2009. május 23., szombat

Vegán francia saláta és a Budai arborétum

Úgy alakult, hogy a zenekarral ma Budapesten voltunk egész nap. Nagyon szép időnk volt, ragyogó napsütéses. Keveset fújtunk, többet hallgattunk, és sok időnk volt sétálni és beszélgetni is. A gyerekekkel az Egyetem kertjében - valójában a Budai Arborétumban kóricálni, megcsodálni a különlegesebb növényeket. Pl. a punica granatum nevű több helyen is virágzó cserje ragadta meg a figyelmünket. Ildikónak egyből beugrott a gránátalma, de csak guglis segítséggel bizonyosodtam meg róla az előbb, hogy jól gondolta.

Ebédre mindenki evett, amit hozott. Kocsi hátuljából, kosarakból, szatyrokból, innen onnan kerültek elő szendvicsek, fasírtok, egyéb ételek. Mi francia salátát ettünk cukkínivel, zöldséges fasírttal, saláta levéllel, uborkával, barna kenyérrel.

Amióta a retek kibújt, francia salátát akarok enni. Nagyon szeretem a zsenge ízét benne. Csütörtök este végre elkészítettem. Apa észre sem vette, hogy nem tojásos. A legpozitívabb visszajelzés viszont Anyától jött, aki vacsorára is evett belőle, tehát ehető kategóriába sorolta :)

Majonézt a következőképpen készítettem:
3 púpos kanál szójaliszt
3 púpos kanál szójatejpor
2 ek lenmag
2 citrom leve
3 kanál kesudió
3 kanál napraforgómag
3 dl víz
1/2 kk só
1 ek mustár (ecet kerülése esetén előző nap beáztatott darált mustármag citromlével, mézzel keverve)
1 ek méz vagy 3 csepp sztívia
1/2 dl olaj

Mivel sem tojást, sem tejfölt nem akartam bele tenni, a múltkori vegán majonézt turbóztam fel magokkal.
Az olaj kivételével az összes hozzávalót simára turmixoljuk. Ha valaki hígabban szereti, adhat még hozzá vizet, de csak akkor, ha már az olajjal keverve megvan a majonézes jelleg.
Ha a gép eldolgozta, a végén hozzáadjuk az olajat, és még egy kicsit kevertetjük a turmixban.

Míg ezt készítettem, apró kockára vágott répa, krumpli és borsó főtt kevés sós vízben egy nagy fazékban. Olyan másfél kg lehetett.
Mikor megfőtt, leszűrtem.

Megpucoltam 3 savanykásabb almát, felkockáztam azokat is, illetve 6-7 db retket is. Ezeket összeöntöttem a zöldségfélével, majd mindehhez hozzákevertem a majonézt.

Rántottam ki cukkinit mellé. Az egyik adagot kiolajozott tepsiben sütöttem, amit még ennél az ételféleségnél nem próbáltam, de ezen túl többször fogok, mert jól sikerült.

Most kivételesen hamar hazaértünk. Vacsora után kiszaladtam bicajjal fényképezni a naplementét, körbekarikáztam a falut. Nagyon kellemes fényviszonyok voltak, csak kicsit kezdett hűvösödni, a békák kuruttyoltak... szép nap volt a mai.

Nincsenek megjegyzések: