2012. április 17., kedd

Egybesült sóskalevéllel

Örömmel néztem, ahogy a sóska napról napra növekedett a kerti átjáró mellett, és már eleve fentem rá a fogam.
A múlt heti esőzéstől végre megugrott, lehet tarolni benne. :) Jó savanyú, mégis finom. Így natúran. (Főzve ne kerüljön az asztalomra, mert!)
Az egybesült kiinduló receptjét Magdinál találtam, de úgy megvariáltam, mint Dulmina az új magazin receptjeit. :) (Ez most dicséret akart lenni a vegánosításra.) Volt száraz kiflim, azt akartam elhasználni, és némely hozzávalók elérhetőség hiányában kimaradtak.

1 kocka füstölt tofu
2 reszelt répa
2 kifli
3 ek zabliszt
3 evőkanál darált dió
1 kis fej vöröshagyma
1 ek búzakorpa
1 ek majoranna
1 ek borsikafű
1 tk őrölt kömény
2 újjnyi gabonakolbász
1 ek vegamix
Annyi víz, amennyit felvesz



A kiflit beáztattam, a többi hozzávalót felaprítottam, összemozsoltam, stb. Azután összekevertem egy nagy tálban. A végén hozzáadtam a kinyomkodott kifliket is, és átgyúrtam. Ha nem áll össze, adhatunk hozzá még vizet és zablisztet.
Alufóliákra halmoztam egy-egy adagot, majd sütöttem fél óráig. Gondolom az áztatott kenyér miatt, sokkal több idő kellett neki, ezért összesen több mint egy órát sütöttem közepes hőfokon, azután lefeküdtem aludni, és benne hagytam az egészet a sütőben. Ugyan nem lett szépen szeletelhető, mint Magdié, se tökéletes volt a kelkáposzta főzelékhez, mert nem volt száraz.
Legközelebb megcsinálom az eredetit, ha nem sietek, nem írunk szakdolgozatot, meg ilyenek.

Nincsenek megjegyzések: