Mikor az ilyen melegben az ember nyelve is kilóg, és még a gyerek is önmagától marad árnyékban, a maradék gondolatok között málna és citromfagyi villan fel, hűs tengervíz, meg a nagy diófa árnyéka. No itt egyik sem volt, csak unatkozó kölyök, lihegő anya, leeresztett redőnyök melletti 27,5 C fok a földszinten, fel meg nem mertünk... Gyors segítség egy kis jeges gyümölcskoktél volt.
Persze a lentiek szabadon variálhatók ízlés szerint. Inkább ötletadók, mint receptek.
Ha
nem akarunk sokat pancsolni, érdemes előre kicsavarni egy decinyi
citrom és lime levet, azután beleönteni egy jégkockatartóba és betenni a
mélyhűtőbe. Amikor szükségünk van rá, csak elővesszük belőle néhány kockát, és pár perc
alatt készen van egy kis frissesség. Ráadásul csak némileg hűti le a
folyadékunkat, ami azért valljunk be nem jó túlzásba vinni.
Amikor őszibarack szezon van, és viszonylag olcsón jutunk hozzá, szoktunk befőttnek eltenni de csak a saját levében. Télen barackkrémleveshez, vagy ilyenkor nagyon alkalmas felbontani egy üveggel és összeturmixolva gyümölcslének használni. Semmiféle bolti nem vetekszik vele.
Két 3 dl-es pohárba került a következő:
Piros gyümölcsös limonádéhoz:
fél pohár fagyasztott bogyós gyümölcs, esetleg meggy
4 dl 100%-os gyümölcslé (nálunk almás meggy)
1/2 lime leve és húsa
1/2 citrom leve és húsa
2 kk gyümölcscukor (elhagyható)
2-4 kocka jég
kevés víz
mentalevél
Lime-os limonádéhoz:
1 citrom leve
1 lime leve
1 tk gyümölcscukor
mentalevél
leheletnyi só
Citrusos változathoz:
6 nagy narancs leve vagy 4 dl 100%-os gyümölcslé
1/2 lime leve és húsa
1/2 citrom leve és húsa
2 kk gyümölcscukor (elhagyható)
2-4 kocka jég
kevés víz
díszítéshez 2 karika lime
Őszibarackos változat:
4 nagy őszibarack összeturmixolva vagy befőtt
1/2 lime leve és húsa (elhagyható)
1/2 citrom leve és húsa
2 kk gyümölcscukor (elhagyható)
2-4 kocka jég
kevés víz
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése