2012. február 6., hétfő

Sütőtökös cipócska

Mamáék tegnap tepsibe sült krumpli helyett sütőtököt sütöttek. Illetve Mama mindkettőt tervezte, de Tatus túl lassú volt a terveihez képest. Persze Tata sosem volt egy kapkodós, de így a 90. évét taposva kétszer meggondolja azt is, hogy a kucsmáját megmozgassa-e a fején. :)
No nem baj, csak Mama méltatlankodott rajta, aki 84 évesen azt hiszi, még mindig úgy kellene reagálniuk mindenre, mint 20 éves korukban. Illetve, nem hiszi, csak bántja. Ilyenkor az ember megsimogatja a karját, aztán elmagyarázza, hogy az is nagy öröm, hogy van, hogy levest főzött, mert nem nekünk kell este 7-kor, és finom is, meg nem baj, ha egyszerű kaja, azt szeretjük, nem a pekingi kacsát. Ez utóbbit persze amúgy se. :)


20 fokból ki, -15 fokba még kintebb, 20 fokba be. Edzettük a sütőtököt, nem kevésbé magunkat.
Fellököm a sapkát a fejemen, hogy lássam, hová teszem le a tepsit, szusszanok. Brr, de hideg van odakinn. Nem csoda, hogy Bundás (a kutyánk) is be akart jönni velem, de gonosz voltam, és nem hagytam. :)
No, nem kell félteni, jó helye van.
Lehetne idebenn melegebb is, a padló ugyan elég meleg, de a levegőn nem érzem. S már jár az agyam, hogy mivel lehetne a sütőt beindítani...

Sütőtökös zsömle

Hozzávalók:
60 dkg liszt (30 dkg tk, 30 dkg fehér)
260 ml víz (a sütőtök levességétől függ)
4 ek sütőtök
25 g vaj / 3 ek olivaolaj
2 ek zabliszt
őrölt lenmag, szezámmag, esetleg kicsi kakukkfű
1,5 tk só
1 tk méz
2 dkg élesztő

Kenyérsütő gépben szoktam a tésztát megdagasztatni, de kézzel is meg lehet, csak munkaigényesebb.
A száraz hozzávalókat kell először összekeverni, majd az olajat, tököt, és a végén a szükséges vízmennyiséget. Ha gyenge a sütőtök, sokkal vizesebb, kevesebb folyadék szükséges hozzá.
Átgyúrjuk, meggömbölygetjük a tésztát, a tetejét bevágjuk, majd hagyjuk 40 percet kelni. Azután 180 C-on 45 perc alatt megsütjük.
A tetejét megszórhatjuk szezámmaggal is.
Nagyon jó puha lett a tésztája, halvány sárga színt kapott. Vicces, hogy emiatt mindenki mennyire bizalmatlanul kezelte. :)


Nincsenek megjegyzések: