a felaprított vöröshagymával, és a petrezselyem zöldjével.
Kiolajozott tepsibe borítjuk a masszát.
A tetejére turmixoljunk kesudió és napraforgó keverékét némi vízzel - ekkor tejmentes, vegán étel az eredmény, vagy megkenhetjük tejföllel.
Sütőben 180 C-on 3/4 órát sütjük, míg szépen megpirul a teteje.


2014. október 2., csütörtök

Szeretettel meghívjuk táplálkozástudományi és életmód-előadásainkra

NEM TITOK AZ EGÉSZSÉG – 2014 ősze

Az előadásokat kéthetente keddenként,18 órai kezdettel,
a SOTE Testnevelési és Sporttudományi Kar (TF) dísztermében tartjuk
(1123 Budapest, Alkotás u. 44.)

2014. október 14. Az izületi betegségek és a gerincvédelem
Mely táplálékok védik ízületeinket? Milyen a porcregeneráló étrend? A porckorongok működése és a porckorongsérv megelőzése. „Gerincvédő” étrendi hatóanyagok.

November 11. Immunrendszeri mechanizmusok a gyomorban és a bélcsatornában
Hogyan védekezik a tápcsatorna a káros anyagokkal szemben? Milyen védelmi rendszerek működnek az emésztés során? A bélflóra, mint a vastagbél egyik fő védelmi bázisa.

December 9. Felkészülés a hideg évszakra. Ünneplés régen és ma.
Mi történik a szervezetben a tél közeledtével? Hogyan változtassuk meg étrendünket ebben az időszakban? Miért vannak ünnepeink és milyen szokások szerint ünnepeltek régen? Tanulságok és javaslatok.

Előadó: Tóth Gábor okl. élelmiszer-ipari mérnök, élelmiszertudományi előadó, szakíró, szaktanácsadó. www.tudomanyeseletmod.hu

Az előadások után beszélgetést tartunk
Terembérleti hozzájárulásként 250 Ft-ot elfogadunk
További információk: 06/30-221-9355 (Pásztor Katalin)
email: taplalkozas@gmail.com (Tóth Gábor)

2014. szeptember 25., csütörtök

Három színű paprikasaláta

Sajnos leérett a paradicsom, paprika viszont van bőven. Mit csinál ilyenkor az ember? (Ha már unja a töltött paprikát, a paprikás tojást, a sült paprikát, meg a paprikakrémet is...) Paprika salátát. Vagy elmegy a piacra, és vesz a lecsóhoz paradicsomot. :)
Meg persze készülhet káposzta saláta is paprikával, és este avokádós paprikás pirítós kenyér lehet a vacsora, a variációk sora végtelen - gondolom. De most ennyi jutott eszembe.

Hozzávalók:
3-4 db piros húsú paprika
2 db sárga húsú paprika
1 db zöld húsú paprika
1 kis fej lilahagyma
1 ek tökmagolaj
1 tk gyümölcscukor / pár csepp sztívia
1/2 tk só
1/2 citrom leve

A paprikákat megtisztítjuk, vékonyra szeleteljük. A hagymát szintén. Az egészet összekeverjük némi sóval, cukorral (candidásoknak sztívia, xilit), a citrom levével, és a végén meglocsoljuk tökmag olajjal.


2014. szeptember 22., hétfő

Előadássorozat


2014. szept. 30., kedd, 18 óra 
A MAI VILÁGVÁLSÁG A BIBLIAI JÖVENDÖLÉSEK TÜKRÉBEN
BUDAPEST VI.
Oltalom Előadóterem
(Benczúr u. 9..)

SZÁZ ÉV ÓTA EGYRE FOKOZÓDÓ VÁLSÁG
Előadók: Dr. Reisinger János irodalomtörténész
és Dr. Márton István jogász

Meghívó kIrándulásra



2014. szept. 28., vasárnap, 10 óra
EHETŐ VAD- ÉS GYÓGYNÖVÉNYEK
BUDAPEST - BUDATÉTÉNY
Gyermekkönyvtár
(Augusz I. u. 5.)

ŐSZI NÖVÉNYEK AZONOSÍTÁSA, ALKALMAZÁSUK
LEHETŐSÉGEINEK MEGISMERÉSE

A kirándulást vezeti:: Pintér Éva kertészmérnök, gyógynövény szakértő

Szedres zabkása

Ebben az esős időben csak a növények lubickolnak igazán. A nádunk furulyázik, a hibiszkusz és a trombita virág még mindig hoz virágokat, a japánbirs akkora gyümölcsöket növeszt, hogy az ágak a földet súrolják, az aranyeső itt-ott sárguló szirmokat hoz, a gránátalma bokor pedig harmadszorra virágzik.
A szeder is csak hozza-hozza a növénykéket, csak az a baj, hogy a szokásosnál is romlékonyabb. Pedig finom egy találmány. :) Így aztán az ember állandóan töri a fejét, hogy mibe lehetne még tenni, és gyorsan elfogyasztani.
Köleses pitébe pl. kiválóan belecsempészhető ez a magas vastartalmú növény. Vagy csak egyszerűen legelje le az ember a bokor tövében, az a legjobb megoldás. :)
Ez a szokásos nem nagy recept, de ötletadó kategória.

Hozzávalók:
1 bögre zabpehely
2 bögre víz
30 csepp sztívia / 2-3 ek gyümölcscukor
vaníliapor
bio citromhéj

10-15 szem mandula ledarálva 

1 bögre szeder

A zabpelyhet a többi összetevővel 15 perc alatt, sűrű kevergetés mellett megfőzzük.
Kissé kihűtjük. Tányérra szedjük, a tetejét megszórjuk mandulával. A tetejére szedret pakolunk.

2014. szeptember 21., vasárnap

Előadássorozat

EGÉSZSÉGÜNK TITKAI – ÉLETMÓD ÉS GONDOLKODÁS
2014. szeptember-december

6 részes, tudományos-ismeretterjesztő előadás-sorozat
hétfői napokon, 18 órai kezdettel

az Életpont Nonprofit Közhasznú Kft. és a Kőrösi Csoma Sándor
Kőbányai Kulturális Központ szervezésében

Részletes program:

  1. Szeptember 29. Miért kell óvatosnak lenni az általánosított táplálkozási tanácsokkal? Az egyénre szabott étrend. Hogyan étkezzünk, ha már nem vagyunk egészségesek?
Gyakran megesik, hogy általánosított tanácsokat hallunk és úgy gondoljuk, mindenkire azonosan érvényesek. Egyesek a tejtermékeket, mások a dióféléket, vagy a túl sok rostot nem viselik jól. Mivel nincs két egyforma szervezet, így szelektálni kell a tanácsokat is. De honnan tudhatom, hogy rám melyik tanács érvényes? Milyen jelekből tudok következtetni arra, hogy mit szabad alkalmaznom és melyeket kevésbé?
Ezzel és más érdekes kérdésekkel foglalkozik az előadás.

  1. Október 13. Az epigenetika jelentősége avagy hogyan tudjuk befolyásolni jó vagy rossz irányba a génjeink működését?
Sokáig azt hittük, a gének, melyekkel születünk, megváltoztathatatlanok. Mégis e téren is nagy fordulat következett be: kiderült, hogy génjeink aktívan „dolgoznak” életünk folyamán, sőt a környezeti és életmódbeli hatások is visszahatnak rájuk. Úgy tűnik, életvezetésünkkel befolyásolhatjuk genetikai állományunkat. Hogy hogyan? Ezzel foglalkozik az epigenetikával foglalkozó előadás.

  1. Október 27. Mit tesz az agyunk alvás közben? Milyen súlyos egészségkárosító hatása lehet az alváshiánynak?
Sokszor esik szó az életmódról, de ezen belül inkább az étrendet és a mozgást említik, kevésbé az egyéb tényezőket, pedig az alvás legalább olyan fontos, mint az étkezés. Az alváskutatások során sok érdekes és tanulságos eredmény született, melyeket érdemes csokorba szedve közreadni. Az alvás „gyógyít”, míg a kialvatlanság agresszívvá és beteggé tehet. E témakörbe enged bepillantást az előadás.

  1. November 10. Civilizációs betegségek I. Visszafordíthatók-e a szív- és érrendszeri betegségek? Új tudományos eredmények és tapasztalatok.
Sokat tudunk a szív- és érrendszeri betegségekről, mégis újszerűnek számít az az új felismerés, amely szerint e betegségek visszafordíthatók is lehetnek. Még elrontott évtizedek múltán is a szervezet képes megújulásra, regenerációra. E figyelemfelkeltő eredményekkel foglalkozik az előadás.

  1. November 24. Civilizációs betegségek II. Visszafordítható-e a felnőttkori (II.tip.) cukorbetegség? Meglepő eredmények a megelőzésben és kezelésben.
A cukorbetegség folyamatának megértése szintén sok új eredményt hozott. A kezdődő cukorbaj tudatos életvitellel akár vissza is fordítható, ha az anyagcserét jó irányba befolyásoljuk. Az előadó ugyan nem orvos, de részben életmód-oktatóként, részben szakkönyvek fordítójaként jól ismeri a témát és számos érdekes információval és irodalmi adattal szolgál a hallgatóknak az előadáson.

  1. December 8. Egy új betegség: a GAP-szindróma. Az emésztőrendszer és az agyi-idegi működés újabb összefüggései.
Az emésztés és az agyi-, idegi rendszerek működése sokkal komolyabb összefüggést mutat, mint ahogy azt eddig hittük. Bizonyos fehérjemolekulák vagy más anyagok a lakosság egyes részénél enyhébb, másoknál komolyabb tüneteket okozhatnak. A téma súlyát az adja, hogy az élelmiszer-összetevők és a pszichológiai, lelki-szellemi működés kapcsolatát mutatja be, új szemszögből vizsgálva az étkezést – a viselkedési és magatartási zavarok oldaláról.


Előadó: Tóth Gábor okl. élelmiszer-ipari fejlesztőmérnök, szakíró, szak (1., 6. előadás)
Kecskeméti János mentálhigiénés előadó, lelkész (2-3. előadás), valamint
Sonnleitner Károly életmód-tanácsadó, fordító, lelkész (4-5.előadás)

Helyszín: Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ
Belépődíj: 350 Ft/alkalom

Az alkalmak nonprofit jellegűek, az előadások után megbeszélésre,
valamint egészségvédelemmel kapcsolatos könyvek, hanganyagok,
hazai élelmiszerek, fejlesztések kedvezményes beszerzésére nyílik lehetőség.

Információ: taplalkozas@gmail.com, telefon: 06-20/772-2220


Pontos info: INNEN