2008. augusztus 26., kedd

Túrós zsömle


Vasárnap reggel a hűtőszekrényben szétnézve arra jöttem rá, hogy a 3 csomag túró lejáratos. Nagyapám pedig újabb 3 liter tejjel ballagott be, miközben az előző 2 liter is ott díszelgett.
Mit tegyünk, mit tegyünk? Ez az! Túrós zsömle...

Igen ám, de zsömlét meg sütni kell... még jó, hogy reggel jutott eszembe a dolog.
Mivel Anya most a nappaliban fekszik a lába miatt, nehéz meglepetéseket készíteni. Viszont most úgy alakult, hogy fél órára elszundított, meg másra figyelt, ígya zsömle elkészültéig titokban siker
ült tartanom az aznapi menü második részét.
Egészen addig azt hitte, hogy a kenyér illatozik sülés
közben, míg a hugom zárszóra megérkezve rá nem akart ugrani a meleg bucikra. :) Akkor, ha már úgyis ott sertepeltélt, befogtam túrókrémet készíteni, amiért meg zsémbelt. Anya kijelentette, hogy negyed óra alatt készen lesz, mérje az időt... akkor meg direkt húzta, hogy csak neki legyen igaza.
De nem lett. :)

Szóval jó hangulatban készült a követ
kezőképpen:

Zsemle

Hozzávalók:
3 dl tej (helyette: fele víz – fele tej, vag
y szójatej, esetleg valamilyen magtej) (átlagos zsömlénél lazább állagú legyen, azért kell a több folyadék)
5 dkg margarin (helyette: 4 ek olivaolaj)

30 dkg finomliszt
15 dkg teljes kiőrlésű liszt

1-2 evőkanálnyi méz
1 teáskanál só
élesztő

A hozzávalókat összekeverem, 15-20 perc alatt megdagasztom, vagy a gép... :)
Letakarom, és hagyom kétszeresére kelni. Azután lágyan
átgyúrom, 12 egyenlő részre osztom, meggömbölygetem. Sütőpapírral bélelt, vagy kiolajozott tepsibe helyezem őket. Újabb 10-15 percig hagyom pihenni, azután kevés vízzel megkenem a tetejét. Előmelegített sütőben 200°C–on 35-40 perc alatt megsül.

Töltelék
Mennyisége sokban függ attól is, hogy zsömlés túrót szeret-e enni az ember családja, vagy túrós zsömlét. :) Továbbá kérdéses, hogy nagyobb zsömléket szeretnél-e készíteni. Természetesen minél nagyobb, anná
l több töltelék fér bele.

Hozzávalók:
50 dkg túró
1 tojás

2 púpos ek tejföl

15 dkg cukor (2 ek méz) Ez ízlés kérdése
kis vaníliapép (vagy vaníliáscukor)
1 marék mazsola (elhagyható)
Botmixerrel összedolgozom, de ha villával összekevered, szerintem az is tökéletes.


A kihült zsömlék tetejét vékony sávban levágom, a kalapokat melléjük teszem (nem árt megjegyezni, melyek tartoznak egybe) A belét kivájom, de nem hagyom túl vékonyra a zsömle falát.

További hozzávalók:
kb. 1 liter tej
1 ek méz

vanília

Mindezt meglangyosítva összekeverem.

További hozzávalók:
4 ek olaj v. 10 dkg margarin


A kiolajozott tepsit az asztalra készítem, mellé rakom a tejesedényt, és egymás után belemártogatom a zsömléket annyira, hogy fellazuljon az állaga, de ne menjen szét. (Ha esetleg bolti zsömlét használsz, légy óvatos vele, pillanatok alatt szétmállik.)

Egymás mellé rakosgatom a tepsiben lazán, helyet hagyva, hogy megdagadjon.
A zsömlék belét, vagy egy részét a tejbe áztatom, kicsavarom, és a töltelékhez keverem, majd a zsömlékbe kanalazom.
Beáztatom a kupakokat is,és befedem a zsömléket.
A tetejére pici olajat öntsünk, vagy margarinlapkákat helyezünk, és 180-200 fokon sütjük fél óráig.
Akkor kész, ha már ropogós a külseje, és szépen megpirult. (ha kiveszed, és összeesik, még süthetted volna... tudom, eső után köpönyeg)

Ez a "lábróllevevős" ételek közé tartozik az ismerőseim körében. Bármikor szívesen látják tepsiben kisülve. :)

1 megjegyzés:

david santos írta...

Great menu and good food!!!
Congratulations!!!