2012. június 5., kedd

Tökfőzelék

Pár hete emlegetem, hogy tökfőzeléket kellene főzni, de sorra meg lett vétózva. A pénteki rohanásban viszont nem foglalkoztam az ellenkezéssel, megvettem a piacon három gyönyörű kis tököt. Annyira zsengék voltak, hogy azt gondoltam, nem létezik, hogy ebből rossz süljön ki. ((Halkan, és két zárójelben jegyzem meg itt, hogy cserébe viszont készítettem mellé csirkepaprikást feltétnek.))
Valóban finom lett, és a kesudió miatt kicsit krémes jellegű. Meggyőző lehet, hogy a legnagyobb ellenkező kétszer is szedett. Pedig kapor is volt benne. Bár nem tudom ez utóbbi mennyire szólt a szakácsnőnek, és mennyire a főzeléknek, illetve az éhes hasnak. :)
Lényeg, a lényeg, bárkinek javaslom a receptet kipróbálásra, annak is, aki nem vegán, mert a kesudióval sűrített főzelékfélék mindig nagyon ízletesek. Ráadásul a friss növényekből készült tökfőzeléket össze sem lehet hasonlítani az öreg, a szárát is belereszelt mélyhűtött tökből készülttel. Nem csodálom, hogy sokan nem szeretik.

Hozzávalók:
3 kisebb főzőtök
1 kis fej vöröshagyma
1 csokor kapor
2 ek olivaolaj
1 csapott ek só
1 tk pirospaprika

2 marék kesudió
1 marék napraforgómag
4 ek tk tönkölyliszt

A hagymát megpucoljuk, aprítjuk, kevés vízen megpároljuk.
A tököt pucoljuk, lereszeljük.
A hagymára öntjük az olivaolajat, rászórjuk az apróra vágott kaprot, kicsit kavargatjuk, majd beleszórjuk a pirospaprikát, és hozzáadjuk a tököt.
Sózzuk. Felengedjük annyi vízzel, hogy épp ellepje. Forrás után kis lángon főzzük, míg a tök megpuhul.
Ezalatt az olajos magokat kevés vízzel összeturmixoljuk. Amikor már sima, beleszórjuk a lisztet, és felengedjük annyi vízzel, hogy a gép kényelmesen dolgozzon. Az öntetet a leveshez kavarjuk, és 10-15 percet főzzük együtt. Közben sűrűn kevergetjük.

Nincsenek megjegyzések: