2014. május 6., kedd

Rukkola az árokparton

A csepeli kert mindig meg tud lepni, még így évek múltán is, pedig tudom, hogy kész botanikus kert. Azt azonban még nem vettem eddig észre, hogy az árokparton rukkola saláta növöget. Pedig tisztában vagyok, hogy egy ilyen terep ezernyi salátának valót nevelget. (Bár pl. pitypang evésre eddig még a candida diéta sem tudott rábírni, ellenben a tyúkhúr meg finom...) Most viszont, hogy nyírtuk a füvet Ábellel, ránéztem, hogy ez olyan mint a rukkola, aztán nyomtam tovább a fűnyírót. Csak akkor álltam meg, mikor elkezdett a levegőben terjengeni az ismerős erős illat. Kissé csípősek a levélkék, de nagyon aromásak, jobb ízűek, mint a bolti, bár ebből nem lapátolnék be akkora mennyiséget, az is tuti, mert a könnyem is kifolyna.
Este megpróbáltam a Férjet kifaggatni, rávenni, hogy vallja be, a tavalyelőtt vett magot ő tüntette el ily módon... :) De tiltakozott, és elhittem neki.

Ahogy utánanéztem, azt írják a Tudatos vásárló oldalán, hogy magas bizonyos vitaminfélék (A, B2, C, K) és ásványi anyag (kalcium, vas, magnézium, szilícium) tartalma. Állítólag tejszaporító főzet is készíthető belőle, illetve várandósoknál csökkenti az émelygést.

Fogyasztható bármivel, régebben pl. nagyon szerettem a gombapörkölt+tört burgonya kombóhoz fogyasztani, de szendvicsekbe is gyakran tettem. Elkészíthető vele egy nagyon egyszerű saláta is.
Alig várom, hogy a fóliában a héten teremni kezdett paradicsom végre dömpingbe kezdjen. :)

Hozzávalók:
1/2 kg érett koktélparadicsom
2 marék rukkola saláta
1 pici lilahagyma darab felaprítva
2 ek olivaolaj vagy dióolaj
1 tk gyümölcscukor vagy pár csepp sztívia
1 csapott kk só

A koktélparadicsomokat kettőbe vágjuk, a hagymát felaprítjuk, ezeket a salátával összekeverjük, majd rászórjuk a cukrot és a sót. Átkeverjük, majd a végén meglocsoljuk olajjal.



Nincsenek megjegyzések: