2009. augusztus 12., szerda

Hogy vagy barátném?

Avagy az egyik Katus féle saláta.
Megnéztük mi van a hűtőben, azután Kata közölte, mit szokott ő belerakni általában. A feta sajtot simán beleöntöttem volna, mondtam is, hogy majd kipiszkálom, mint Tündérkeresztanyu az avokádót, de inkább utólag rakták hozzá. (Köszönöm.)

Egy csomag madár- és jégsaláta (250 - 250 g körül) és (4-5 db) paradicsom volt az alap (3 ek) pirított szezámmaggal. Tettünk még bele uborkát, pár szem diót összetörve és egy fej avokádót is felaprítva. A végén megöntöttük pár kanál dióolajjal, amit nagyon finomnak találtam, de teljesen megfelelő az extraszűz olivaolaj is.

Már nem is tudom mit ettünk hozzá. A csajok talán lazacot, én meg rizst valami japán szószos pácolt tofuval. (Mivel franciául nem tudok, saját fejem szerint fordítom ezeket. Sokszor hasonlít az angolra, néhány dolgot már megtanultam. Nagyon még nem fogtam mellé, remélem azért ez sem malaczsírban pácolták. ;) )

Nem jó ez a világ így. Túl messze vagyunk egymáshoz, vagy csak nem jó szektorban dolgozom, hogy minden hónapban kiugranék hozzád 1-2 napra. Csak dumálni mindennapos dolgokról, megnézni Dávidot, hogyan növekszik. Ülni, és hallgatni a csöndet (már ha nem jön a kukásautó és a vízesést is kikapcsolják), ahogy sokszor tesszük. Vagy bosszantanálak azzal, hogy megint nem jó edényt olajozok össze. :)

4 megjegyzés:

Katus írta...

:-))))
Holnap vége a nyaralasnak...David kisebb sérülésekkel tér haza...no meg csokibarnan...
...
Ez is azt mutatja, hogy ideje lenne elhagyni az olajat ha fözöl ;-))
...
GYERE!!!!!!!
...
Oktoberben megyünk 2 hétre haza :-)
Sok sok puszi!!

Bridge írta...

Örülök, hogy kellemesre kerekedett a nyaralásotok. A sérüléseknek nem annyira, de "katonadolog" gondolom.

Olaj. OK. :)))

Várunk benneteket!

erős ildikó írta...

Jó kis nyári étel! Nekem a lazac és a feta is jöhet hozzá, de azok nélkül is szívesen enném.

Bridge írta...

Valóban az. Egyszerű, finom. Kinek kedve szerint való formában. :)