2010. március 16., kedd

Kalács

Pénteken Nagymamámmal hókiflit sütöttünk, mert a hétvégére unokatesómékat vártuk vendégségbe. Mama már elég gyengusz, egyedül nem vállalta volna a munkát, de ketten egészen jól boldogultunk. Hamar megsündörgettük a két diós, és az egy mákos tepsire való kifliket. E pillanatban jöttem rá, hogy a kisült eredményről egy fia fotó nem készült, csak az előkészületekről. A receptet, ami nem túl egészséges, és egyáltalán nem vegán azért valamikor lejegyzem, mert így meglesz a recepturája egy olyan sütinek, aminek az eredményét rajtam kívül mindenki nagyon szereti a családban.
Miután Mamától hazajöttem (szomszédban lakik) előszedtem a száz éve gyűjtögetett recepteket, hogy majd sütök valami vegásat. Végül két receptből született egy kalács. Az alapja Kata vegán húsvéti kalácsa volt, a másik Mennyei Manna kakaósa. Ez utóbbi inkább csak a formai megvalósításban segített. Valamiért nekem sok volt a megadott folyadék mennyisége, lehet, hogy a liszt miatt, a módosítottakat adom meg. Az élesztőt igazán sokallottam, de kell bele.

Hozzávalók:
60 dkg liszt (fele-fele arányban tk/finom liszt)  
3,6 dl növényi tej
10 dkg gyümölcscukor 
5 dkg friss élesztő
1 dl olivaolaj
1 csipet aszkorbinsav
csipet só 

4-5 evőkanál karobpor
5 dkg gyümölcscukor
vanilia

1/2 dl növényi tej a kenéshez

A lisztet egy nagy tálba öntöttem, beleszórtam a gyümölcscukrot, a sót, hozzáöntöttem az olajat, amivel átmorzsoltam az egészet. Ezután hozzáadtam az élesztőt is, végül a tejet is beleöntöttem. Mindezt jó negyed óráig gyúrtam, míg a tészta kezdett leválni a kezemről.Konyharuhával letakarva langyos helyen kelesztettem fél órát.
Ezalatt kikapartam egy vaníliarúd belsejét, és összekevertem a maradék gyümölcscukorral.
Ezután a tésztát három részre vettem, egyenként vékonyra kinyújtottam, mindegyiket megszórtam a cukor harmadával, és a karobporral, majd feltekertem, mint a beiglit.
Mikor készen volt mind a három csigám, egymás mellé vettem őket, és összefontam. A végét behajtottam, hogy ne szóródjon a töltelék.
Sütőpapírra helyeztem, és megkentem növényi tejjel alaposan a tetejét.
Amikor készen volt, 40 percig kelesztettem szintén langyos helyen, majd 180 C-on 1 óráig sütöttem.

OK, a fontást még gyakorolnom kell, de ettől eltekintve nagyon szépen megkelt, és viszonylag formás is lett.

Káposztás burgonya II

Tavaly tavasszal volt egy hasonló posztom. Némi változtatást eszközöltem a recepten, pl. kimaradt a hagyma.

1,5 kg héjában főtt burgonya
1-1,5 kg savanyú káposzta
3 db alma
1 tk bazsalikom
3/4-1 l növényi tej
3 kanál olivaolaj
1 dl szójajoghurt (elhagyható)

A burgonyát héjában megfőztem sós vízben, meghámoztam, és villával áttörtem úgy, hogy darabos maradjon.
A savanyú káposzta levét kicsit kinyomkodtam, késsel keresztben-hosszában átvágtam a szálakat. Ezt talán érdemes lett volna kinyomkodni, mert még nekem is savanyú volt. Ha nem túl érett a káposzta, nem muszáj teljesen kinyomkodni, csak akkor elég kevesebb tej a felöntéshez.
Az almát feldaraboltam kisebb kockákra.
A tepsit kikentem olivaolajjal, belehalmoztam a savanyú káposztát, rászórtam a krumplit és az almát, megszórtam bazsalikommal, és átkevertem az egészet.
Felöntöttem 3/4 liter szójatejjel - épp ez volt itthon felbontva, a tetejét megkentem szójajoghurttal (lassan lejáratos volt, nem akartam tovább tartogatni), ami elhagyható. A tetejét megszórtam bazsalikommal. Ezután kb. 50 percig sütöttem 180 C° -on.

2010. március 11., csütörtök

Hó, kenyér, leves

Sejtettem, hogy valahogy így lesz. Majdnem azóta esik, mióta megírtam a "tavasz" című bejegyzést. :)
De azért is beteszek ide pár képet, ne tessenek utálni a telet, hiszen szép. És lehet örülni neki. Akkor is, ha miatta csuszkorál, vagy épp keresztbe áll velünk a busz. Csak akkor nem, amikor elkezdem hallani az ereszt. Először csöpög, majd csordogál, végül folyamatosan adja jellegzetes zaját, míg a napocska előbújva apasztja a hókupacokat. Ennek sosem tudok örülni, de elfogadom, ha körülöttem mindenki elégedetten nyugtázza az ilyesfajta tényeket.

Nem ragozom tovább ezt a dolgot. Már csak írogatok. Várom, hogy a rokonságnak tervezett egri húsleves megfőjön, meg kisüljön a kenyérkém. Hupsz, ez utóbbi rendes ám, mert már csörgött is a sütő.
Szép lett. Fele rozs, fele tk tönkölybúzaliszt. A szokásos recept szerint. (60 dkg liszt, 360 g víz, 1,5 g élesztő, só, méz, magok)
A géppel megdagasztattam alaposan, hagytam kelni fél órát, majd újra dagasztattam. Szépen dolgozott a kis Moulinex, karácsony óta az is látott sok mindent a konyhánkban.
Havat azt nem. Csak mert háttal van az ablaknak. :)

Remélem, hogy holnap engem meg nem állítanak a sarokba.
Levettem ugyanis a levest, de egy húsevő nem volt a környéken, hogy megkóstoltassam vele, valóban megfőttek-e szegény marha alkatrészei. Beleszúrtam a villát ugyan, puhának tűnt. Remélem, hogy nem azon a 3 darabon próbálkoztam, ami megfőtt, de a többi még nem. Mert akadhat ilyen szerencsés eset is. Akkor senki le nem mossa rólam, hogy direkt toltam ki velük. Pedig biztosan nem is.
Olykor mégis sikerülnek úgy dolgok, hogy szándékoltnak tűnik. Mint a karácsonyi mákos beiglijük. Pedig még kóstoltattam is, hogy ugyan jó lesz-e.
Szerintük nagyon light-osra sikerült. Mit tegyek. Legközelebb tudni fogom, hogy ugyanannyi cukrot kell borítanom a mákhoz, mint saját mennyisége.
Most viszont, miután a kedvenc barátném és kedvenc barátom is elhagyta a skype légterét, magam is aludni térek.
Mindenkinek kellemes, jó éjszakát! 

2010. március 10., szerda

Tavasz

Igaz, még csak cserépben lakozik... :) mégis érzi az ember, hogy itt sompolyog a környéken. Pont, mint a róka, ahogy tyúkot lopni jár. Rejtőzködik rendesen. Aztán majd csak azt vesszük észre, hogy volt nincs. Ott csirke, itt tavasz.
Bár minden az ellenkezőjét mutatja. Hiszen leesett tegnapelőtt is 8 centi hó, mínuszokat mutat a hőmérő, a híradó pedig dunántúli havazást.
Ennek ellenére tudom, hogy az utolsókat rúgja a tél. Nagyon szeretem, még ha jobban kezd is esni a kissé melegebb napfény. Bár a szám csak mosolyra görbül minden alkalommal, amikor pelyhekben látom hullani a csapadékot.
Türelem. Még a héten kidühöngi magát, a napokban még fagyoskodunk kicsit a Mátrában, azután hipp-hopp a nagy többség azon nyavajog majd, hogy megpusztul a melegtől. Ki érti ezt?! :)

2010. március 9., kedd

Sok zöldséges rizs pataki tálban

A falafelhez zöldséges rizs is készült, amit tofuval turbóztam fel kicsit. Inedites tofu volt, az omlósabbik fajta, így még a "szójaellenes" családtagok is fintorgás nélkül fogyasztották, mert kellemesen elvegyült a tömegben. :) Kicsit olyan jellege lett, mint a feta sajtnak a görög salátában.

Hozzávalók:
1/2 kg barnarizs
1/2 kg borsó
3 nagyobb sárgarépa 
2 szál petrezselyem, vagy egy darab zeller 
3 cukkini 
2 dl zakuszka 
só és víz

A pataki tálat beáztattam. 
A barnarizst feltettem főni háromszoros vízben 40 percre, 1 csapott tk sót tettem a vízbe.
Ezalatt megpucoltam a répát, a petrezselymet, felaprítottam kockákra és sós vízben megfőztem.
A cukkiniknek levágtam a végeit, majd kisebb darabokra szeletem.
Mikor készen volt a rizs, leöntöttem róla a fölösleges vizet, hozzákevertem a leszűrt főtt zöldségeket és a cukkinit. Ráöntöttem a zakuszkát, és mindezt alaposan összekevertem.
Ezután a masszát beleöntöttem a pataki tálba, eligazgattam az egészet, és 200 C-on 1 óra hosszáig sütöttem.

2010. március 8., hétfő

Falafel

A múltkori kicsit szétesős, de ízletes falafel gombócom után megpróbáltam változtatni az eredeti koncepción. Most főtt köles került bele, mert ez volt épp készen a hűtőben, de pont meg is felelt ahhoz, hogy viszonylag jól összetartsa a masszát. Ráadásul a lúgosító gabonák közé tartozik, plusz hétféle aminosavat tartalmaz.

Hozzávalók:
1/2 kg csicseriborsó
20 dkg szezámmag
20 dkg köles
2 gerezd fokhagyma
1 közepes fej vöröshagyma
babérlevél
őrölt kömény
őrölt koriander és szerecsendió
1 csokor petrezselyem zöldje 
só 

15 dkg tk zsemlemorzsa 

A csicseriborsót egy éjszakás áztatás után (minimum 8, de inkább 12 óra)  2,5-3 óra hosszáig sós vízben babérlevéllel és köménnyel főzzük, míg meg nem puhul. Ezalatt 3xos sós vízben megfőzzük a kölest. 15-20 perc alatt készen van.
Ha mindez megfőtt, a lecsöpögtetett csicseriborsót, kölest összeöntjük, hozzáadjuk a szezámmagot, vöröshagymát, fokhagymát és a fűszereket. 
Botmixerrel összeaprítjuk az egészet krémesre. Kevés víz esetleg adható hozzá, de a köles eléggé megkönnyíti a dolgunkat.
Azután kisebb darabokat veszünk ki belőle, tenyerünkben formázzuk, zsemlemorzsában megforgatjuk, kiolajozott tepsibe fektetjük, és 40 perc alatt kisütjük úgy, hogy közben megfordítjuk a fasírtokat.

Csicseriborsó krém

Falafel gombócot készítettem, és a csicseriborsó egy részét meghagytam a krémnek. Finom lett, de ez nem az a kence, amire azt mondjuk, hogy hidegen is kitűnően kenhető. :)
Mindez lefordítva annyit jelent, hogy fogyasztás előtt vagy érdemes a krémet picit meglangyosítani, vagy kanállal kell enni a kenyér mellé, mert különben lepotyog. Persze megoldás lehet a lényegesen több zsíradék hozzákeverése is, de ezt a megoldást nem preferálom annyira.

Hozzávalók:
15 dkg csicseriborsó
10 dkg szezámmag
1/2 citrom leve
4 ek olivaolaj 
2 gerezd fokhagyma
petrezselyemzöld
babérlevél, őrölt kömény
só 

A csicseriborsót legalább 8 órára beáztatjuk, majd  megfőzzük minimum háromszoros vízben babérlevéllel, köménymaggal és sóval. 
A főzési idő extrém esetben 3 óra is lehet. Ha jól emlékszem, nálunk ez 2,5 óra volt. Akkor jó, mikor az egész szem szétrágva nem szemcsés, hanem finoman kenődik. 
Legközelebb kuktába rakom. (Vagy konzervet vesz az ember, de bevallom, azt még sosem próbáltam.)
A szezámmagot megpirítjuk serpenyőben.
A citrom levét kicsavarjuk, és a megfőtt csicserihez adjuk, hozzáöntjük az olajat, belerakjuk a fokhagymát. Mindezt botmixerrel pürésítjük, ha szükséges utánasózzuk. Amikor készen van, hozzákeverjük a felaprított petrezselyem zöldjét és a szezámmagot.

2010. március 2., kedd

Hajdina piskóta

Reggelire igen jó alternatívának találom, mivel nem esik szét útközben, nem kenődik, buszon is eleszegethető, nagyrészt lúgosító gabonából készül, ráadásul a hajdina hasznosításának ízletes formája.
Egyszer már lejegyeztem, de ez más ízzel, de jóra sikerült, és nem szeretném elfelejteni az arányokat.
Azóta egyszer készítettem csak hajdinából is. Az a tészta veszített a könnyű piskóta jellegéből, kicsit keményebb lett, tehát ha valaki glutén menteset szeretne, az is megoldható, csak bátran.

30 dkg hajdinaliszt (kávédarálóval őrölve)
23 dkg tk tönkölyliszt
1 l növényi tej (szója)
1 tányér aszalt gyümölcs felaprítva (datolya, vörös áfonya, füge, szilva)
2 ek olivaolaj
2 ek nyírfacukor / 2 ek méz / 20 csepp sztívia
1 csipet só
2 ek lenmag 
5 ek szezámmag őrölve
1 cs foszfát mentes borkősütőpor
1 kk szódabikarbóna
1 csipet őrölt szegfűszeg
1 csipet őrölt fahéj 

Egy tepsibe zsírpapírt teszünk, eligazgatjuk. A sütőt 190 C-ra melegítjük. 
Ezután a száraz összetevőket egy tálban keverjük össze, majd az olivaolajat, és a végén adagonként hozzáöntjük a tejet. Gyorsan összedolgozzuk finom masszává, a legvégén beleszórjuk a gyümölcsöket, összekeverjük, és mindezt szétterítjük a tepsiben. 45-50 perc alatt 190 C-on sütjük.
Candidások aszalt gyümölcs helyett almát, ananászt tehetnek bele apróra vágva, vagy esetleg házilag aszalt epret, vagy hasonlóan alacsony glikémiás indexű gyümölcsöt, és persze nyírfacukrot, vagy szteviát használjanak.

Életmód klub Kaposváron

Hátha érdekel valakit:

Márc. 10. 17 óra: Természetgyógyászati irányzatok napjainkban
- mit nevezhetünk természetgyógyászatnak?
- léteznek-e csodaszerek?
- a hit szerepe a gyógyulásban
- miért kell mindent józanul megvizsgálni? milyen veszélyei vannak az okkult irányzatoknak?

Márc. 24. 17 óra: Mit tehetünk a tavaszi fáradtság ellen?
- tavaszi vitamin-források
- a természet regeneráló szerepe
- tavaszi étrend-javaslat

Márc. 28. vasárnap 14 órától medvehagyma-gyűjtés!


Ápr. 7. 17 óra: Mindennapi mérgeink a háztartásban

- tisztító, tisztálkodó szerek összetétele
- mérgek a levegőben, vízben és élelmiszerekben
- hogyan méregtelenítsük környezetünket és szervezetünket?

Ápr. 21. 17 óra: Házi gyógymódok
- milyen betegségeknél alkalmazhatunk házi gyógymódokat?
- melyek a legegyszerűbb víz-kezelések?
- a faszén, lenmag, agyag-pakolások

Az összejövetelek helye: Kaposvár, Virág u. 43.

Minden alkalommal a témához kapcsolódó ételkóstolóval!

2010. március 1., hétfő

Gesztenye massza házilag

Nem a tegnapi "jól sikerült" sütibe valóval hozakodnék elő. :)
Még a múltkoriban készítettem gesztenyepürét, ami finom lett, bár megszenvedtem a gesztenyével, mert elég vacak minőséget kaptam.Érdemes vásárlás előtt megvizsgálni alaposan a szemeket, hogy nem nagyon ráncos, illetve könnyű, nem zörög-e a héjában, nincsenek e rajta fúrt lyukak stb.  Sokszor az olcsóbbat választva összességében többet fizet az ember, ha a felét kidobálja azután a szemétbe.

Főzés előtt a szemeket keresztben be kell metszeni, a felforrt vízbe önteni, és 40-50 percig főzni.
Nagyon sok helyen ennél kevesebb időt (15-20 perc) is láttam javaslatként, de az enyém nem készült el addigra. Előfordulhat, hogy nem megfelelően tárolták, és megöregedett, vagy nem a legjobb fajtához volt szerencsém.
Azt javaslom, ha szép, frissebb szemeket készítünk, még szezon elején, 15 perc után próbáljunk kóstolni.

Kicsit macerás pucolgatni, de ki lehet bírni, nem annyira haladatlan munka, és a kész gesztenye massza pedig kárpótol a körmünk alá bújt koszért. ;)

Hozzávalók:
1 kg főtt, hámozott gesztenye
1/2 l szójatej
1/2 rúd vanília
4 ek dióolaj (vagy 5 dkg vaj)
4 ek gyümölcscukor
1 csipet só

Olyan receptet is olvastam, ami szerint a tejben addig kell főzni a gesztenyét, míg szét nem esik, de ekkor már nem főztem. Az összes hozzávalót egy nagy tálba tettem, és botmixerrel pürésítettem.
Nagyon finom lett. Reggelire főtt köles mellé jól illett.


Gesztenyés és kókuszos kekszek - avagy "nyomós süti"

Tegnap délután nagy ráértemben a maradék gesztenyét szerettem volna hasznosítani, azonban túl sok rossz volt benne, így nem lett volna elég a Dulmina féle gesztenyés csillagra. Abból a receptből kiindulva, dióval kipótolva végül egészen puha és finom sütemény keletkezett, azonban a cseresznye kicsit eláztatta a közepét. Viszont kell hozzá ízre. Tudom, hogy ő aszalványt használt, de ha már felbontottam a leve miatt a befőttet, használtam a gyümölcsöket is.
Mivel nem gesztenyepürém volt, hanem szemes főtt gesztenyém, és egyneműsíteni szerettem volna, a javasolt meggylé mennyiségét emeltem meg. Azzal, vajjal és vaníliával, illetve nyírfacukorral botmixerrel dolgoztattam össze. Később hozzáadtam a diót, lenmagot és a lisztet is.
Hm, összeállt. Nagyszerű, nyugtáztam magamban. Felmásztam a kamrapolcra, elővadásztam az évek óta nem használt kis gépet. Minimum 3,5 éve (candida előtt) ki sem bontottam a dobozát, más meg nem "merészel" ilyesmihez nyúlni ebben a házban, mivel köztudottan veszélyes eszköz. ;)
Egy sütőpapírt beigazgattam a tepsibe. Na ez az a pont, amit mindenki hagyjon ki! Látszik, hogy tényleg régen gyakorlatoztam magam benne. Elfelejtettem minden gyakorlati tudnivalót... zsírpapírra nem ragad a massza, így nem is lehet belőle keksz.  
Beletöltöttem a krémet. Nem jó, nem ragad. Biztosan a több folyadék miatt kevés a liszt. Elmértem. Hozzátesz egy kis rozslisztet. Tettem, kettőt. Aztán még kettőt, mire rájöttem, mennyire analfabéta vagyok, csak a sütőpapírt kell elfelejteni, és a massza tökéletes. Két kattintásnyira formás keksz.
Mivel több lett benne a liszt, összesen kb. 25 percet sült egy adag.
Legközelebb inkább előszedem a házilag készült gesztenyemaszát a mélyhűtőből, és megpróbálom az eredeti receptet is. Így is finom lett, csak a dió miatt kevésbé gesztenyés jellegű. 
A nagyszüleimnek, mivel elég puha volt, kifejezetten ízlett. Ennek ellenére javasolnám az eredeti változatot kipróbálni mindenkinek. :) Az biztos, hogy legközelebb nem teszek a közepébe cseresznyét.

Hozzávalók ehhez a változathoz:
30 dkg főtt gesztenye
1,5 dl meggylé
7 dkg vaj
4 ek darált dió 
1,5 ek lenmag
2 ek nyírfacukor (3 ek gyümölcscukor)
3 cm vaniliarúdból
4 ek tönkölyliszt
2 ek rorzsliszt 
60 fél szem cseresznye
csipet só 

Egy második adagot is sütöttem, az kókuszos lett. A többieknek jobban ízlett, nekem az töményebb volt. Hasraütésre raktam a hozzávalókat abból, amit találtam, illetve ami kéznél volt, felbontottam, stb. Több, mint ehető lett. :)
Hozzávalók:
10 dkg kókuszreszelék
10 dkg zabliszt
3 ek rozsliszt 
2 ek gyümölcscukor
6 ek magozott cseresznye
10 dkg vaj
1 dl meggylé
csipet só

A cseresznyét és a vajat, ha már elő volt szedve a botmixerrel kevertem, majd a gyümölcs leve és a cukor is hozzáadódott, azután a többi szárazanyag. Összedolgoztam egyneműre, és beletöltöttem a gépbe. A kókusz miatt kicsit darabosabb lett, de formásak azok is. 
Ezekre pár db. kivételével nem tettem gyümölcsdarabokat, viszont ezen nem puhította meg a kekszeket, mert valamiért jobban átsült.
Eszegettem belőle, de rájöttem, hogy ezek a kekszek túl vajasak. A többiek nem bánták, nem sok maradt a végén.

2010. február 28., vasárnap

Kínai kel saláta - másik változat

Anyu pénteken hozott egy egész formás kínai kelt. Szétnéztünk itthon, mi is van a kamrában, azután a következőkből el is készítettük a salátát:

1 kínai kel
1,5 pritaminpaprika
1 kígyóuborka
1 avokádó 
1 kis fej lilahagyma
1 citrom leve
5 csepp sztívia (1 ek méz) 
2 ek szezámolaj
1 csapott tk só

A kínai kelt leveleire szedtem, és a torzsánál vékonyabbra szeleteltem, a csúcsok felé haladva kb. centis vastagságúakra. A pritaminpaprikát és a kígyóuborkát kis kockákra vágtuk, az avokádót és a lilahagymát szintén.
A citrom levét kicsavartam, belekevertem a sztíviát, sót és olajat. Felengedtem vízzel, és ráöntöttem a salátára. Majd még két pohár vizet utánaöntöttem. Mindezzel átkevertem az egészet, és hagytam fél órát állni, mielőtt fogyasztottuk.

Zöldborsó főzelék

Láblógatós napot terveztem így a vizsgaidőszak végével. Keveset voltam itthon az elmúlt időszakban, abból a kevésbe pedig tanulás, főzés, alvás fért bele. A rendrakásra fordított picinyke idő meg is látszott a szobán, a por boldogan rakódott lefelé, mindenütt plusz papírkupacok növekedtek.
Majd ma, amikor se Pest, se barát, se főzni-, se tanulnivaló...
No ezzel csak most este foglalkoztam. :)

Délelőtt borsófőzelék készült, kínai kel saláta, meg voltam az egyik falubeli néninél tojásért. Stefi néni épp krumplit sütött magának a csirkemáj mellé, mert hétközben hordják neki az ételt, de hétvégén magára marad ez ügyben. Kérdeztem, finoman főznek-e. Válaszában a lényeg az volt, hogy elégedett lehet, mert az egyik étel mindig hús. Más háttér, más tudásbázis, más információ - mennyiben más vélemény.

Hazaérkezve összeraktam egy salátát,  mert a nyers is kell. Ugyan megkaptam, hogy nincs mihez enni, de nagyon nem zavart, finom volt a főzelékkel, ami úgyis jó sűrű lett. Plusz főtt kölessel ettem, mert volt készen. Feltétnek szója - krinolin volt, amit teflon lábasban pici olivaolajon megpirítottam.
A krinolin szóval egyébként nem vagyok tisztában, mit is takar, hiszen húsos kajából sosem ettem ilyet, de ennek a csomagolására ez volt írva, tehát az eredeti változat is valami ilyesmi lehet. De hogy pontosan miért is ragozom, nem tudom megmondani. :)

A borsófőzelékre visszakanyarodva. A következőképp készítettem. Igen bonyolult, tessék jól figyelni! ;) 

Hozzávalók:
2 kg borsó
10 dkg olajosmag  
4 ek tk tönkölyliszt
1 csapott ek vegamix 
1 csapott ek só
víz

A borsót megfőztem annyi vízben, hogy épp ellepje. Hozzátettem a sót és ugyanannyi vegamixet.
Bő fél óra múlva turmixgépben napraforgót és kesudiót (de lehet mandula is) összeturmixoltam kb. 2 dl vízzel, majd belekevertettem a tönkölybúzalisztet is. A liszt helyettesíthető étkezési keményítővel is, szerintem ekkora adaghoz 1,5-2 ek. kellene, vagy zabliszttel, abból 2-3 evőkanálnyi.
Kevergetés mellett mindezt a "rántás helyettesítő" folyadékot hozzáöntöttem a borsóhoz. Jobban szeretem így, mert nem ég az olaj, nem csomósodik össze, egészségesebb.
Együtt főztem még kb. 10 percig, amely idő alatt azért folyamatosan kevergettem, hogy le ne ragadjon.

2010. február 27., szombat

Tök

A téli időszakban a kedvenc "sütim" gyakran készül. Általában Nagyapám a fősütőmester, de most itthon kerültek a tepsibe, mert a piacon vettem.

Ketté vágtam, kikanalazgattam a magokat, kedvtelve nézegettem a narancsos színeit. Tényleg nagyon szépek voltak. Utána kiraktam a tepsi alját alufóliával, hogy kevésbé kelljen szétvakarnom a tepsit, miután kisül. 2 óra hosszáig 200 C-on sült. Finom lett.

Elgondolom, hogy egy candida diéta kellett ahhoz, hogy erre rájöjjek... kutya egy gyerek voltam. Nem kell, nem szeretem, "had szagoljam"... voltak kifogásaim. :)

2010. február 26., péntek

Vegán székelykáposzta

Ideje kihasználnunk a hordóból a savanyú káposztát, így tegnap este székely káposztát készítettünk Anyuval. Mikor már félig készen volt, eszembe jutott, hogy a sógornőm diétázik, és ugyan megeszi-e a rizst. Mert ha igen, azt rakunk az ételbe, ha nem, az egészet árpagyönggyel készítjük el.
Közölte, hogy kenyeret és fehér tésztákat most nem eszik, de rizst igen, viszont a barnát nem eszi meg.
No erre nekem ment fel az agyvizem - szégyellem is magam miatta - mert ebben abszolut nem lehet megkülönböztetni barna-e, vagy sem, mivel a múltkor kipróbáltuk. 2 perc múlva lehiggadtam, és eldöntöttük, mivel fehér rizst én nem eszek, - szóval melyikünk is a macerás ;) - kettészedjük.

Hozzávalók:
3 kg savanyúkáposzta
50 dkg árpagyöngy / rizs / barnarizs
2 fej hagyma
10 dkg szójakocka
10 dkg gomba
1 ek pirospaprika
3 ek kesudió
1 ujjnyi gabonakolbász
2 ek olivaolaj
1 ek só
víz

A hagymát megpucoljuk, aprítjuk, kevés olajon és vízen megpároljuk. Általában lefedve vízben megpárolom teljesen, aztán átkeverem kis olajjal, és rászórom a pirospaprikát.
A savanyú káposztát így a tél vége felé ki lehet mosni, mert annyira savanyú lesz, hogy a kecske is elmekegné magát, ha megenné - mondja Anyukám. :) A levét leöntöttem, és beraktam a hűtőbe. Ecet helyett jó lesz bablevesbe, vagy nem tudom még mit találok ki neki.
A savanyú káposzta hosszú szálait kisebbekre vágjuk - egyszerűbb enni utána és 1 perces munka - majd a hagymára öntjük, átkavarjuk, és felengedjük annyi vízzel, hogy épp ellepje.
 
A szóját közben jó sós vízben felrakjuk főni, pár perc forrás után leöntjük róla, és hozzákeverjük a káposztához. Ha valaki előre gondolkodik, esetleg előző este megteheti ugyanezt, azután olajjal, különböző fűszerekkel "pácolhatja" a szóját másnapig. Jobb íze lesz.

Ezt követően a felaprított gombát is beleöntjük a lábasba, és forrástól számítva legalább másfél órát hagyjuk főni. Összesen kell neki a 2 óra. Tudom, hogy ez rengeteg időnek tűnik, de a fővetlen káposzta nagyon sok embernél okoz azután görcsöket. Vagy nyers, vagy főtt, itt az átmenetet felejtsük el.
Amikor a káposztánk nagyjából megfőtt, hozzáöntünk bő 1 liter vizet, mivel a rizs kb. ennyi vizet fog felvenni. Itt tehetünk bele kis sót, ha úgy ítéljük meg. Azután ráöntjük az árpagyöngyöt, vagy rizst. Ne kavarjuk le az aljáig! Csak úgy félútig, így megóvhatjuk magunkat attól, hogy leragadjon az aljára, mivel a káposzta alul nem fog. Ekkor belekeverhetjük a gabonakolbászt is. Fehér rizzsel kb. 20 percet, barna rizzsel és árpagyönggyel bő 40 percet legalább főzzük.

Kb. 10 perccel a tűz lezárása előtt turmixgéppel összedolgoztatjuk a kesudiót némi vízzel, és hozzáöntjük a káposztához, átkavarjuk, hagyjuk, hogy kicsit felfőjön, és elzárjuk a gázt.
Aztán megesszük. :) 

Szóval megesszük: tisztában vagyok vele, hogy a szójakocka nem épp a legmegfelelőbb feldolgozási formája ennek az egyébként hasznos növénynek. Amióta világos számomra, ritkán használom.
Fogyasztásnál arra kell ügyelni, hogy nagyon alaposan rágjuk meg, figyeljünk oda rá. A gyomor munkáját könnyítjük vele, meg a saját dolgunkat is...