2009. október 6., kedd

Zakuszka, givecs, padlizsánkrém


Egyik Erdélyből származó ismerősünktől vásároltunk 50 kg padlizsánt, aminek a feléből krémet a másik feléből zakuszkát terveztünk. Ildikó megmutatta, ő hogyan is készíti elő, illetve megosztotta velünk az általa használt receptet is.
Egy nagylyukú 1m x 1,5m-es szitát alátámaszt téglákkal, kemény fával alágyújt. Mikor már szépen ég, a padlizsánok végét levágva szépen egymás mellé pakolja, és addig süti, amíg meg nem puhul. Közben meg-megforgatja, ügyelve arra, meg ne égjen. Azután kesztyűvel kiteszi tepsikbe hűlni.
No, ezt otthon Anya csinálta a kertben, a vége már sötétben zajlott, de készen lett. A maradék parázson 10 órakor hazaérkezett húgom kezdte pirítani kenyerét, és síránkozott azon, hogy holnap reggelre nem marad a tűzből. :)

Míg Anya sütögetett, én hagymát pucoltam, felaprítottam, olivaolajjal és vízzel keverve 2 nagy fazékban megpároltam.
Amíg sült, a paprikát megtisztítottam, géppel felaprítottam. Addigra a hagyma készen lett, amit kiöntöttem a 20 literes lábasunkba, a paprikát pedig a hagymás edényekben sütöttem tovább.
A kieső idő alatt a paradicsom tisztítása következett. Ami engedte, annak lehúztam a héját, kivettem a zöld részét, a levét és a magját amennyire lehetett külön edényben gyűjtöttem. Ha ezzel nincs kedve valakinek kínlódni, paradicsomkonzervvel helyettesítheti. Ezt sokáig kellett a gáztűzhelyen hagyni, hogy elfőjjön a levéből.

No, és a neheze. A padlizsán tisztítása. Nem bírtam ki, hogy meg ne jegyezzem: Én megmondtam, hogy a sütőbe süssük, úgy se szeretem a füstös ízűt! Kínlódás volt, persze ilyen mennyiségben a sütőben készülhetett volna napokig. Csak még bele kell ebbe jönni.
Mivel a füstös jelleget minimálisra akartuk redukálni, tényleg óvatosan tisztítgattuk.
Tepsi az asztalon, abban a padlizsán. Előtte egy nagy tál, amibe a szemetet pakolod. Mellette egy nagy tál víz, amibe a kezed és a kést mártogatod időnként, ha nagyon teleragad fekete koszokkal. Illetve paprítörölköző darabok szintén hasonló célból. No meg a nagy fazék, amibe a tisztított padlizsánokat teszed.
Éjjel eddig jutottunk el, a "részletek" a ház előtt töltötték az éjszekát jól lefedve, Anya reggel főzte össze, és mérte üvegekbe. Ja, a felét sóval összekeverve még akkor este összerottyantottuk, és üvegekbe töltöttük. Abból majd lehet télen vineta-t készíteni. Egészen pici füstös íze maradt, de nagyon finom lett.

Az arányok:

2 kg hagyma
4 kg paradicsompaprika
4 kg vastag húsú paprika
8 kg padlizsán
3 kg paradicsom
1/2-1 liter olivaolaj
só ízlés szerint

Kiegészíthető még reszelt répával, úgy 1 kilóval, más jellegű, de szintén finom krém lesz. Illetve főtt babbal is, ehhez az adaghoz kb. 1,5 kg-ot szánnék, akkor givecsnek hívják.
12/3

2 megjegyzés:

Renata Kalman írta...

Csodálom a türelmeteket...no meg, hogy így össze tudtok dolgozni.
Este már hűvös lehetett kinn.
50 kg padlizsán szép mennyiség.

Bridge írta...

Ennyit megér, ha margarin helyett időnként ez kerül a kenyérre.
Ugyan nem írtam, de ez két héttel ezelőtt volt, akkor is hűvösödött, de közel sem ennyire. Csak azóta festés volt nálunk...
Összedolgozni - úgy a jó, haladósabb, egyszerűbb. Egyikünk gyűlöl panírozni, a másik inkább mosogat... elosztjuk. :)