Újabban nagyon rákaptam a hajdina lisztre, nagyon sok mindenbe bátran használom. Ugyan kenyeret nem lehet belőle sütni, de palacsintához, gofrihoz, piskótához nagyon jól alkalmazható, egészséges, gluténmentes, lúgosító gabona, nem terheli meg a szervezetet.
Igyekeztem megtalálni a jó arányt, hogy a tészta finoman megsüljön, jól álljon össze tojás és tej nélkül is.
Egy hétig nem volt sztíviám. Örömmel kaptam a kezembe, mert már annyira megszoktam a használatát, és rájöttem, hogy a különböző cukrokkal (nyírfa, gyümölcs) iszonyúan leragadnak az ilyen készítmények. Sztíviával ilyen gond egyáltalán nincs, az íze pedig tényleg nem tűnik fel. (Férj, Hug által lemeózva)
Általában a Vegetárból veszek natúr hajdinát, amit az Apa által megszuperált nagyüzemi kávédarálón ledarálok. Azzal őröljük a lisztet is. Ezen szoktam egy-egy zacskó kölest is megőrölni durvára.
Van egy százéves kézi habverőm, azzal pillanatok alatt össze lehet keverni, mert elég kemény. Az újabb, amit Nagyútra vettem, nyeklik, nyaklik, mert a keverő része nem elég kemény, valami szilikonos bevonatú lágyabb fém.
Az előzőnek meg kemény volt a habverő része, de a szárai csak részben
rögzítettek, így mindig szétesett. Persze, hogy nem használtuk, pedig jó dolog. Nézzétek meg alaposan, mit vesztek.
Hipoallergénnek gondolom, ha a szezámmag kimarad, akkor nem olyan ropogós, a folyadék mennyiség csökkenthető. Vagy helyettesíthető mákkal pl.
Hozzávalók:
1,5 bögre hajdinaliszt
1,5 bögre zabliszt
0,5 bögre kölesliszt (dara, vagy pehely is jó)
0,5 bögre darált szezámmag
1 ek darált lenmag (elhagyható)
6 ek olaj
20 csepp sztívia
1 csipet só
1 csipet vaníliapor
4 bögre növényi tej (szóját szoktam használni)
kb. 2 bögre szénsavas víz
2 alma lereszelve
A liszteket és a magokat összekeverjük a sóval, vaníliaporral együtt. Belecsöppentjük a sztíviát, hozzáadjuk az olajat, és a növényi tejet. Összekeverjük az egészet, majd annyi szénsavas vizet adunk hozzá, hogy lágyabb galuskatésztát kapjunk, de ne folyjon. Ha a kanállal merjük, nyúljon, mint a rétestészta. :)
A legvégén adjuk hozzá a reszelt almát. Sütőtől függően akár 15 percig is sülhet egy, de általában 10 perc alatt elkészül. Nem olyan, mint a tojásos tésztájú gofri, hogy 4 perc alatt már pirul.
Fotó: BioBrigi Derítés: Ábel a piros felmosó vödörrel... |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése