2014. szeptember 1., hétfő

Szilvás rácsos sütemény

Anya Erdélyből hozta a receptet, még évekkel ezelőtt. Nem bonyolult, egyszerű linzer szerű tészta, kevés fahéj, szilva és tejfölös öntet. Kicsit csavartam rajta egyet, és rácsoztam a tetejét. Nagyon finom lett, úgy éreztem, hogy nagyon régen ettem ilyen jót. A tészta omlós volt, de átsült, a szilva édes és leves. Kétféle készült, az egyik részre tejföl került, a másikról kimaradt. A tejfölös részéből ugyan nem ettem - extrém parlagfű pollenszint mellett jobb az embernek vegánnnak lenni - de a többiek szerint az is jó ízű volt. Mivel sem kesu, sem mandula nem volt otthon, így nem is helyettesítettem, de biztos vagyok benne, hogy folyósra turmixolt olajos maggal meglocsolva ugyanolyan finom lehet.
Másodjára is készítettem, annak a tésztája nem lett annyira omlós, mert kicsit több vizet borítottam a kenyérsütő bodegába. Kevesebb időm volt, Ábel éhes és álmos, így géppel dagasztattam meg, de az meg kidobálta a szélén a lisztet...
Cukor nélkül is készíthető, ha a tésztába némi sztíviát csöpögtetünk elvegyül az íze, nem lesz zavaró, a szilva pedig amúgy is édes.

Hozzávalók:
60 dkg liszt
30 dkg biomargarin / sütni való pálmazsír
1 tojás / beáztatott  1 ek lenmag és 1 ek zabliszt
2 ek gyümölcscukor
vaníliapor
1,5 cs foszfát mentes borkősütőpor
2-3 ek víz

1,5 kg szilva
pár ek tk zsemlemorzsa
fahéj

200 g tejföl / 1 marék kesudió
2 ek gyümölcscukor

Ha vegán süteményt szeretnénk, 1-2 órára beáztatunk darált lenmagot vízbe, majd azt adjuk tojás helyett a tésztához. 
A lisztet, cukrot, vaníliaport összekeverjük a sütőporral együtt. Hozzáadjuk a margarint. Addig morzsáljuk a tésztát, míg a zsiradék egyenletesen eloszlik, majd belekerül a tojás, vagy a lenmag és zabpehelyliszt. Addig gyúrjuk a tésztát, míg nyújtható nem lesz.
A kétharmad részét kinyújtjuk, és egy nagy zsírpapírral kibélelt tepsi aljába tesszük. Megszórjuk a zsemlemorzsával, fahéjjal, és egyenletesen rárétegezzük a félbe vágott kimagozott szilvákat.
Itt rátehetők a rácsok, és egyszerűen kisüthető.
Vagy összekeverjük a tejfölt és a cukrot, és a szilva tetejére öntjük vékonyan. 
Ha kesudióval helyettesítjük, az olajos magot kevés vízzel finomra turmixoljuk, elkavarjuk a gyümölcscukorral, vagy némi sztíviával, és azt öntjük a szilva tetejére.
A rácshoz a maradék tésztát kinyújtjuk, vékony csíkokra vágjuk. Egyenletesen elhelyezzük a sütemény tetején. 
Alacsony hőfokon bő 45 percig sütjük.



Nincsenek megjegyzések: