2009. augusztus 5., szerda

Vasárnap 16:00-kor hangverseny az Olasz Kultúrintézetben

Klarkat juttatta eszembe, hogy bizony zenei tábor (valójában őt is ott ismertem meg) van a héten, és vasárnap koncert.
Ez olyan másfél hetes időszakot takar, amikor nagyobb darabokkal egy szimfónikus zenekar és 60-100 tagú kórus egyházzenei darabokkal intenzíven készül koncertekre. A befolyt összegeket a Nágyocsi Reménység Gyermekfalu támogatására fordítják.
A résztvevők amatőrök, és profik vegyesen, bárki jelentkezhet a táborba.
Több mint 10 évig minden táborban részt vett a családunk. Ki énekelt, ki zenélt, éppen hogy alakult. Nagyon szerettük, de idén sajnos nem jött össze. Az öcsémmel tavaly is csak pár napot tudtunk Bózsván tölteni, illetve a bevonulót fújtuk, mert akkor Anya törött lábbal feküdt idehaza.
Igazán nagyszerű élményekkel gazdagabban jöttünk mindig haza, valóban sajnálom, hogy ez az idén most kimaradt.

Azért a hangversenyt most is reklámoznám, mert biztosan nagyon szép lesz. Mindig is az, lelkig ható, nem elvont, befogadható zenedarabokat hallgathatunk. Szeretnék elmenni rá, de még bizonytalan, persze ha valamelyik "olvasó" noszogat, biztosan ott leszek. :)


Beszédet mond: Dr. Reisinger János
Időpont: 2009. augusztus 9. vasárnap 16.00
Helyszín: Olasz Kultúrintézet (Budapest VIII., Bródy Sándor u. 8.)


Nincsenek megjegyzések: