2011. augusztus 30., kedd

Töltött szója

Az utóbbi idők legfinomabb étele volt, amit ettem. Ünnepi menüként, mikor kisebbek voltunk anya a füstszínű jénaiban sütött mindig csirkecombot burgonyával. Ha a kedvembe akart járni, töltötte a combot.
Persze furán hathat mindezt olvasni egy vegetáriánus blogban, de majd mindjárt megmagyarázom hogy jön ez ide.
5*os élményeim után maradék töltött káposzta, meg müzlit, illetve gyümölcsök jelentették a túlélést némi barna pogácsával fűszerezve. Ezután mentem haza, és azt gondoltam, másnap nyersevészet lesz, úgysem találok otthon semmi értelmeset a hűtőben. Nagyot tévedtem. Békési vendégünk töltött szóját készített a kedvemért, ami Anya töltött csirkéjét idézte minden falatjában. Vittem a Fő szójautálónak is, de aztán elmaradt a kóstolás, pedig lehet, hogy erre még Ő is azt mondta volna, hogy "nem olyan borzasztó". :) 
Rukkolát csipegettem hozzá, meg paradicsom salátát, nagyon ízlett, így közlöm Kati néni receptjét.

Töltött szója

Hozzávalók:
12 szelet szója
2 nagy szelet tk kenyér
5 dkg gomba
1 paprika
1 kis fej hagyma
20 dkg tk zsemlemorzsa
5-6 kanál tk liszt
1-2 dl növényi tej
1-2 tojás

2-3 ek olivaolaj
1 csomag petrezselyem zöldje

A szóját jó sós vízben megfőzzük. (Akkor megy ki legjobban az íze, ha 2x leöntjük a levét forrás után, de bevallom, többnyire egyszer főzöm.)

Ezalatt elkészítjük a tölteléket. A hagymát megpucoljuk, felaprítjuk, a gombát megtisztítjuk, felaprítjuk, a paprikát kicsumázzuk, felszeleteljük. Kevés olajon összepároljuk ezeket, elzárjuk a gázt. Rátesszük a kenyérszeleteket, felöntjük annyi növényi tejjel, hogy össze lehessen keverni. Sózzuk, és hozzáadjuk a felaprított petrezselyem zöldet is. Egy picit a tojásból hozzáadunk.Összedolgozzuk.
Lehet, hogy a tojás pótolható is lenne lenmag őrleménnyel pl., majd egyszer kipróbálom.

A szójáról lecsöpögtetjük a vizet. Felébe vágunk  minden szeletet, de nem teljesen.
A szeletek közé rakunk 1-1 kanál tölteléket, ráhajtjuk a tetejét. Panírozzuk.
Egyik tányérba liszt, a másikba tojás, a harmadikban zsemlemorzsa.
Ügyesen össze kell fogni, de később már nem esik szét.
Aki vegán, a sárgaborsó lisztbe forgatásos módszerrel is próbálkozhat. Ennél még nem próbáltam, úgyhogy csak ötlet szintjén említem.

Egy kiolajozott tepsibe fektetjük a szeleteket, és 20-20 percet sütjük mindkét oldalát.
Kép sajnos nem készült.

Nincsenek megjegyzések: